Ház és műterem a budai hegyek lábánál

A GUBAHÁMORI által tervezett, a budai dombok között található, 100 négyzetméteres otthon jó példa arra, hogy a visszafogott lépték és az egyszerű, de erős építészeti gesztusok hogyan vezethetnek izgalmas, a megrendelő minden igényét kielégítő eredményre.

Remeteszőlős a Budai-hegység lábánál fekszik, a településközponttól északra 1983 óta védett erdők találhatók, és a faluközpontot is intenzív zöldfelületek jellemzik. A terület 1970-ig a szomszédos településhez tartozó mezőgazdasági termőterület volt, amelyet az 1972-73-as parcellázást követően rekreációs területté alakítottak át.

A 2000-es évek elejéig a településre a kis, könnyűszerkezetes vagy téglaépítésű nyaralók és hétvégi házként funkcionáló kis kiszolgáló épületek voltak jellemzőek. Az elmúlt 20 évben azonban erőteljes karakterváltozás következett be, a nagyobb, összetettebb, zártkerti családi házak – a budapesti szuburbanizációs folyamat részeként – kezdik átalakítani a települést, és ezzel együtt a belvárosi zöldfelület jellege is veszít korábbi erejéből.

Egy ilyen házban élt az itt bemutatott projekt megbízója is, de az élet úgy hozta, hogy idős korára egyedül maradt volna a hatalmas házban – ezért aztán arra az elhatározásra jutott, hogy a szomszédos, üresen álló telken építkezésbe kezd, ahol békésen töltheti nyugdíjas napjait. Ez a ház a környék jelenlegi építési trendjeinek és kertvárosi igényeinek igyekszik ellentmondani: az épület léptéke, tömege és anyaghasználata visszafogottabb, így intimebb kapcsolatot teremt zöld környezetével.

A hosszúkás telken épült hosszúkás, ívelt formát öltő ház tömegkompozíciójának fő koncepciója, hogy az épület két különböző méretű és karakterű udvarra osztja a telket: egy kisebb, zárt udvarra a bejáratnál és egy nyitott, az utcáról nem látható hátsó udvarra a szobák és nappalik számára. Ennek eléréséhez egy egyszerű formai kialakítást, az íves tömegformálást alkalmazták. Különleges a látvány, de nem tolakodó, az utcaképben az egykoron ott állt kisházakat idézi, annak ellenére is, hogy lapostetős.

A ház alaprajza egyszerű: a bejárat az épület közepén helyezkedik el, ahol a konyha és a nappali található – ez a megoldás a hagyományos magyar lakóépületek háromosztatú elrendezését idézi. Az utcáról nézve (ahol a garázs, a tároló és a gépészeti funkciók találhatók), az intimebb terek (nappali, majd a hálószoba és a vendégszobaként is funkcionáló műterem) a telek hátsó része felé helyezkednek el.

A szokatlan tömegforma tehát összességében egy logikusan átgondolt térrendszert rejt, ami – absztrakt módon ugyan, de – akár a hagyományos háromosztatú parasztházak térszervezésével is párhuzamba hozható, legalábbis, ha a kiszolgáló funkciók, a mindennapok és a privát zónák téri hármasára értve.

Más megközelítésből nézve, az utcától a telek belseje felé haladva válnak egyre privátabbá a terek a garázstól kezdve a mosókonyhán, majd a nappalin át a hálószobákig, melyek közül is a műterem, mint a világtól való elvonulás tere van a legtávolabb.

A tulajdonos már jóval a ház építése előtt gondozta a kertet, így a ház elkészültével teljes mértékben érvényesült az alapvető tervezői szándék: a nappaliban ülve a széles ablakok és a keskeny épülettömeg miatt a néző úgy érzi, mintha a két udvar között, a kertben ülne.

Forrás: www.archdaily.com