„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Új lakásprogramot készít a Fidesz 10 évre

A Fidesz kormányra kerülése esetén 10 évre szóló, új lakáspolitikát dolgoz ki. Mellette létrehoz egy olyan szervezetet, amely a lakásépítés, -üzemeltetés, és -kiadás teljes vertikumát képviseli.

Azt nyilatkozta Mádi László a Fidesz lakáspolitikusa, hogy ez a szervezet “elég közel lesz” a döntéshozókhoz ahhoz, hogy megfelelően képviselje az építőipartól a lakásépítésen át az ingatlanok bérbeadásig terjedő szférát.

Középtávon nehéz elképzelni azt, hogy a kívánatos, évi 40 ezer új lakás épüljön Magyarországon, ráadásul 2010-ben biztosan 20 ezernél kevesebb lakás kap majd használatbavételi engedélyt – vázolta a várható helyzetet a politikus.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A kilábalást egy olyan lakáspolitika alapozhatja meg, amely beágyazódik a gazdaság- és szociálpolitikába. Miután a gazdaságpolitika játéktere eléggé behatárolt, a forrást jól fókuszáltan kell felhasználni – emelte ki. Ilyen fókuszpont lehet a lakásfelújítás, valamint az energia-megtakarítást eredményező beruházások támogatása.

A polgári kormány a lakásépítést együtt fogja kezelni az építőiparral és a teljes ingatlanszektorral, beleértve a bérbeadást is.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb