„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Ha elfogy az olaj, nem lesznek műanyagok sem?

Mindig azt mondják, hogy a kőolaj hamarosan el fog fogyni, ebben van is igazság, de jó tudni, hogy a szakértők szerint a világ olajkitermelése húsz év múlva tetőzik, és ez azért is gond, mert a kőolajkészletek apadása miatt nem lesz elegendő műanyag.

Mi lesz ha elfogy az olaj? Mibe fogunk csomagolni? Mibe fogunk folyadékokat tárolni?

A brit Energiakutató Központ (UKERC) októberi jelentésében azt írják, hogy 2030-tól lejtmenet lesz a kőolajtermelés tekintetében.

Érdemes tudni, hogy a Földünk becsült kőolajtartalékainak negyedét birtokló Szaúd-Arábia bizonyosan készül a kőolaj utáni korszakra. Atomenergetikai fejlesztéseken dolgoznak és közel 20 darab atomerőművet szándékoznak beindítani. Hogy mikor? 2030-ban.

Mi lesz műanyagok nélkül a földön?

Újra a nagyitól látottak alapján a csatos üveggel megyünk majd vásárolni. Ebbe tesszük majd a tejfölt és a lekvárt, mint régen is tettük. Előkerül majd a jól bevállt zsírpapír, mely régen is megtette a szolgálatát legalább nem penészedett bele a friss kolbász.

De lehet ez nem lesz olyan nagy probléma.

A nagyobb baj az lesz, hogy nem lesz elegendő alapanyag a ruha gyártáshoz, vagy a gyógyszeriparhoz, mert rengeteg anyag kőolajszármazékból készül.

Olcsó műanyagokból készülnek az autók alkatrészei is, de ha ezt mással kell helyettesíteni, akkor akár 200 kg-al is nehezebb lesz egy egy autó.

Gyerekjátékok is mind mind műanyagokból vannak, nem beszélve a pelenkáról, a cumisüvegről, a labdáról és még sorolhatnánk.

 

Az építőiparban az ablakok, ajtók, festékek, kapcsolók, dugaljak, csövek, kádak, sok sok alkatrész és például a vakolat is mind műanyagból vannak.

Az orvostudomány is számos műanyag terméket használ. Pl: gumikesztyű, vagy az infúziók csöve, egyszer használatos fecskendők.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Nem lehet visszatérni a régi korokhoz csak részben. Azért is mert vannak dolgok, melyek nélkül már nincs meg az emberiség.

Elő kell venni a rengeteg műanyag hulladékot, mely a 7 milliárd ember felhasznált és újra kell hasznosítani.

A Csendes Óceánban egy több Magyarország területét is betakaró szemétkupac úszik, elképzelhető, hogy azt is fel fogja valaki dolgozni. Ez a szeméttelep egy hatalmas kinccsé fog egyszer csak válni.

A 20. század 50-es éveiben 5 millió tonna volt a műanyag gyártás az egész földön, ez a szám mára meghaladta az évi 100 tonnát.

Cellulózból és fehérjéből is lehet természetes polimereket előállítani, persze ez megint valamilyen környezetkárosítással fog járni, mert a földeket majd meg kell művelni valahogyan és ehhez energiára van szükség.

 

A Csendes Óceánban úszó  plasztik-szőnyeg méretéről nincsenek pontos adatok, egyesek szerint kétszer akkora, mint Texas állam, más becslések szerint USA-nál is nagyobb, és mintegy 3 millió tonna műanyag flakon és egyéb szemét hömpölyög, amit az örvények mind egy halomba gyűjtenek.
Ezek nem csak a hajókról, de a strandokról is a vízbe kerülnek, sőt, 90 százalékuk a szárazföldről származik. Az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEP) által készített felmérés szerint minden négyzetkilométernyi óceánra 18 000 műanyagdarabka jut, de a Csendes-óceán északi részén ez a szám az egymilliót is meghaladja.

 

Ezek a képek a Csendes Óceánban úszó szeméthalomnál készültek.

A madarak műanyaggal etetik a kicsinyeiket, de mást nem is találnak, mert a szemétsziget alatt gyakorlatilag az élet is kihal, mert örök sötétség van. Létezik olyan része is a szemétszigetnek, ahol 10 méteres a vastagsága a hulladékoknak.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb