„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekKörnyezetvédelem, energiatakarékosság

Napelemes ház építészeti és energetikai versenye

2009 évben ismét megrendezték a napenergiával működő családi házak versenyét.
Húsz csapat küzdött egymással, és megint a németek nyernek. A versenyt az Egyesült Államokban rendezték meg Solar Decathlon néven.

Az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma (U.S. Department of Energy) negyedik alkalommal hirdette meg a Solar Decathlont, amelyen húsz műszaki egyetem diákjai versengtek, hogy megépítsék a legszebb és a leginkább energia-hatékony napelemes házat.

Az első helyezett ház kétszer annyi energiát termel, mint fogyaszt

A nyertes csapat a németországi Technische Universität Darmstadt (Darmstadti Műszaki Egyetem) csapata lett, mely az előző verseny aranyérmét is magáénak tudhatja.
A nyertes csapat házának minden négyzetcentiméterét napelemekkel borították be. A mindössze 24 fős csapat tagjai úgy döntöttek, nem cifrázzák túl az épület külsejét, ezért a maximális energiatermelés érdekében egy egyszerű, kétszintes, kockaformájú házat építettek. Az épületet összesen 11,1 kW teljesítményű napelem-rendszerrel (40 darab egykristályos szilícium és körülbelül 250 darab vékonyfilmes réz-indium-gallium-diszelén (CIGS) panel) borították be, így a ház saját energiaszükségletének dupláját képes megtermelni.
A különböző panelek kombinálása azért fontos, mert míg az egykristályos szilícium panelek nagyobb teljesítmény leadására képesek, addig a CIGS panelek borúsabb időben teljesítenek jobban. A megtermelt energia mennyisége mellet az energiahatékonyságra is nagy gondot fordítottak a tervezők: a kiválóan szigetelt falak megtartják a kellemes belső hőmérsékletet, míg a házbelsőt automatizált zsalurendszer védi a túlmelegedéstől.

A minél kellemesebb és szellősebb belső tér, valamint a maximális helykihasználás érdekében multifunkcionális bútorokat és háztartási eszközöket építettek be a házba. Egyszerre sikerült megteremteni a szabályzatban leírtaknak még megfelelő, legnagyobb méretű belső teret és energiatermelést, ráadásul a napelem-rendszerhez csatlakoztatott speciális vízmelegítővel a meleg víz előállítást és a fűtést is megoldották.

A második helyezett házának az energiaigénye annyira kicsire sikerült, hogy egy 1500 wattos hajszárítóval is be lehetne fűteni.

A második helyen az amerikai Illinois at Urbana-Champaign majdnem 200 fős csapata végzett, akik a Gable Home megtervezése során az Illinois államra jellemző tradicionális házépítési technológiát ötvözték a legkorszerűbb napelemekkel. Ennek eredményeképp a Gable Home saját energiaszükségletének négyszeresét képes megtermelni, mégis úgy néz ki, mint egy 100 éves farm és egy tradicionális otthon ötvözete. A falak bambuszborításának, a kiválóan hőszigetelő ablakoknak köszönhetően olyan minimális az energiaveszteség, hogy akár egy hétköznapi hajszárítóval is befűthető az egész ház.

Az Egyesült Államok közép-nyugati részére jellemző tetőformát nem áldozták fel az energiatermelés érdekében, így a napelemeknek csak mintegy felét süti egyszerre a nap, ám azok még így is bőven elegendő energiát termelnek. A konstrukció hatékonyságának kulcsa ugyanis nem a sok megtermelt, hanem a kevés felhasznált energia: a 9,1kW-os teljesítményű napelemek mellett a Gamble Home fenntartásához 90 százalékkal kevesebb energiára van szükség, mint egy hasonló méretű hagyományos ház esetében. A 30,5 centiméteres, különleges szigetelés, a laminált bambusz-borítás, a kis légtömeget megmozgató fűtési és légkondicionáló rendszer, az alacsony energiaigényű háztartási eszközök, valamint a diódás és LED-világítás együttesen csökkentik az energiaigényt.

Harmadik helyezett – Kaliforniai álom

Szerintünk külsőre az amerikai Santa Clara University, California College of the Arts diákjainak munkája sikerült a legszebbre. A ház tervezésében és felépítésében kétszáz „külsős” segítette a 30 fős egyetemi csapatot.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

„Kalifornia szépségét próbáltuk átvinni az épület külsejének tervezésekor, így az államunkra jellemző hatalmas ablakokat nem hagyhattuk ki” – mesélték a diákok, akik egy kis zárt fedetlen belső udvarral optikailag jelentősen megnagyobbították a 80 négyzetméteres házat. Kaliforniában elsősorban a házak hűtésére kell energiát fordítani, így a fűtés tervezésével nem foglalkoztak sokat. Annál több figyelmet fordítottak a felesleges esővíz összegyűjtésére, illetve az áramtermelésre. Az egész tetőt beborító napelemek összességében 8,1 kW áramot képesek előállítani. A helytakarékosság érdekében az épületben beépített bútorokat alkalmaztak.

A közönség kedvence

A közönségdíjat egy igazán bájos ház, a BeauSoleil tervezői és építői, a Solar Dechatlonon először induló amerikai University of Louisiana at Lafayette egyetem diákjai vihették haza. A szinte minden tekintetben hibrid ház a dél-louisianai házak tradicionális formáját ötvözi a legkorszerűbb technológiákkal.

A közönségdíjas

A ház központi része a nappali és a konyha közé ékelt alig 10 négyzetméteres üvegveranda, amely a NanaWall technológiának köszönhetően könnyedén „belső udvarrá alakítható”. Technikailag érdekesebbek azonban a 8 kW teljesítményre képes déli tájolású tetőre épített napelemek, valamint a 189 liter űrtartalmú, zárt rendszerű melegvíz-tartály, amely 50-80 százalékkal csökkentheti a melegvíz előállítási költségét. A 16,5 cm-es hőszigetelt panelekből készült falak, a hatékony fűtő-szellőztető-légkondicionáló rendszer mind-mind az alacsony energiafelhasználást szolgálják.

forrás: ingatlanmagazin.com és solardecatlon.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb