„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Otthon Centrum elemzése szerint észnélküli a hitelfelvétel

BellResearch és az Otthon Centrum a “Finanszírozási preferenciák az ingatlanpiacon” témakörben tartott közös tájékoztatót az eredményeikről. A BellResearch (BR) részéről Harsányi Gábor kutatási osztályvezető, az Otthon Centrum (OC) részéről pedig Valkó Dávid vezető elemző ismertették a legújabb kutatási adatokat.
hirdetés

Az újlakás már alig kell
A tájékoztató első felében Valkó Dávid foglalta össze a válság óta eltelt időszak ingatlanpiaci történéseit. Az összefoglalóból kiderült, hogy a válság hatásai a keresletre és a kínálatra egyaránt kiterjedtek, melynek köszönhetően jelentősen megváltoztak az igények, és a lehetőségek is. Az eladók kivárnak a nyomott árak miatt, ami természetes reakció a részükről, ez azonban jelentősen befékezte az eladásokat. Sokan úgy vásárolnak, hogy akár 5-10 lakásra is bemondanak közel 20-30%-al alacsonyabb árat, abban a reményben, hogy valaki, aki rá van szorulva, majd csak eladja. A készpénzes vevők már a válság első hónapjaiban többségbe kerültek, és az arányuk 60-70%-ra tehető. Az eladott lakások között az újlakás-piac a megszokott 25%-os részesedésről a válság következtében 15%-ra csökkent. Az elmúlt évi adatok alapján a kereslet csökkenése 30-40%-os volt a használt lakások tekintetében, míg az újaknál 60-70%-ot mértek.

A vevők részéről jóval nagyobb kompromisszum készséget érzékelnek a tanácsadói oldalon, most már nem feltétlen ragaszkodnak a vásárlók a legjobb helyen lévő és a nagyobb ingatlanokhoz. Ezt azonban a BellResearch kutatása némileg megkérdőjelezi, hiszen a felmérésük szerint a vásárlók hajlandóak szinte mindenből engedni kivétel a környékből. Ez persze jelentheti azt is, hogy a kiszemelt környéket, városrészt továbbra is elsődlegesnek tartják, de azon belül már hajlandóak kisebb kompromisszumokra. Amellett azonban, hogy a kisebb lakások újra vonzóbbak lettek, nagymértékben növekedett az igény a beruházó megbízhatóságára is.

A piacon jelenleg problémás területek közé tartoznak a munkanélküliséggel sújtott régiók, a kistelepülések és falvak, a panellakások, illetve az éppen csak beindult beruházások. Kevésbé problémás területnek és terméknek pedig a jó befektetést jelentő belvárosi lakások, a Balaton fejlődő városaiban elérhető lakások, magasabb presztízsű környéken lévő újlakások, illetve a kisebb méretű, de jó lokációval rendelkező lakások számítanak a felmérés szerint.

Optimista várakozások
Az OC várakozásai szerint idén néhány százalékosra lassul az átlagos árcsökkenés, emellett több helyen már stagnáló árak jellemezhetik a piacot; ellenben a forgalom 5% körüli bővülését prognosztizálják. Ennek a feltételezésnek némileg ellent mond Harmati László, az FHB Jelzálogbank vezérigazgató-helyettese, aki a Portfolio.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy idén akár, a tavalyi árakhoz képest további 9%-al csökkenhetnek a lakásárak.

Az OC a piacon végbement folyamatok hatására az idei év első negyedében 15%-os forgalomnövekedést mutatott ki 2009-hez képest. Számításaik szerint a budapesti piacon jelenleg 3800 eladatlan újlakás található, melyek többsége az újlakásokon belül alsó és közép kategóriának minősül, melynek következtében 2012-re hiányt prognosztizálnak a minőségi újlakásokból, így várhatóan másfél, két év múlva újraindulhatnak az építkezések.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A kisemberek véleménye
Harsányi Gábor a BR kutatója az általuk készített fókusz csoportos vizsgálatok eredményeit közölte, melynek elsődleges kérdése az volt, hogy vajon milyen hitelt szeretnének az ügyfelek? A beszélgetéseken 3 csoportot különítettek el, egy fiatal és egy idős hitelfelvevőt, valamint egy hitelközvetítőt.

A kutatás legfontosabb megállapításai a következők voltak: Az ingatlantrend azt mutatja, hogy csökken a lakáshitelezés, az árak zuhannak, a piac pedig gyenge és a használt lakások felé tolódik.

Messze még az igazi tudatosság
A kutatásaik szerint, a vásárlók minden pénzügyi döntésnél tudatosabban viselkednek, amit a válság pozitív hozadékának tekintenek, mivel így az embereket rá lettek kényszerítve a pénzügyi ismereteik fejlesztésére. További pozitív hozadékok, hogy jobb lakást kedvezőbb áron lehet megvásárolni, és ha a válság kirobbanása után vettünk fel hitelt, akkor alacsonyabb a törlesztő részletünk is. A jelenlegi helyzetben, azok közül akik megtehetik, az eladók kivárnak, a vevők pedig vásárolnak. Negatívumként a kutatás a nagyobb önerőt és az eladói státuszt említi, ami valóban egy rendkívül rossz pozíció a még mindig a lakáspiacon.

A felmérés kitért a vásárlási folyamat vizsgálatára is, ami elsősorban a bankoknak és más hitelintézeteknek fontos, hogy átlássák a döntési folyamatokat, de ha a hitelfelvevők is meg tudják érteni a saját működésüket, könnyebben tudnak később jobb döntéseket hozni. A folyamat úgy néz ki, hogy először tájékozódunk az interneten, aztán családtagok és barátok, majd a saját bankunkhoz megyünk el, utána 2-3 másik bankhoz tájékozódni, végül kiválasztjuk a számunkra megfelelőt. Ezt a folyamatot szinte mindenki végigjárja aki hitelt szeretne felvenni.

A döntésnél azonban még mindig nem az észérvek számítanak. A törlesztőrészlet, a THM, a futamidő és a devizanem alapján a nagy többség képtelen dönteni a különböző pénzintézetek ajánlatai között, így végül vagy az akciók, vagy pedig az ügyintéző szimpátiája lesz a döntő érv. Leszámítva azt, hogy megpróbáljuk elhitetni magunkkal is, hogy egyre tudatosabban kezeljük az életünket hosszútávon is befolyásoló pénzügyi döntéseinket, tulajdonképpen csak mímeljük a dolgot, és a végső döntést nem a tiszta tények, költségek alapján, hanem még mindig a ránk ható emóciók miatt hozzuk meg. A futamidő helyett a ügyintéző kisasszony mosolya, a THM helyett egy jó barát ajánlása, a törlesztőrészlet helyett pedig a színes-szagos brosúrák döntik el, hogy végül kitől vesszük fel a hitelt.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb