„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

AkciókKiemelt cikkeinkmodulházModulházak

PuzzleHome moduláris családi ház kulcsrakészen mindössze nettó 450 ezer forintos négyzetméter áron!

PuzzleHome modulházak első fecskeháztól a luxus villáig

Cégünk olyan kiemelten energiatakarékos családi ház építéssel is foglalkozik, melyhez nem szükséges beton alapozást készíteni, sőt nem szükséges saját telekkel sem rendelkezni, mert egy bérelhető telken is el lehet azt helyezni és később át lehet telepíteni. Sőt a legjobb, hogy tervező sem kell, mert mi mindent előre megalkottunk és kitaláltunk. Az idő pénz, így mindenkinek ez a legjobb választás.

A moduláris elemekből megalkotott családi házaink a PuzzleHome ház fantázianevet kaptak. A Puzzle játékhoz hasonlóan több elemből lehet házainkat összerakni azzal a különbséggel, hogy itt 25 különböző ház elemből akár több száz féle méretű és elrendezésű házat lehet kialakítani a 24 m2-es pici garzon háztól a több száz négyzetméteres luxus villákig.

PuzzleHome Prémium családi ház 3 darab kiemelten hőszigetelt modulból építve

Az alábbiakban bemutatásra kerülő PuzzleHome családi házunk 3 darab külön szállítható ház elemből készül. A ház elemeket gyárban készítjük el, magas műszaki felügyelet mellett, így sokkal jobb minőséget vagyunk képesek elérni a helyszínen végzett munkához képest.

FIGYELEM: 2020. április 4-én elindult a PuzzleHome típusterv oldalunk. Hetente 2-3 új tervet teszünk közzé. Látogassa meg most a www.puzzlehome.eu PuzzleHome típusterv oldalt.

PuzzleHome Szeged modulház alaprajza
Bruttó alapterület: 68 m2, nettó alapterület: 57 m2.

A fenti alaprajzon jól látható, hogy a családi ház 3 darab PuzzleHome elemből épül fel.
A nappali és az étkező rész egy 24 m2-es modul, míg a két szoba külön modulként kerül kiszállításra.

Első családi ház tulajdonlásnál mindig az a nagy gond, hogy már a telekvásárlás felemészti a megtakarítások nagy részét, a házépítés pedig főként hitelből szokott megvalósulni, ami egy ilyen gazdasági válság határán nagyon veszélyes lehet. Ezért a házaink megépítéséhez még saját telek sem kell és sok tízmilliót sem kell beruházni, hiszen már nettó 15-20 millió forinttól elindulhat az új mini családi házzal akár egy 10-20 ezer forintos havi költségen bérelt pici telken. Fiatalok első lakásának akár a bal oldali szárny és a nappalis blokk is megfelel két modulból felépítve. Már ebben az esetben is van egy teljes értékű lakás, hiszen kényelmes szoba, fürdő, különálló WC, nappali és konyha, étkező is van a PuzzleHome házban.

Két modulból megépítve 52 m2-es a bruttó alapterület, míg a hasznos tér cca. 41 m2, mégis két főre kényelmes otthont tudunk a megoldással biztosítani. Az 52 m2-es kulcsrakész otthont cca. 20 millió forint + ÁFA összegtől el tudjuk készíteni. A jobb oldali harmadik blokkot elegendő akkor megvásárolni, ha megszületik az első kis gyermek. Érdemes az oldalunkat nyomon követni, mert még ezen a héten újabb PuzzleHome megoldást mutatunk be, mely 52 m2-es induló mérettől a 120 m2-es kényelmes nagy családi otthonig 3 bővülési lehetőséget mutat be PuzzleHome modulokkal.

A PuzzleHome kiemelten energiatakarékos moduláris házaink 3 különböző felszereltséggel valósulnak meg: BASIC, LITE és PRÉMIUM PuzzleHome.

Mindhárom felszereltség esetén alapvetés, hogy:
– kiemelten energiatakarékos szerkezetből épüljenek, hogy olcsó legyen az üzemeltetésük
– hosszú évtizedeken keresztül minimális karbantartással működjenek
– alapozás nélkül, csak előregyártott betonelemre épülhessenek
– a legextrémebb Richter skála szerinti 9-es erősségű földrengésnek ellenálljanak,
– legalább 180 km/h-s szélben is biztonsággal megállják a helyüket, valamint
– minimum 1 órán át ellenálljanak a lakástűznek
(megjegyezzük, hogy a hagyományos építéssel kivitelezett házak ezeket a paramétereket messze nem teljesítik)
– az egyik legfontosabb, hogy PuzzleHome házaink akár 60 nappal a megrendelés leadásától a helyszínen teljesen készen vannak, azaz kulcsrakészek, vázszerkezet készen pedig 15 napon belül leszállítjuk a Megrendelő telkére!

PRÉMIUM PuzzleHome moduláris ház 3D képe:

LITE PuzzleHome moduláris ház 3D képe:

A fenti alaprajz alapján készült mind a két látványterv. A különbség a követező:

A PRÉMIUM és LITE PuzzleHome házaink alvázszerkezete teljesen azonos, a falak és a tető vázszerkezete is ugyanaz.
250%-os önsúly és hasznos tömeg túltervezéssel épülnek a szerkezetek tűzihorganyzott rácsos tartó acélszerkezetből, mely acéltermék szabadban elhelyezve burkolatok nélkül is több évtizeden keresztül védett a korrózió ellen, de zárt szerkezetben bőven 100 év feletti az élettartama.

A PRÉMIUM PuzzleHome alvázszerkezetében 25 cm, míg a LITE verzió padlójában 20 cm szálas hőszigetelés található, a mennyezetben a prémium esetében 30 cm, míg a Lite esetében 25 cm található.
A falak teljes hőszigetelését a prémium házaknál 10 cm szálas szigetelés és 15 cm grafitos hőszigetelés, vagy Benchmark prémium IPN habos 10 cm-es vastagságú panel biztosítja, míg a Lite verzióban 10 cm szálas szigetelés és 8 cm PIR hab testesíti meg, melyen színterezett acélszerkezet található.

Tehát láthatjuk, hogy a falak-, födém- és padló hőszigetelése mindkét esetben túlteljesíti a 2020-as családi házas előírásokat is. A PRÉMIUM PuzzleHome “AA+” energetikai besorolást teljesíti. A PRÉMIUM hybrid PuzzleHome “AA++” energetikai besorolással rendelkezik és teljesen nulla külső energia igényű, azaz teljesen aktív ház.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az ablakok mindkét felszereltségnél VEKA, 82 mm-es 6 rétegű profilból, 3 rétegű üvegezéssel készülnek, annyi különbséggel, hogy a Prémium 22 féle, míg a LITE verzió tulajdonosok 5 választható ablak keret színből választhatnak.

A Prémium házak fűtése elektromos fűtőpanel, plusz hűtő- és fűtő inverteres klímaberendezés, mindkettő távfelügyelettel ellátva. A Lite verzióban vagy távfelügyelettel ellátott klíma, vagy elektromos fűtőpanelek kerülnek beépítésre.

A prémium ház burkolatai 9500, míg a Lite és Basic verzió esetben 6500 forintos áron kalkuláltak.

A belső falburkolat és a padlószerkezet a Prémium és a Lite verzió esetében is tűz és vízálló GlasrocX lap. A különbség annyi, hogy a Prémium padló két rétegű lépéshanggátlóval ellátott gipszrostlapot kap, addig a Lite házban egy rétegű palánkolás található, a falak szigetelésében van még minimális különbség.

PRÉMIUM PuzzleHome
LITE PuzzleHome

A PuzzleHome moduláris készházaink rendkívül gyorsan elkészülnek, mert nincs időjárásnak kitéve a kivitelezés, mi egész évben a gyárban fedett helyen dolgozunk a legmodernebb fal- és alvázgyártó gépekkel.
Mivel előre definiált Puzzle elemekből épülnek a házaink nincs szükség tervezési időre.


Ha csak a vázszerkezetre van szükség, akkor 15 nap alatt szállítunk, ha kulcsrakész az igény 60-80 nap között átadjuk az új otthont az első találkozástól számítva.

Tud ennél gyorsabbat?

  • És akkor jöhet a kérdés, hogy ez mobilház? NEM!
  • Konténer ház? NEM!
    Azért nem, mert a szállíthatóságban történő hasonlóság ellenére minden más.
    A konténer házak és mobilházak fele ennyi hőszigeteléssel sincsenek ellátva, mint a PuzzleHome házaink.
    A konténer házak és mobilházak alvázszerkezete 80 mm-től 150 mm-es melegen hengerelt hegesztett, vagy hidegen hengerelt csavarozott profilváz, melyek külső és belső falai általában szendvicspanelek.
    A mi alvázszerkezetünk egy hazánkban egyedülálló teljesen automata ház profilgyártó géppel készül, alul 300 mm-es, felül 200 mm-es magasságú részben rácsos tartó tűzi horganyzott acélszerkezetből. A belső borítás a gipszkarton burkolatnál többször erősebb tűzálló GlasrocX vagy Habito Hydro, melyet festéssel látunk el. A PuzzleHome készházak minden tekintetben családi ház minőségűek és csak annyiban különböznek a helyszínen épített házaktól, hogy ezeket gyárban készítjük és a helyszínen csak rögzítjük egymáshoz őket és később minimális költséggel áttelepíthetőek más helyszínre, illetve nagyon könnyen bővíthetőek.
  • Kell építési engedély? Mindig az adott település által előírt HÉSZ alapján kell eljárni. Ez engedélyeztetés szempontjából lehet családi ház, de lehet mobil épület is, mert bármikor elszállítható. Egyébként tévhit, hogy pl. mobilházra nem kell semmilyen engedély. Viszont a PuzzleHome olyan helyen is telepíthető ahova nem engednek meg fix épületet, például: Duna, vagy Tisza árterülete, bizonyos nyaralóterületek, tengerparti kempingek.
  • Egyszintes vagy többszintes épület építhető a PuzzleHome rendszerből? Egyelőre csak egy és kétszintes épületeket vállalunk kivitelezni. A technológia lehetőséget ad a 3 szintes épületek megvalósítására is, mert a szerkezet statikai méretezése miatt erre alkalmas.

FIGYELEM: 2020. április 4-én elindult a PuzzleHome típusterv oldalunk. Hetente 2-3 új tervet teszünk közzé. Látogassa meg most a www.puzzlehome.eu PuzzleHome típusterv oldalt.

PuzzleHome készházaink az elemenként bővíthetőség miatt annyira költséghatékonyak, hogy csak annyit kell megvásárolni belőle, amennyire éppen szüksége van, így az induló beruházási költség töredéke egy családi ház építéshez képest, ezért még elképzelhető, hogy hitelt sem kell igénybe vennie.

A Kp Sales House Kft kizárólag kiemelten energiatakarékos, prémium minőségű családi házak és PuzzleHome készházak gyártásával és építésével foglalkozik. Szakemberei 10-20 év közötti készház építési tapasztalatokkal rendelkeznek.
A Vállalkozás 3 különböző cégminősítő által magas szintű pénzügyi minősítést kapott és ISO minőségirányítási rendszerben dolgozik.

Még több képet az alábbi linken talál a típustervről és ezen az oldalon 50 darab modern családi ház videóval ellátott típustervét is megtalálja.

Ha tetszett a terv, a technológiai megoldás, ossza meg ismerőseivel, hogy ők is tudjanak róla.

Amennyiben Ön is szeretne egy ilyen házat, keresse a kollégáinkat.

Kp Sales House Kft Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható:
– 06-1/5-06-06-06
– 06-20/444-44-24
– 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
– Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
– Zsebő Zsanett: 103-as mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

A PuzzleHome modulház áraink Budapest és annak 100 km-es körzetében érvényesek ingyenes szállítással, abban az esetben, ha távolabbi helyre kell szállítani kollégáink tudnak részletes tájékoztatást adni az árakról.

FIGYELEM: 2020. április 4-én elindult a PuzzleHome típusterv oldalunk. Hetente 2-3 új tervet teszünk közzé. Látogassa meg most a www.puzzlehome.eu PuzzleHome típusterv oldalt.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb