„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

EsettanulmányLakberendezés és stílus

Hogyan válasszunk fürdőszobai világítást?

A fürdőszoba a ház különleges része, ám ez néha nem kap elég figyelmet, pedig az napi rutinunk egyik helyszíne.

A helyiség világításának gondos kiválasztása az egyik legfontosabb, és talán legmeghatározóbb lépés, és napjainkban számos lehetőség közül lehet választani, amelyek mindegyike különböző forgatókönyvekben működik jól. Olvass tovább, hogy megtudd, hogyan válaszd ki a megfelelő fürdőszobai világítást.

A falra szerelhető világítótestek több okból is népszerű választás a fürdőszobákban. Lehetnek esztétikusak és egyben rendkívül funkcionálisak, és általában nem igényelnek sok helyet.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a fali lámpák rengeteg formában kaphatók, így gondosan kell ki választani a megfelelő darabot, hogy az elegendő fényt biztosítson, hiszen a fürdőszobában, a tükröt időnként borotválkozás, smink felvitele vagy kontaktlencse behelyezése céljából használjuk. Fontos tehát, hogy olyan világítótestet válasszunk, amely nemcsak a teret, hanem az arcunkat is jól megvilágítja. A fürdőszobai falilámpákat általában párban szerelik a tükör két oldalára, ezáltal egyenletesen megvilágítva az arcot, elkerülve a durva árnyékokat. Ennek nagy előnye, kiemelik egy gyönyörű fürdőszobai tükör megjelenését.

A fürdőszobában a legmegfelelőbb világítás érdekében érdemes olyan félig átlátszó, halvány árnyalatú lámpabúrákat választani, amelyek finoman eloszlatják a fényt, nem pedig olyan darabot amely teljesen megakadályozza a fény átjutását.

Hosszúkás, minimalista falra szerelhető lámpatestek hasonló okból népszerű: a hosszú fénysáv akár több izzóból, akár LED-szalagokból rengeteg fényt bocsát ki egyenletesen az arcunkra. Ezenkívül modern vonzerővel rendelkeznek, amely segít a fürdőszobának tiszta hangulatot adni. Ezeket a darabokat érdemes a padlótól kb. 170cm magasságra szerelni, és legalább 60cm távolságra egymástól-persze ez függ a szoba méretétől is.

Tehát válaszd a falra szerelhető megoldást, ha:
-Kifejezetten szükséged van az egyenletesen megvilágított “munkaállomásra” a reggeli -vagy éppen esti rutin elvégzésére.
-Ki szeretnéd emelni a fürdőszobai tükröt, vagy ha egymás mellett két egyedülálló tükör van, egy réssel közöttük.
-Nem tudsz a mennyezetre telepíteni.

A tükör felett egyedülálló falilámpa jó megoldást kínál amennyiben nincs sok falszélesség, amivel dolgozni lehet. Ez szintén viszonylag szimmetrikusan világítja meg a tükröt, bár mivel a fény felülről ered, árnyékot vethet az arcra, így a jobb egyensúly érdekében érdemesebb őket párban alkalmazni. Egyes szerelvényeket úgy terveztek, hogy azokat vízszintesen el lehessen forgatni, így valamilyen szinten irányítható és beállítható a fényforrás.

A tükör fölé szerelt modellek kifejezetten jó választás lehet, amikor a tükör kifejezetten széles, mint ahogyan az a képen látható fürdőszobában is látható. Ha a tükör legalább 150 cm széles, a tükör oldalára szerelt lámpatestek túl messze lesznek egymástól.

Ez a fajta világítás szintén jól alkalmazhatók a magas mennyezettel rendelkező fürdőszobákban, hiszen a tér függőleges helyzetével játszva felfelé tereli a tekintetet. A lámpatestek tükör fölé történő szerelésének ideális magassága körülbelül 200 cm a padló szintjétől.

Helyezd a falilámpát a tükröd fölé, ha:
-A tükör oldalain nincs elég hely egy pár felszerelésére.
-Nagyon széles tükörrel rendelkezel, megszakítás nélkül.
-Magas a mennyezet, és drámai módon hangsúlyozni szeretnéd azt a magasságot egy magas fókuszpont hozzáadásával.

Egy csillár vagy függőlámpa nem kifejezetten funkcionális célt szolgál, sokkal inkább esztétikait: egyszerűen gyönyörű. Ha egy határozottan drámai megjelenés után kutatsz, a mennyezetről lelógó csillár jó választás lehet.

Ha nem olyan gyakran használod a helyiséget- mert mondjuk van egy külön pipereasztalod, vagy egy másik fürdőszoba a lakásban- remekül kísérletezhetsz egy egyedi kinézek kialakításával. Aszimmetrikus vagy a központtól eltérő elrendezések, mint a képen látható fürdőszobában, merész, mini csillárokkal, drámai árnyékot vet a helyiségre, amely egy igazán hangulatos atmoszférát eredményez.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Dönts a csillár mellett, ha:
-Nincs szükséged tökéletesen egyenletes megvilágításra.
-Nagy hatást szeretnél elérni a helyiségben.
-Alternatív megoldásként használod egy csillárt a fali világítótestek mellett.

Egy hatalmas darab helyett függő lámpák sorozatát is alkalmazhatod a vizes helyiségekben, mely szintén meglehetősen esztétikus hatást eredményezhet. Az egyedülálló lámpatesteket szükség szerint bármilyen helyközönként felfüggesztheted, a kívánt megjelenés és fénymennyiség elérése érdekében. A függő szerelvényeket érdemes szem magasságban elhelyezni, és megint csak, olyan árnyalatot választva, amely lehetővé teszi, hogy a fény minden irányba kiterjedjen, hogy azok a legegyenletesebben megvilágítsák mind az arcot, mind a helyiséget.

Válaszd ezt a megoldást, ha:
-A funkcionalitás mellett fontos számodra az esztétika is.
-Nincs lehetőséged a falra szerelni.

A süllyesztett spotlámpák az egyik leggyakrabban előforduló világítástechnikai eszközök manapság. A beépített lámpatesteket stratégiai szempontból érdemes elhelyezni. Tökéletesen alkalmazhatók kiegészítő fényforrásokként, amikor csak a tükör területén helyezik el őket, de akár az egész helyiséget is meg lehet velük világítani. Az utóbbi esetében, a helyiség méretétől függően legalább 4 spotlámpa beépítésére lesz szükséged.

Ezek a mennyezeti lámpák különleges szellős, modern légkört hoznak létre, anélkül, hogy bármi megszakítaná az éles felületeket

Válaszd a spotlámpás megoldást, ha:
-Otthonod eladás elé néz, és biztos dekorációt szeretnél választani.
-Tetszik a nyitott, modern rendszer.

Modern LED-szalagok. Noha az eddig felsorolt fényforrások többsége már régóta létezik, a modern LED-szalagok használata egy újabb fejlemény, olyan technológiával, amely egyre tovább fejlődik napjainkban. A nagy fényerejű fehér fények könnyen beépíthetők tükrökbe, fürdőszobai szekrényekbe, polcokba vagy akár a mennyezetbe, mely futurisztikus tisztaságot kölcsönöz a helyiségnek.

Ezek a lámpák egy kisebb befektetést jelenthetnek egy tipikus izzóval összehasonlítva, de hosszú élettartamuk miatt hosszú távon általában nagyon gazdaságos választás.

Ez a fajta fényforrás, nagy fényerejének köszönhetően a falak esztétikailag eltávolodnak egymástól, így a tér nagyobbnak tűnik.

Válaszd a Modern LED- szalagokat, ha:
-Tetszik a rejtélyes, futurisztikus stílus.
-Extra fényerőt akarsz hozzáadni a térhez, egy már meglévő rendszerhez.
-Hosszútávon energiatakarékos megoldást keresel.

Forrás: www.houzz.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb