„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házaknapi hírmorzsák

Romos épületből modern, szórakoztató családi ház

Feltehetőleg nem létezik olyan gyerek a világon, aki ne imádna a lépcső helyett egy tűzoltó rúdon át lejutni a földszintre! Tudatában ennek, az Aurora Arquitectos építészeti cég egy modern, minimalista, az egész család számára szórakoztató családi házat alkotott egy elhagyatott romos épületből, Lisszabonban, Portugáliában.

A ház a Bartolomeu Dias utca mentén található, Lisszabon központjától nyugatra. Noha a szerkezet szinte teljesen használhatatlannak látszott, azt egy olyan pár vásárolta meg, aki egy második esélyt szeretett volna adni a régi szerkezetnek, egy olyan otthon létrehozásával, ahol három kisgyermekét felnevelheti. A munkával az Aurora Arquitectos építészeti céget bízták meg.

Az eredeti épület két emeletes volt, mindössze 60 négyzetméter hasznos alapterülettel. Mivel az Aurora Arquitectosnak majdnem az egész épületet újra kellett rekonstruálnia, úgy döntött, hogy kibővíti azt három további emelettel, ezzel 169 extra négyzetmétert adva az alapterülethez.

A család évek óta Hollandiában él, egy hagyományos holland házban, amely tipikus, vertikális eloszlása ​​nagyban befolyásolta a tervezési folyamatot. A szobák hagyományos elrendezése helyett a hálószobák az alsó két emeleten vannak, míg a közösségi lakóterek a felső három emeleten vannak elosztva, kihasználva a szomszédos Tejo-folyóra és annak kikötőjére néző csodálatos kilátást.

Ezeken a helyiségeken kívül egy különleges játszószoba is található a földszint hátulsó részében, amely egy tűzoltó rúd segítségével érhető el, közvetlenül a felette elhelyezkedő gyerek- hálószobából. A család számára fontos a minőségi, közös időtöltés, tehát a közösségi terek és a játszószoba kialakítására különleges figyelmet fordítottak a tervezők. A formatervezést úgy igyekeztek kialakítani, hogy az a család minden tagját boldoggá tegye.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Mivel a játszószoba egy keskeny járdára néz, ahol gyakran haladnak el gyalogosok, az otthon hátsó homlokzatának teljes magasságát túlméretezett, redőnyök borítják. A ház elülső homlokzatán a cég egyszerűen helyreállította a meglévő mintás burkolólapokat, és felfrissítette az ajtókon a “lisszaboni-zöld” festéket, így az megőrizte eredeti kinézetét.

A ház minden helyisége fapadlóval és tiszta fehér falakkal vannak ellátva. Az egyetlen színfoltot a házban a konyha süllyesztett ablaka adja, amelyet a tervezők “zöld szemnek” neveztek el, mivel az jáde színű Verde Viana márványburkolattal rendelkezik.

Az ötödik emeleten egy kültéri terasz van beépítve a ház ferde tetőszerkezetébe. A terasz belső fala üvegezett, amely a ház negyedik emeleti nappalijára néz. “A terasz mellett egy ablakmenti ülés biztosít helyet a kikapcsolódásra a szülők számára, ahová kiülhetnek és pihenhetnek egy jó könyvvel.”– mondták a tervezők.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb