„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

1 millió forintos használt lakás négyzetméter ár a belvárosban, vagy ennek a feléből új nulla energiás luxus ház építés?

A Duna House által készített felmérést ma tette közzé az index.hu, melyből kiderül, hogy másfél éven belül Budapesten 1 millió forintos négyzetméterenkénti lakásárakkal találkozhatunk majd.

Az elemzés kitér arra is, hogy 3-4 év alatt megduplázódtak a lakásárak és ma már 800 ezer forint körüli átlag négyzetméter áron vásárolhatóak lakások, de ma is 1-1,1 millió forintos négyzetméter áron futnak a drágább lakások. Kiderül, hogy 1,1 millió forint feletti négyzetméter áron értékesítik 2018-ban a lakások 13%-át.

Ezzel szemben megdöbbentően olcsón lehet 15 km-rel a belvárostól teljesen új építésű családi házat építtetni.

2018-as árszinten cégünk 350-400 ezer forint közötti négyzetméter áron vállal teljesen nulla energiával működő, azaz nulla forintos fűtés-hűtés és elektromos rezsis házakat. Az árban benne van a tervezés, az egyedi elképzelések megvalósítása, a napelemes energiatermelés, a minőségi burkolatok, nyílászárók, hővisszanyerős szellőztető és az okosház rendszer is. Ha hozzávesszük a példa kedvéért a Kistarcsán, Nagytarcsán, vagy Csömör, Mogyoród térség telek árait, akkor is 55-60 millió forintból egy 100 m2-es nulla energiás modern luxusházat építtethetünk egy budapesti 55 m-es használt lakás árából, melynek a havi rezsije legalább 40-50 ezer forint. 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A családi házban van udvar és élettér a családunk, gyermekeink és háziállataink számára is, arról nem beszélve, hogy nulla forint lesz a rezsiköltségünk és a megtakarított pénzt családunkra költhetjük. Ha pedig kertészkedni szeretnénk erre is lehetőséget ad a családi házunk kert része, hiszen egy 600 m2-es telken erre is marad helyünk. Ezzel szemben a belvárosban egy használt lakás falai közé szorulunk, melyre évről évre további pénzt fogunk elkölteni a javításokra és a rezsire.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb