„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Kompakt családi ház egy diófa liget közepén

A Konkrét Stúdió építésziroda projektjének helyszíne egy diófa liget és egy nyílt szénamező között bújik meg, Üllőn. A hagyományos, keskeny, de hosszúkás telek előkertjében egy régi parasztház állt, ami település ezen részén jellemző. Az új házat a korábbi udvar hátsó részén építették, ami egy bekötőúton keresztül érhető el.

Az ügyfelek egy négytagú család, akiknek határozott elképzelései voltak az igényeikről. Egy olcsó, de tartós egyszintes házat képzeltek el, amely erős kapcsolatban áll a kerttel. A cél az volt, hogy az alapterület a lehető legkisebb legyen, elkerülve a felesleges elemeket. Ez szigorú térszervezést eredményezett, melyet kellő optimalizálás és praktikus, kompakt szisztematikus megoldások alkalmazásával alakítottak ki. Mindezt egy egyszerű, arányos térfogatba zárva, aszimmetrikus nyeregtetővel.

A négyzet alakú alaprajz ideális kapcsolatot biztosít a lakó- és a privát terek között: a hálószobák a ház északi oldalán, a nappali-étkező és a konyhai rész a déli oldalon helyezkedik el. A két komponens között helyezkedik el a bejárati tengely és végig egy beépített szekrényfal. A házban egy vendégfürdőszoba és egy kamra is található.

Az egyszerű életvitel és a nyugodt hangulat szándéka határozta meg a belsőépítészet anyagpalettáját: a csiszolt aljzatbeton padló és a fehérre vakolt falak erősítik az összetartást, a tölgyfa bútorok beleolvadnak az ezek által biztosított semleges háttérbe. Ezek az egyszerű terek tökéletesen kiemelik a családi “relikviákat”, mint a felújított sárga komód, a nagyszülőktől örökölt pad a bejárat mellett; a szekrény, amely meghatározza a szülői hálószoba tónusát; a dohányzóasztal, amely egykor egy bőrönd volt, a különböző kézzel készített textíliákkal együtt.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az építészek elmondása szerint házhoz megfelelő burkolat megtalálása a tervezés egyik legfontosabb része. A fekete hullámpala tökéletes burkolatként funkcionál, az egész térfogatot körbeöleli. A hullámos szálcement palát praktikussága, egyszerűsége és strapabíró jellege miatt választották. Ennek az anyagnak a használata lakóépületeken szokatlan választás. Kettős szerepet tölt be a házon, mint a tetőfedés és a szigetelt homlokzatburkolat anyaga.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb