„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

15 jó tanács az energiatakarékosságra

  1. Ne fűtsük túl az otthonunkat! Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hőmérsékletet, akár 7%-al csökkenhet a fűtés számla és országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani.
  2. Távollétünkben kapcsoljuk le a termosztátot! Ha 3 Celsius fokkal csökken lakásunk hőmérséklete azokban az órákban, amikor nem vagyunk otthon, akár 15 %-os energiacsökkentést is el lehet elérni.
  3. Takarékoskodjunk a meleg vízzel. A fürdés helyett inkább zuhanyozzunk, ehhez negyed annyi víz és 4-szer kevesebb energia szükséges.
  4. Mindig csak annyi vizet forraljunk fel, amennyire éppen szükség van! Ha minden európai csak annyi vizet forralna fel naponta, amennyire éppen szüksége van, a megtakarított energiából megoldható lenne a kontinens egyharmadának közvilágítása.
  5. Ha folyóvíznél mosunk fogat, napi 8 liter vizet is kiengedhetünk. (Ha a víz csak használatkor folyik, akkor 2 liter is elég a fogmosáshoz. Sőt, fogmosó pohárral még ennyi sem kell).
  6. A mosóvíz hőfokának mérséklése jelentős megtakarítással jár. Ha negyvenről harminc fokra állítja a hőfokot, máris 40%-os energia-megtakarítást ér el.
  7. A huzatos ablakok, ajtók akár 10 százalékkal is megnövelhetik a lakás hőveszteségét. Cseréljük le a szimpla üvegű, rosszul záró ablakainkat dupla üvegű ablakokra! Ezzel a beruházással akár egynegyedére is csökkenthetjük a rossz ablakokkal elszökő energia mennyiségét.
  8. Hőszigeteljük épületünket, lakásunkat! A hőszigeteléssel a fűtési és hűtési energia akár 30%-át is megspórolhatjuk. Az energiatakarékossággal járó felújítások esetében lehetőség van állami támogatásokra pályázni, így csökkenthetőek az ilyen típusú beruházások lakosságra eső terhei.
  9. Hőszigeteljük belül is megfelelően otthonunkat! Például szigeteljük a központi fűtés csöveit és helyezzünk el alumínium fóliát a radiátorok mögé.
  10. Akár 50 %-al is hatékonyabbá tehetjük a lakásunk fűtését.
  11. Amikor szellőztetünk, hagyjuk az ablakot tárva néhány percig (kereszthuzatot is csinálhatunk), majd utána csukjuk be újra. Ez jobb módszer, mint hosszú időn keresztül tartó szellőztetéssel hagyni a meleget elszökni a lakásból.
  12. Ne felejtsük leoltani a lámpát, ha már nincs szükség rá! Ha 5 db feleslegesen égő 60 W-os izzót lekapcsolunk, évi kb. 12 ezer Ft-ot megtakaríthatunk.
  13. Használjunk energiatakarékos égőket! Az energiatakarékos égők 5-ször kevesebb áramot fogyasztanak, és tovább tartanak, mint a hagyományos izzók.
  14. Kompakt fénycsövet ott érdemes használni, ahol naponta legalább 3-4 órát világítunk folyamatosan. Vigyázni kell, hogy a kompakt fénycső veszélyes hulladék, ezért külön gyűjteni kell!
  15. Húzzuk ki a csatlakozóból a mobiltelefon-töltőt, ha már nem használjuk! A töltő akkor is fogyaszt áramot, ha nincs a telefon rácsatlakoztatva. Így ugyanis az elektromos áram 95 %-a kárba vész, ha a töltőt folyamatosan bedugva hagyjuk.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. “Húzzuk ki a csatlakozóból a mobiltelefon-töltőt, ha már nem használjuk” 🙂 Hoppá, ezt nem tudtam. Ki is húztam mind a hármat 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb