„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Hatalmas méretben szaporodik az afrikai nép és ez főként a városokat érinti

Afrika harmadik régióként csatlakozott Indiához és Kínához, mivel lakosainak száma átlépte az 1 milliárdot, és az ENSZ előrejelzései szerint 2050-re a kontinens lakossága megduplázódik. Akkorra a fekete kontinensen háromszor annyi ember él majd városban, mint most.

A változás igen szembetűnő, hiszen 1950-ben alig ötszázmillió ember élt városban, 2050-ben pedig már 1.3 milliárd. A szakemberek szerint már most is aggasztó, hogy milyen szélsőséges körülmények között élnek a városi afrikaiak. A cél az, hogy az urbanizációval együtt rohamléptekkel fejlesszék a higiéniai feltételeket, hogy ne a nyomortelepek fejlődjenek, amelyek a fertőzések melegágyai, hanem valóban a városok nőjenek. Manapság tény, hogy a társadalmi rétegek közötti legnagyobb eltérések az afrikai városokban érezhetők.

Kairó a legnagyobb afrikai város a maga 11 millió lakójával. A becslések szerint 2015-re már Lagos lesz az első helyen 12.4 millió lakójával. 2020-ra Kinsasha lesz a második és Luanda a negyedik. Az urbanizáció gyorsasága abból becsülhető a legjobban, hogy az elkövetkező 17 évben 500 millióval többen lesznek a fekete kontinensen és 2050-re 500 millióval nő ismét a lakosok száma. Nagy valószínűséggel a lakók 60 százaléka városi lesz. Burkina Faso fővárosának jelenleg 1.9 millió lakosa van, ám 2020-ra már 3.4 millióan élnek majd Ouagadougou-ban.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Kinsasha a legdinamikusabban növekedő város és Lagos a második, ám Abuja, Bamako, Luanda, Lubumbashi és Nairobi is 47-50 százalékkal nő majd a következő évtizedben, ám még ennél is erősebb növekedést mutat Dar es Salaam, Kampala, Mbuji-Mayi és Niamey a maga 50-57 százalékos bővülésével.
Jelentések szerint az élelem és vízellátás lesz 2050-re a legnagyobb probléma a klímaváltozás miatt amúgy is súlyosan érintett afrikai kontinensen.

forrás: greennfo



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb