„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Monkey House: álomnyaraló a Brazil őserdő közepette

Az Atelier Marko Brajovic a brazíliai Paraty város erdejében, gólyalábakra emelve épített faszerkezetes álomnyaralóját építész barátai számára tervezte a világjárvány idején.

A koronavírus kitörésekor, Marko Brajovic feleségével, két gyermekével és kutyájukkal az Atlanti-erdő brazil részén épített ARCA nevet viselő házba költöztek. Ezen a területen építette meg a Monkey House projektjét egy vendégházként a barátaik számára. Az álomnyaralóként emlegetett erdei faház szintén kibérelhető rövid távra az Airbnb platformon.

Brajovic a gólyalábakra épített szerkezetét a helyi vadvilág visszatérése ihlette, illetve ez adta a projekt nevét is- “Néhány évvel ezelőtt eltűntek azok a majmok, akik a Serat lábánál éltek a régióban” – magyarázta Brajovic. “Azt állítják, hogy egy állítólag a főemlős családokban elterjedt sárga láznak köszönhetően. Nagyon szomorúak voltunk. 2020-ban, a járvány kezdetén, azon a napon, amikor elkezdtünk gondolkodni egy másik szerkezet megépítésén, amelyet eleve a fák lombkoronáinak magasságába terveztünk, újra megjelentek! Egy teljes Kapucinus majom család!”

A Monkey House, azaz “Majomház” hatszor öt méteres részt foglal el a fák között. A keskeny cölöpök rendszerét maga Brajovic fejlesztette ki, miután megfigyelte, hogyan erednek az erdőben őshonos Juçara-pálmafák gyökerei. Az építész garapeira fát, egy sötét színű trópusi keményfát választott a szerkezethez. Eltúlzott nyeregtetője Galvalume-ból, egy kezelt hullámos fémből készült.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A járvány jelenléte persze a szokásosnál trükkösebbé tette a projekt megépítését- “A szigorú egészségügyi feltételek logisztikánkat és csapatunkat három kivitelezőre korlátozták. A második kihívás az volt, hogy az erdő közepén, a lejtős helyszínen összeszerelt állványokkal építsünk a magaslatban, mivel a világjárvány miatt egyetlen szállító sem szállított felszerelést, és a terület is nehezen megközelíthető.”

A nyaraló első homlokzatát egy hatalmas üvegfelület határolja. A legfelső szintje elöl és hátul nyitott, de védett a tető által, egy félig védett teraszt alkotva a fák lombjai között. A szerkezet két szintre oszlik- az alsó szinten egy nagy nappalival és egy kisebb konyhával és étkezővel. Az emeleten hálószoba és fürdőszoba található. A nappali extra hálószobaként használható a további vendégek számára. A belső térben szintén természetes anyagokat, fa és bambusz elemeket alkalmaztak, melyek nagy részét a helyi közösségek készítettek, mint például a függönyöket, halászhálókból. A bútorok többnyire japán ihletésűek, melyeket a guarániak, Brazília déli részének és Paraguay őslakosai készítettek.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb