„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Lakásépítés fellendítése Magyarországon, kormányprogram keretében

Nagy öröm lenne sok ezer családnak, ha a mai Matolcsy miniszter bejelentése valóra válna.

A kormány az Otthonteremtési Tanácsadó Testület javaslatai alapján még az első félévben kidolgozza az új otthonteremtési programot, amely 10-12 eszközt tartalmaz a lakásépítés fellendítésére – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Fundamenta Lakásvásárt kísérő konferencián, a mai nap Budapesten.

A vasárnap estig nyitva tartó rendezvény megnyitóján a miniszter arra biztatta a jelenlévőket, hogy most vásároljanak lakást, mivel három év múlva ezt már nem a jelenlegi nyomott árakon, hanem csak jóval drágábban tehetik meg. Ezzel nemcsak maguknak, hanem a kormánynak is jót tesznek, mivel hozzájárulnak a gazdaság növekedéséhez – fogalmazott Matolcsy György.

Az új otthonteremtési program első eleme a gazdaságpolitika hitelességének a visszaállítása, hogy Magyarország kiszámítható legyen a nemzetközi pénzpiacoknak – ismertette Matolcsy György. A második elem a beruházási dinamikának a magyar gazdaságba bevitele – mondta, példaként említve a Széll Kálmán Terv 1.110 milliárd forintját. Az egy kulcsos szja-ra átállás miatt pedig 500 milliárd forinttal több marad évente az emberek zsebében, ebből ütemesen tudják törleszteni a lakáshiteleket – mutatott rá a miniszter.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Szólt arról is Matolcsy, hogy a kormány a svájci frank lakáshiteleket az euró és a forint felé tereli. Kiemelt szerepe lesz a zöld otthon teremtésnek is, ami az energiatakarékos új lakásokat és a jó minőségű építőanyagok használatát jelenti – tette hozzá.

A miniszter az új otthonteremtési program részeként említette a meglévő lakások energiatakarékos felújítását és az előtakarékosságot is, amelynek eszköze a lakástakarék. A kormány továbbra is évi 40 ezer lakás felépítését tartja szem előtt, amelyből 10 ezer lenne bérlakás úgy, ahogy azt korábban, 2000-ben megfogalmazta.

Az Otthonteremtési Tanácsadó Testület februárban javaslat-csomagot adott át a nemzetgazdasági miniszternek – mondta a konferencián Gergely Károly, a testület elnöke, illetve a Lakásvásár névadó szponzora, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök vezérigazgatója. Ebben javasolták az április közepén lejáró árverési moratórium feloldását, helyette a bankok a rossz hiteleik 5 százalékára indíthatnának végrehajtást, negyedévente. A munka nélkül levő tervezők csődjeit pedig úgy lehetne elkerülni, ha a kormány átmenetileg  3-3,5 milliárd forintot fordítana a középületek felmérésére.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb