„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építési tanácsadás

Kutya a kertben

Nagyon sok ember életében a kertes ház az egyik legfőbb elérendő cél, álom.

A nyugalom, amit egy kert sugároz, a saját zöld tudata stabilitást jelent, ami tagadhatatlanul vonzó sokak számára.
A kert a grillezés, stressz oldó munka és pihenés mellett kutyatartásra is lehetőséget ad.

Nem kevés persze azoknak a száma, akik panel, vagy egyéb kertnélküli lakásban tartanak egy vagy akár több kutyát is, de mégis a kerthez köthető inkább egy kutya, és az sem utolsó szempont, hogy ott érzi igazán otthon magát.
A kutyatartásnak azonban a pozitív oldalai mellett, értve itt a hűségét, odaadást, játékot, mozgást, házőrzést van több olyan oldala is, amelyet mindenképpen végig kell gondolni akkor, ha a kertünkbe egy kutyát szeretnénk költöztetni.
Figyelembe kell venni a kutya mozgásigényét, nagyságát, az ásási ösztönét, habitusát, a tartás célját.

Mindenképpen szükséges megfelelő kennel kialakítása, ahol megfelelő mozgástérrel rendelkezik, de mégsem a kertben ürít, vagy éppen ássa el a csontocskáit.

A kennel kialakítását már a házépítés, vagy felújítás során tervezni kell, hiszen az udvar része, így minden tervezés, locsolási, faültetési tervezéskor figyelembe kell, hogy vegyük az elhelyezkedését.

Figyelni kell a kennel kialakításánál a szagokra, amit egyrészt maga a kutya bocsát ki, másrészt ami az emésztés végtermékéből fakad.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Fontos annak a megtervezése, hogy látható vagy éppen rejtett legyen a kennel, mennyi időre tervezzük kiengedni, mennyit szándékozunk foglalkozni a kutyával.

Ha tenyészteni akarjuk, szükséges elektromos végpontot kialakítani a világítás, fűtés miatt a kennelnél, vagy akár bevezetni a kutyaólba.
A kennel kialakításánál célszerű a kivitelezővel is beszélni, és akár tanácsot kérni tőle, mivel nagy tapasztalata lehet ilyen területen is, amely révén hasznos tanácsokkal segítséggel szolgálhat.

Szintén előre kell megtervezni azt is, hogy milyen növényeket akarunk ültetni, azok mennyire egyeztethetőek össze a kutya mozgásával, játékával, mivel egy virágoskertet esetleg összetaposhat, hiszen a kutya nem tud különbséget tenni a kert egyes területei között, ő mindent a saját birodalmának, territóriumának tart.

Természetesen megfelelő neveléssel megtanítható a kutya a kert egyes részeinek elkerülésére, de egy erős inger pl másik kutya, vagy egy betévedt macska miatt ekkor is betévedhet oda.

A kutya nagy felelősség és lekötelezettség, egy szép kert sok munka és ráfordított idő, ezért egy megfelelően át nem gondolt kutyavásárlás nagyon kellemetlen helyzetet tud teremteni, amelyet csak tudatos tervezéssel, odafigyeléssel tudunk elkerülni.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb