„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

AkciókKiemelt cikkeink

Luxus családiház építés nulla forint rezsivel

A “luxus ház” kifejezés ma már nem csak azt jelenti, hogy tele van drága burkolatokkal, meg berendezési tárgyakkal.

Mi inkább azt a házat nevezzük “luxus háznak”, ami a legmodernebb technológiák felhasználásával készül, 100%-ban környezettudatos, és nem használ fel vezetékes energiát, valamint a tervezésénél is a legújabb trendeknek megfelelően készül el.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a szomszédos Ausztriában már, ha azt mondjuk, hogy passzív ház senkit meg sem mozgat – hiszen ott már olyan házak épülnek többségben, melyek maguk több energiát termelnek, mint amit elhasználnak.

zöldkártya

Ausztriát a világon az első 3 naplopó! országként tartják számon.

A naplopót itt pozitív értelemben írtuk le, tehát kihasználják a nap energiáját.

A nap akkor is süt, ha azt felhasználjuk és akkor is, ha nem! Tehát a legolcsóbb energia a nap energiája, mert az ingyen van!

 

2013-ban már tudunk olyan családi házat építeni, ami:

  • egy átlagos téglaháznál 500%-kal jobban hőszigetelt
  • több energiát termel, mint amit felhasznál, ezért nulla rezsivel üzemeltethető
  • 9-es Richter skála szerinti földrengésnek is ellenáll
  • 2 hónap alatt kulcsrakész állapotra felépíthető
  • 20 méteres fesztávon sem alkalmaz belső alátámasztásokat
  • 4 órás tűzvédelmi határértéket is teljesíti
  • a legextrémebb formai elképzeléseit is felülmúlja
  • az építés során nem használ mérgező és allergén anyagokat
  • 1% alatti hulladékkal felépíthető

Az elképzeléseinek már semmi sem szabhat akadályt.

kulcsrakeszhaz.somorja.6.mini

Jöjjön el bemutatótermünkbe és nézze meg az EnergyFriendHome építési rendszerünket a bemutató szerkezeteink és bemutatóházaink megismerésével.

Szerkezetkész EnergyFriendHome készház
Szerkezetkész EnergyFriendHome készház

100 m2-es EnergyFriendHome készház
A+ energiaosztály minősítéssel,
egyedi építésztervezéssel,
rekuperátoros szellőztetéssel,
központi porszívórendszerrel:

21,5 millió forint (bruttó áfás áron)

Építtessen olyan házat, ami már ma megfelel a 2020-ban életbelépő szigorú EU-s energetikai szabályozásnak, hiszen akkor a háza értékálló marad és a későbbiekben sem kell kiegészítő beruházásokat elvégeznie az értékállóság miatt.

Mi egy olyan házat ajánlunk Önnek, ami 0 Ft, azaz nulla forintból üzemeltethető.

EnergyFriendHome Zéro Energy házaink valóban nem fogyasztanak csak napenergiát, hívhatjuk Fényevő házaknak is őket.

Ezek az épületek alapesetben is minimális energiával üzemelnek, hiszen a hőszigetelésük kiemelkedően energiatakarékos, most viszont a szükséges energia 100%-át a nap biztosítja.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az épület tetőfelülete és akár a falfelületek egy része napelemekkel és napkollektorokkal ellátott.

Kulcsrakész EnergyFriendHome készház
Kulcsrakész EnergyFriendHome készház

Abban az esetben ha ez a családiház aktívházként valósul meg és a  külső-belső megjelenése is modern megoldásokat tartalmaz az ár az említett 100 m2-es családiház esetében: 26,5 millió forint (bruttó áfás áron)

Van egy jó hírünk a NAP energiaköltsége az elmúlt több millió évben nem változott, ez azt jelenti, hogy INGYENES!

Acélszerkezetes készház mediterrán stílusban A+ energiaosztályba sorolással
A + energiaosztályú acél készház

Az EnergyFriendHome Zéro Energy házaink (fényevő) a fűtés és a villamos fogyasztásra fordított energiát maguknak termelik napelemek és napkollektorok segítségével.

25,5 millió forint bruttó összegért Ön egy teljesen kulcsrakész, egyedi tervezésű, hővisszanyerős szellőztetéssel ellátott bruttó 100 m2-es házat kap, mindössze 60 nap alatt.

Ezután Önnek csak be kell bútoroznia az energiatakarékos otthonát és már költözhet is családjával. Az energiaszámlákat pedig a ház Ön helyett meg fogja termelni.

Számoljon csak. Egy  100 m2-es átlagos szigetelésű  házban 2012-es árszinten átlagban évi 540, 000 Ft a rezsiköltség (12 x 45 ezer Ft,- villanyáram és a gáz összesen)

A villamos energia ára Magyarországon az elmúlt 10 évben átlagosan évente: 7%-kal emelkedett, a gáz ára pedig 12%-ot emelkedett. Legyünk optimisták és vegyünk egy éves 8%-os emelkedést átlagban a két energiahordozóra.
Az alábbi táblázatban bemutatjuk, hogy miként fognak alakulni a következő 20 évben az éves energiaköltségei annak a háznak, ami most évente összesen 540 ezer forint fogyaszt gázból és villamos energiából.

Egyértelműen látszik, hogy 21 év alatt több mint 27 millió Forint lesz az áram és a gázszámlája egy 100 m2-es háznak összesen. 

1. év villamos energia és gáz fogyasztása 540,000 Ft
2. év éves átlagos 8% villamos energia és gázenergia áremelkedéssel kalkulálva. 583,200 Ft
3. év 629,856 Ft
4. év 680,244 Ft
5. év 734,664 Ft
6. év 793,437 Ft
7. év 856,912 Ft
8. év 925,465 Ft
9. év 999,502 Ft
10. év 1,079,462 Ft
11. év 1,165,819 Ft
12. év 1,259,085 Ft
13. év 1,359,812 Ft
14. év 1,468,597 Ft
15. év 1,586,085 Ft
16. év 1,712,971 Ft
17. év 1,850,009 Ft
18. év 1,998,010 Ft
19. év 2,157,851 Ft
20. év 2,330,479 Ft
21. év 2,516,917 Ft
Egy átlagos ház 20 év alatt ennyi energiaköltséggel üzemeltethető:  27,228,378 Ft

 

Mi most cca. 20-22 év rezsiköltségért cserébe egy olyan családiházat építünk Önnek, aminek NULLA forint lesz a rezsiköltsége, tehát Önnek a családiháza nem kerül semmibe.

Egy modern napelemes és napkollektoros rendszer 20 év múlva még a teljesítményének a 65-80%-át képes lesz leadni, tehát még az élettartama közel sem lesz véges.

Ha bármilyen kérdése van a rendszerünkkel kapcsolatban, akkor kérjük kattintson ide és írjon vagy hívjon bennünket.
Kollégáink nagy Örömmel segítenek a felmerül kérdések megválaszolásában.
(06 20 444 44 24 )

Ha Ön is elkötelezett híve az energiatakarékosságnak, kérjük ajánlja ismerőseinek oldalunkat vagy ossza meg a Facebookon a cikket.

Köszönjük.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

13 hozzászólás

  1. Én már érdeklődtem e-mail-ben (3-4 napja), de sajnos eddig még nem kaptam választ… 🙁

    1. Kedves László!
      A kollégák dolgoznak az árajánlaton.
      A holnapi nap folyamán küldeni fogjuk az ajánlatot.
      Tisztelettel:
      Kp.hu csapata

    1. Attól tartok, hogy – sajnos – nem túlzó az évi 8%-os emelkedés. ez inkább átlag. A valóságban az emelkedés az emelkedés üteme nem lineáris.

  2. Ez nagyon tetszik és örülök hogy a luxust talán sokan tudják élvezni , hiszen elérhető ez az ár. Engem az is érdekelne a csapadékot is hasznosítják valahogy? Jó lenne, csak egy részét , aztán hagynánk a földnek is.

  3. Nem a modorosságommal van baj, hanem a jövedelmek uniós követelményű felzárkóztatására kapott összegek és nemzetünk értékeinek kifosztásáról, eltüntetéséről.

  4. Nekem csak a 3-4 téli hónapban éri el a 40 e.Ft-ot a gáz és villany számlám.Vagyis évi 150-200 e-nél nem fizetek többet.

  5. Azt szeretném kérdezni,hogy Ausztriában is elfogadják-e a tipusterveket, vagyis kölcsön felvétele lehetséges-e? Gyermekeim jelenleg épitkezni szeretnének ilyen tipusból, de azt a felvilágositást kapták, hogy Ausztriában nem fogadják el a Magyarországon gyártott házak terveit a kölcsönfelvételnél.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb