„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Szülőgépeket akar a Fidesz kormány a magyar nőkből…

A Magyar Kormány a tervek szerint  feleannyi nyugdíjat kapna, akinek nincs gyermeke, mint az, akinek legalább négy van.

Pár napja volt a Házon Kívűl című műsorban egy riport, melyben bemutattak egy magyar családot, akik a magyar határ mellett élnek és a fizetésük négyszerese egy hasonló magyar családhoz képest.
Már így is az Uniós átlag alatt vagyunk fizetésben, a nyugdíjakról nem is beszélve. 

A gazdasági tárca Új baby boom tervezete alapján a munkavállalók nyugdíjának megállapításánál plusz pénzt jelent az akinek sok gyereke van.

Gyakorlatilag futószalagon gyártott gyerekekre vár a kormány, hiszen csak feleannyi lehet a nyugdíj, ha nem teljesítjük a tervet.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A gyermektelenektől 5,5, az egy gyermekesektől 3,7 pontot vonnának le, ami 25-38 százalékkal csökkentené a fizetésüket. Akik viszont három járulékfizetőt nevelnének, azoknak 2,2 plusz pont járna, akik viszont négy lurkóval köteleznék el magukat az ügy mellett, azoknak 3,5 extra pont járna, ami 15-24 százalékkal emelné a nyugdíjukat.

Egy gyermektelen állampolgár nyugdíja 70 ezer forint lenne. Aki egy gyermeket vállal 85 ezret kapna, aki kettőt, az 114 ezret, aki hármat, az 131 ezret, s a négy gyermekesek pedig 140 ezer forintot. Vagyis a négygyermekesek nyugdíja dupla annyi lenne, mint a gyermekteleneké. S mivel szülőpárokról van szó, ez azt jelentené, hogy a három és több gyermekes apák nyugdíja is több lenne. 

Van aki elhiszi, hogy ha sok gyereket vállal most, akkor majd 30-40 év múlva sok lesz a nyugdíja? Sok ezer, vagy tízezer család már bedőlt annak az ígéretnek, hogy sok gyereket kell vállalni, mert akkor majd sok támogatást és szocpolt kapnak házépítéshez. Helyette sokan már betöltötték a korhatárt és kiestek a támogatottak köréből, nem beszélve arról, hogy szocpol is szinte csak papíron létezik.

Most nem az van, hogy itt a szocpol és a lakástámogatás, hanem akinek háza volt és elcsúszott a fizetéssel, mert a bankok eljátszottak az árfolyamokkal, annak elveszik a házát, lakását.

Ön elhinné, hogy több nyugdíjat kapna majd 40 év múlva, illetve vállalna ezért több gyereket???



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb