„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

Kollégiumi szoba ötletek

Általában a kollégiumi szobák kis ággyal, asztallal és némi tároló lehetőséggel állnak a beköltöző diákok rendelkezésére. Igazi kihívás, hogyan ezekből a helyiségekből egy személyes teret varázsoljunk.

Egy kis tervezéssel és inspirációval azonban igazán kellemes környezetet is kialakíthatunk, ami személyre szabott és egyedi. Itt van néhány kollégiumi szoba, amelyek elrendezése az amerikai kollégiumi szobákra jellemzőek, de azért rengeteg ötletet meríthetünk belőlük. Valószínűleg például nem lehet átfesteni a kollégiumi szoba falát, de ettől még színeket lehet vinni a helyiségbe. Erre alkalmazható megoldások: ágynemű, polcok, tárolódobozok, szőnyeg, asztali kiegészítők.

kitchen-duo


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ami a helyiséget meghatározza az a textúrák kombinációja a padlón és az ágyon, valamint az asztal és szék, amely kevés vizuális helyet foglal el. Figyeljük meg a képeken az ágy alatti dobozokat és a keskeny falpolcokat, amely extra tárolófelület anélkül, hogy túl sok helyet foglalna el.

forrás:freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb