„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Mediterrani 32

Daniel Isern tervezte ezt a modern, indusztriális elemekben bővelkedő házat Barcelonában.

House-Details-Exterior

A projektet az impresszionista festő, Claude Monet szavai ihlették: „Számomra a tájkép nem is létezik igazából, mert folyamatosan változik a megjelenése. A környező atmoszféra az, ami élettel tölti meg, a fény és levegő, amely folyamatosan megváltoztatja. Számomra csakis a környező atmoszféra az, amely megadja a tárgyaknak az igazi értéküket.”

Courtyard-Details

Monet szavait szem előtt tartva, a tervezők olyan teret akartak megvalósítani, amelyik folyamatos párbeszédet tart fent a belső és külső környezet között.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Mivel a telek nagyon meredek volt, ezért a ház függőleges irányban terjeszkedik. Első ránézésre is látszik, hogy az épületet tökéletesen sikerült beintegrálni a környezetébe.

Mediterrrani-32-House

A belső terek fényesek és világosak, amely ellensúlyozza az indusztriális, beton falakat. A konyhát egy hatalmas, elcsúsztatható tolóablak választja el a terasztól, amellyel így nyitott teret alkot. Hogy még nagyobb legyen a térérzet, a klasszikus értelemben vett ajtók is hiányoznak a helyiségek között.

A galéria:



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb