„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

2025-ben fejezik be a portlandi Nemzetközi Repülőtér 1,5 milliárd dolláros felújítását

Portland ad otthont Oregon legnagyobb városának és repülőterének. A PDX portlandi nemzetközi repülőtér évente több mint kétmillió utast lát el. És bár az évek során folyamatos felújítások és fejlesztések történtek, 2018-ban egy hatalmas felújítási projektet kezdtek meg, mely várhatóan 2025-ben fejeződik majd be.

A PDXNext nevű projekt öt részre oszlik. Az első szegmensben egy új autómosó és üzemanyag-központ készült. A közelmúltban nyílt meg az új Concourse E, jövőre elkészül a Concourse B előcsarnok, a parkoló kiegészítése és egy új autókölcsönző mellett.

A munkálatok jelenleg a repülőtér fő termináljára összpontosítanak, amely várhatóan jelentős változáson fog átesni, egy körülbelül 1,5 milliárd dolláros árcédulával. A ZGF Architecture építésziroda nemrég ismertette terveit, amely mind a külső homlokzatban, mind a belső terekben a környező tájat ünnepli.

„Bár a tér másképp fog kinézni és teljesen más érzést kelt majd, a repülőtér szívét és lelkét, amelyet a portlandiak ismernek és szeretnek igyekezünk megtartani- könnyen kezelhető, világos, nyitott terekkel, és helyi üzletek és éttermek sokaságával – még mindig otthonos lesz. ”– magyarázza Vince Granato, a PDXNext projektvezetője.

Portland egy olyan állam északi részén fekszik, amely hegyláncokkal körbevett tengerpartokkal és erdőkkel van borítva, minden irányban. A régió változatos topográfiáinak tiszteletben tartása érdekében a tervezők egy teljes egészében helyi, fenntartható forrásból származó fa tetőszerkezetet építenek, melyben beépített tetőablakok segítenek esztétikus geometria kialakításában.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“A tető kialakítását a Csendes-óceán északnyugati részén fekvő erdők és az erdőben való séta közben érzett érzés, az átszűrődő fény élménye és a fák lombkoronájának védelme ihlette” – mondta a ZGF partnere és vezető belsőépítésze a Sharron van der Meulen.

Az új terminál folyosóin számtalan élőnövény és fák is lesznek, a szabadtéri atmoszféra megerősítésére. Ezenkívül a terminál elegendő helyet biztosít a közművészet számára is, ami a híresen „furcsa” város egy másik védjegye. Az üzletek és éttermek nagyban hasonlítanak majd Portland belvárosának utcáira, ahol még a járdákat is rekreálják a vendégektől túlcsorduló kávézók asztalaival együtt.

Figyelembe véve a jövőt, a repülőtér földrengésbiztos struktúrával rendelkezik, és rengeteg teret biztosít a folyamatosan változó technológiai és utazási igények növekedéshez és az alkalmazkodáshoz. Természetesen egy ekkora projekt megtervezése egy környezetvédelmi kezdeményezéseiről jól ismert államban azt jelenti, hogy bár a terminál mérete megduplázódik, valójában a négyzetméterenkénti energia felét fogja felhasználni a mostanihoz képest.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb