„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Texasi beton ház

A Concrete Box House egyike azoknak az épületeknek, amely az utca felől ugyan nem túl látványos, de ha belülről megnézed igazán lenyűgöző.

A ház Houston-ban, Texasban található és 2015-ben fejezte be a Robertson Design. A teljes alapterülete körülbelül 270 négyzetméter. Szerkezetileg az épület három fő elemből áll. Az egyik betonból készült kocka formájú épületrész, a másik fával burkolt alakzat és egy kis betonfal, ami magába zárja a kertet. Az építészeket az a vágy vezérelte, hogy egyszerű, tiszta anyagokat használjanak és így egy szinte művészi megjelenést adtak a háznak, amit gondosan megtervezett forma jellemez.

Concrete-Box-House-with-glass-walls-on-ground-floorAz utcai front le van zárva, gyakorlatilag nincs ablak, ez biztosítja a maximális védelmet, blokkol minden kéretlen kíváncsiskodást. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a belső terek, sötétek és komorak lennének. A hátsó homlokzat nagy ablakokkal rendelkezik, így világos, természetes és kellemes hangulat jellemző a helyiségekre.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás: homedit.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb