„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Otthonként és munkahelyként funkcionáló brutalista betonház

Szlovén építészeti cég, Arhitektura d.o.o Ljubljana külvárosában, egy központi udvar köré épített egy brutalista stílusú épületet, amely otthont ad a család és a tulajdonos kerámiastúdiójának számára.

A ház egy kerámiatervező és családja számára készült. A brutalista stílusra jellemző rideg betonfelületeket belülről teljes magasságú üvegpanelek nyitják meg, kilátással a teraszra és a kiskertre.

“A ház előcsarnokát úgy tervezték, hogy a család lakóhelyiségeit és tulajdonos stúdióját egy fedél alatt egyesítse” – magyarázta az Arhitektura d.o.o.. “A ház el van zárva a vizuálisan forgalmas közvetlen környezete elől, amely a jövőben kiszámíthatatlan fejlődésen megy majd keresztül, de ugyanakkor jól megvilágított és teljesen összekapcsolt lakó- és munkaterületet biztosít.”

Az otthon U alakú terve három területre tagolódik: az északi kerámia stúdió, középen egy nagy lakótér és délen a hálószobák tömbje. A szilárd betonfalak mellett az otthont egy alacsony betonfal védi, amely körbeveszi a telek határát. A betonfal és a ház homlokzata között egy sáv füves terület húzódik.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“A ház belső terei nagy panorámás ablakokon keresztül a központi átriumra nyílnak, amelyet a köztes térként terveztek” – írta le a stúdió. “Ez a tér lehetővé teszi a ház különböző részeihez való hozzáférést és a közvetlen kommunikációt a műhely és a lakóhelyiségek között.”– folytatta.

A ház északkeleti sarkában egy parkoló és külön bejárat lett kialakítva kerámia stúdióhoz. A belső tér a külső vizuális egyszerűségét tükrözi, semleges színpalettával, fehér falakkal, halvány fa padlóval és szerelvényekkel. A stúdióban egy acél polcrendszer ad helyet a kerámia alkotásoknak, kiállításszerű megjelenést eredményezve, amelyek az udvarról és a hálószobákból is láthatók. Ha a tulajdonosok el akarják választani az otthoni tereket a munkaterülettől, mindezt egy fehér függönyt kihúzásával megtehetik.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb