„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Orbán Viktor levelet kapott a Zöldektől

A Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMESZ) levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, amelyben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy több szakpolitikus távozott szinte egyidejűleg kormányból, és amiatt is, hogy a közigazgatási és politikai vezetés együttműködésének hiányosságai miatt gazdasági lehetőségeket szalaszt el az ország – tájékoztatta Balogh László, a szervezet elnöke az MTI-t.

A szövetség levelében emlékeztet arra, hogy a közelmúltban távozott posztjáról Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, Bencsik János államtitkár, Olajos Péter helyettes államtitkár, valamint Gémesi Zsolt főosztályvezető, és felveti, hogy elemezzék a szakpolitikusok döntéseiben szerepet játszó okokat. A levélben a szövetség úgy vélekedik, hogy az ország közjogi rendszerének jelenlegi működése, ezen belül az energetikával kapcsolatos jogszabályok előkészítése és megalkotása, – hasonlóan az elmúlt 6-7 évhez – nem támogatja maradéktalanul az ország lehetőségeinek kiaknázását.

Az MMESZ felajánlotta segítségét és közreműködését a hagyományos és a megújuló energetikai szakterületek és a politikai irányítás összehangolásában, hangsúlyozva, hogy az ország számára még kiaknázatlan és kevésbé felismert tartalékok rejlenek a megújuló források hasznosításában. A levél említést tett arról is, hogy az energetikai intézkedések eredményességét segítené, ha a szakmát jobban bevonnák a jogalkotásba és a jogalkalmazásba. Balogh László az MTI-nek kifejtette, az MMESZ hagyományos és megújuló energetika fejlődését szolgáló célkitűzései egybeesnek az uniós direktívákkal, amelynek gyakorlati megvalósítása az ország elemi érdeke. Jelenleg ezek teljesülését akadályozza, hogy a vonatkozó jogszabályok nem elég átláthatóak, nem mindenkire vonatkoznak egyformán, és nem feltétlenül teljesül az az elvárás, hogy szakmai kérdésekről szakmai, és ne politikai szinten hozzanak döntést. A szakember szerint a kiszámíthatatlan gazdasági környezet miatt nem tudja kiaknázni Magyarország a megújuló energiaforrások elterjedése és az ezt ösztönző uniós támogatások adta lehetőségeket.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Példaként említette, hogy miközben Csehország élni tudott a globalizáció adta lehetőségekkel és ráállt az energetikai gépgyártásra, addig a hazai szakvezetés még nem lépett ezen a területen. Pedig Magyarország is már évek óta gyárthatna és exportálhatna biomassza kazánokat, fűtőműveket, turbinákat és egyéb, megújuló energiaforrásokat hasznosító, továbbá biogáz-termelő és -hasznosító berendezéseket.

forrás: MTI



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb