3 radikális városkoncepció, amelyek azt javasolják, hogy a felhasználók alakítsák épített formájukat

A város koncepciója egy folyamatosan fejlődő rendszernek tekinthető, ahol az építészek és a felhasználók egyaránt hozzájárulnak a tervezéshez és újratervezéshez. Míg kerete a tervezőktől indulhat, a városi szövet karakterét végső soron az ott élő társadalmak és generációk alakítják.

A “városi szerzőség” kérdése gyakran felmerül a főterv tervezésével összefüggésben. Meg tudják-e határozni az építészek és várostervezők, hogy egy város milyen mértékben fog fejlődni a kezdeti tervezés során? A válasz nem.

A felhasználói szerzők elismerik, hogy a várostervezést nem szabad úgy megközelíteni, mint az épülettervezést, ahol a tervezők megpróbálják előre jelezni a forma, a minta, a viselkedés és a kultúra minden aspektusát. Ehelyett felismeri azt a szerepet, amelyet az emberek játszanak a városi szövet alakításában az építészet iránti személyes ízlésük, a környék személyiségének fejlesztése és a folyamatos újratervezés révén, amely hozzájárul egy hely történetéhez és szelleméhez.

Ezeket a tényezőket figyelembe kell venni a kezdeti tervezés során a jövőbeli bővítéssel, az alkalmazkodó infrastruktúrával kapcsolatos ötletek bevonásával, valamint a polgárok feljogosításával, hogy hozzájáruljanak a város építészetéhez, ezáltal demokratikussá téve a várostervezést. Ez a cikk azokat a fogalmi, radikális városokat tárja fel, ahol a tervezők a felhasználói szerzőség gondolatait és az efemer építészet állandó fejlődését magáévá teszik.

The Plug-In City, Peter Cook tervezésében az Archigram-tól

Az 1960 és 1974 közötti grafikus építészeti feltárásaik részeként az Archigram a Plug-in City-t javasolta, egy provokatív hipotetikus várost, amely az alkalmazkodó építési formákat és a mega infrastrukturális házakat kutatja.

A várost lakó- és közösségi terek moduláris egységeivel tervezték, amelyek könnyen beilleszthetők egy folyamatosan fejlődő, közlekedést és egyéb alapvető szolgáltatásokat magában foglaló megastruktúrába. A Plug-in City városi szövete a befejezetlenség esztétikáját mutatja be, szerkezeti formákkal és mozgatható óriásdarukkal, amelyeket a felhasználók működtethetnek, hogy újradefiniálják otthonaikat, és ezáltal a város épített formáját.

Peter Cook az Archigram munkájáról szóló interjúban kifejti, hogy “A beépülő város egy módszer volt arra, hogy lehetővé tegyék az embereknek, hogy saját magukkal bővítsék lakásukat.” Kiemeli, hogy a város bevonta a felhasználókat az előregyártott építés folyamatába, sokféle életképes választást tesz lehetővé, érdekessé téve az építési művészetet, és folyamatosan dinamikus várost hoz létre.

Road Town, Edgar Chambless tervezésében

“Hogyan tervezik meg egy város működését úgy, hogy lineárisan működjenek?” Ez volt az egyik legradikálisabb várostervezési kérdés, amelyet Edgar Chambless tett fel 1910-ben. A közúti város gondolata abból a tényből fakadt, hogy a vasutak újradefiniálták az emberek életvitelét, és az élet széles körben megújult rajtuk.

Chambless javaslata kétszintes, belföldi lakások keresztmetszetét mutatta be különféle csendes egysínű közlekedési fokozatokon. Bár az épületeket állandó infrastruktúraként tervezték, a város lineáris növekedési mintája az egysínű vasút felhasználói döntésein alapulna, ahonnan indul, és ahová tart. Chambless úgy gondolta, hogy a város hiperkapcsolatban lesz minden, a polgárai számára szükséges utazási helyszínnel, ami teljesen demokratikussá teszi, mindenkit összehoz, kiirtja a nyomornegyedeket, és megfizethető megélhetést biztosít.

Utópikus vízióként az építészet és az infrastruktúra keveredése, a város növekedését meghatározó felhasználókra való összpontosítás sablonként szolgál a radikális városi javaslatok felhasználói szerzői formáinak feltárásához is, például a híres szaúd-arábiai The Line javaslathoz, amely hasonló koncepciót dolgoz fel.

Plug and Play főterv, Tokió, a Kenzo Tange tervezésében

Válaszul az 1958-as Tokiói Regionális Tervre, amely a város decentralizálását javasolta a növekvő népesség kezelésére, Tange terve az „úti város” koncepciójának eszméire épített, amely szerint a kommunikáció és a mobilitás elkerülhetetlenül alakítja a városok jövőjét.

Egy lineáris megastruktúrát javasolt, amely metrók és autópályák rögzített hálózatából áll. Ebben a keretben, az öbölön keresztüli terjeszkedésre tervezett összekapcsolódó hurkok, a lakosság diktálja és fejleszti a városnak szükséges lakhatási vagy közprogramokat. Tange megközelítése a városok állandó vagy átmeneti természetének szimbolikus feltárása volt.

Elképzelése az volt, hogy a 21. századi mobilitás előnyeit maradéktalanul kihasználó városi polgárok a rugalmas épített formák folyamatos bővítésének és átalakításának új térbeli rendjét alakítsák ki. A plug-and-play város célja a városszerkezet, a közlekedési rendszer és a városi építészet egyesítése volt a nyitott szerveződés és a kortárs társadalom spontán mobilitása révén.

Az építészet és az infrastruktúra keveredése, a város növekedését meghatározó felhasználókra való összpontosítás sablonként szolgál a radikális városi javaslatok felhasználói szerzői formáinak feltárásához is, például a híres szaúd-arábiai The Line javaslathoz, amely hasonló koncepciót dolgoz fel.

Forrás: www.archdaily.com