„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Januártól Online építési engedélyeztetés, valamint több minden engedély nélkül építhető

2010. január elsejétől jelentősen csökkenni fog az építési engedélyeztetési eljárás, ugyanis elektronikus úton is történhet az ügyintézés.
Az ügyintézés is gyorsul az összevont, integrált engedélyezési rendszer révén.

A jövőben engedély nélkül is lehet majd építeni kerti utakat, 50 köbméternél kisebb medencéket, illetve garázsokat.

Emellett a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve jövő év januárjától létrehozna egy listát az ország építőipari vállalkozásairól. A listáról kiderülhetne, hogy mekkora bírságot szabtak ki az utóbbi időben, illetve milyen fizetési elmaradásai voltak a cégeknek.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ezeket a javaslatokat a kormány szerdai ülésén fogadta el, melynek az elnevezése: Gyorsítás II.

Ezek közé tartozik még az is, hogy januártól minden építőipari vállalkozást regisztrálnak, és nyomon követhető lesz, hogy melyik cégnek milyen bírságai, illetve fizetéselmaradásai voltak.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Tisztelt!
    Kárdésem az lenne, hogy a főépület folytatásában ,/ ahol van a pincelejáró/ , szeretnénk építeni egy 10m. hosszúságú nyitott részt ahova a téli tűzelót illetve az autóval beállni szeretnénk, ehhez kell- e valamilyen engedély?
    Üdv: sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb