„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekTechnológia

A könnyűszerkezetes házaké a jövő?

2009-03-03_033508Akár 60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető a könnyűszerkezetes technológiával – állítják a készház szakértők. A gyorsaságon kívül vélhetően ez is oka a készházak iránti növekvő érdeklődésnek.
Magyarországon az utóbbi években megnőtt az érdeklődés a könnyűszerkezetes házépítési technológiák iránt, s a családi házak között elért részarányuk már 11 százalékos. Igaz, ez még mindig elmarad a nyugat-európai trendektől, ahol az összes lakáson belüli arányuk 20-40 százalék között mozog, de mégis biztató – vallják a technológia hívei.
A minősített könnyűszerkezetes technológiák “hiteltelensége” is megszűnt, napjainkban már több bank folyósít támogatott kölcsönt a hasonló technológiával épült házakhoz, s a szakmai védjegyet viselő szerkezetből épült házak esetében a hitelfedezeti érték is megközelítőleg annyi, mint a téglából épülteknél. Környezetbarát tulajdonságuk, gyors felépíthetőségük (3-6 hónap) s némelyik rugalmas belső térváltoztathatósága mellett előtérbe került kedvező hőszigetelő képességük is.
A készházak ugyanis – mint Kárpáti József, a Magyar Készház Szövetség (Makész) elnöke elmondta – jó hőszigetelésük miatt már korábban is a kis energiaigényű építmények közé tartoztak, de az idei energiatanúsítvány kategóriái szerint pedig a legjobb, az A kategóriába tartoznak. Ez azt jelenti, hogy a C kategóriás, átlagosnak számító lakóházaknál 60 százalékkal kevesebb energiát igényelnek.

forrás: www.makesz.hu


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb