„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Üzemanyag-fogyasztás csökkentés Amerikában

Van rá mód, hogy csökkenjenek a benzinköltségek

Zöldítik a gazdaság motorját jelentő szállítmányozást az Egyesült Államokban: pénteken Barack Obama bejelentette az új autóipari szabályozást, amely 20 év alatt a gépjárművek gázolaj-fogyasztásának felére csökkentését célozza meg, valamint a közlekedés üvegház-kibocsátásának jelentős mérséklését. A szakzsargonban “kipufogó szabályoknak” nevezett rendeletek az üzemanyag-hatékonyság fokozzását írják elő a 2014-18 között előállítandó járművekben. Az amerikai autótulajdonosok ezzel autónként 3000 dollárt is megtakaríthatnak.

Az Egyesült Államok gépjárműparkja a nemzeti olajfogyasztás 60 százalékát teszi ki és az üvegházgáz-emisszió (ÜHG) több mint 25 százalékáért felel. Az Obama-adminisztráció a döntően gázolaj-fogyasztású személygépkocsiknál 30 százalékos emisszió csökkentést ír elő az új szabályozásban, valamint az “üzemanyag-hatékonyság” 42 százalékos növelését (56,8 km/3,78 liter).Azt is meg kell jegyezni, hogy az iparági szereplők szorult helyzetben voltak: mivel a Chryslert és a General Motorst állami pénzen húzták ki a csődhelyzetből, korábbinál lényegesen kisebb erővel bírtak a szabályozás befolyásolásában.

Adókedvezmény az elektromos autók gyártóinak

Iparági szinten a szabályozás technológiai átalakításokat ró az autógyártókra. A gépkocsik nagy része még nem felel meg a 2017-es törvényi kívánalmaknak. Ahogy arról beszámoltunk, az elektromos autók új modelljeivel jelentkezik decemberben a General Motors és a Nissan, s ezek sikerétől várják az elektromos autók tömeges elterjedését. A kormány most adókedvezményeket biztosít a “zöld” autók gyártásához.

A bejelentés 30 éves hadakozásnak vet véget az illetékes szabályozó szervek és az autóipar között, vélte a New York Times. Nem véletlen hát, hogy a sajtótájékoztatón Obama oldalán megjelentek a vezető teher-autógyártó cégek (Volvo, Navista) és személygépkocsi-gyártók (GM, Ford, Toyota) képviselői is. A rendelettől milliárdos nagyságrendű benzinköltség-megtakarításokat várnak az illetékesek a lakosság körében. Egy autó -teljes élettartama során- 3000 dollárnyi üzemanyaggal kevesebbet fogyaszt majd az új előírások tükrében.

A szabályozás második szakasza a 2017-2025-ös közötti időszakot öleli fel, ennek megszövegezésében Kalifornia fog vezető szerepet játszani, ahol 2004-ben már életbe léptettek úttörő jellegű törvényeket a közlekedés légszennyezésének és olajfüggőségének visszafogására. Tulajdonképpen ez a törvénykezés inspirálta az Obama-adminisztrációt hasonló szabályok szövetségi szintű bevezetésére.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Kanada is megnyomta a féket

A washingtoni fejleményekkel párhuzamosan pénteken a kanadai kormány is nyilvánosságra hozta hasonló terveit, a rendelet azonban csak az év második felében fog megszületni, s a 2014-18-as gyártási évben produkált autókat szabályozza majd, jelentették be Ottawában. A kamionok és egyéb teherszállító kocsik a kanadai ÜHG-kibocsátás 6 százalékáért felelnek, vagyis jelentősen kisebb hányadban játszanak szerepet az ország légszennyezésében, mint az USA-ban. Környezetvédők tiltakoztak az időzítés ellen, mondván a kanadai kormánynak már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie e lépéseket, nem pedig Obamával egy napon.

A Reuters hírügynökség epésen meg is jegyezte, hogy a washingtoni és ottawai bejelentések között jelentős “stíluskülönbség” volt. Obama az autóipar fejeseinek társaságában tartott sajtótájékoztatót, míg a kanadai környezetvédelmi miniszter egy autóalkatrész-boltban(!), hatalmas kamion-gumikkal körülvéve tárta a média elé tárcája terveit.

Zöldülő autóipar: hol tartanak?
Az amerikai autóiparnak 52 milliárd dollárjába kerül majd az új szabályokra való átállás. A kormány emellett 240 milliárd dolláros előnyökkel számol, ám arról egyelőre nem szólnak a híradások, ezek pontosan mit is tartalmaznak.
Az új dízelmotorok 90 százalékkal kevesebb üvegházgázt bocsátanak ki, mint a 20 évvel ezelőtt gyártott motorok, jelentette a Reuters iparági szakértőkre hivatkozva. Következésképp a személygépkocsik, kisbuszok és kisteherautók előállításában nem lesznek nagy volumenű változások, mert e termékszegmensben az autógyárak már jelentősen javították tervezési és termelési sztenderdjeiket.
Hogyan zöldítik a kocsikat? Kisebb köbcentis modelleket terveznek, könnyebb alkotóelemek előállítására törekednek, hatékonyabb légkondicionáló berendezéseket építenek be, ezekkel csökkentik a fogyasztást.
Az autógyártás és a szállítmányozás zöldítése az első lépés, amelyet az energiaipar, az olajipar, a szénbányászat sztenderdjeinek környezetkímélőbbé tétele követhet. Vagyis a mozgó ”gázpüfögők” után az egy helyben álló kibocsátók következnek.

forrás: piac és profit



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb