„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Torinói penthouse lakás

Az Ufficio di Architettura amely UDA néven is ismert, nemrég fejezte be ezt a penthouse lakást Torinóban. Kiemelt figyelmet fordítva az ideális arányokra az érzelem és az értelem között.

A lakás a tetőn található, egy korábban ipari egységként működő épületben, ami a közelmúltban alakult át lakóházzá és koherens szerkezettel, tiszta belsővel büszkélkedhet. Az otthon egy fiatal pár számára készült, célja, hogy optimalizálja az emberi szükségleteket és a térbeli tulajdonságokat. Az érzelmi összetevő a belső kialakításában nyilvánult meg, és a befejezetlen megjelenés szinte tökéletes, jellemző a fiatal tervezők érzékeny kísérletezésére.

Black-and-white


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A második komponens, a racionalitás, tükröződik a formák körvonalaiban, amelyek optimalizálják az egész lakást és a természetes fény útját. A tervezők, valamint a tulajdonosok is, le voltak nyűgözve a végeredmény láttán. Hangsúlyos az állandó küzdelem az érzelmek és az elme között, az élettér egységes és kiegyensúlyozott a maga sajátos módján. A modern és funky dekorációknak úgy tűnik, semmi köze sincs a tiszta és rendezett designhoz. Azonban az érdekes keveréke célja, hogy elérjen egy újfajta költői harmóniát.

forrás:freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb