„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Gáz és távhőtámogatás végét jelenti a holnapi nap

2011. Augusztus 31-én megszűnik a szociális alapú gázár- és távhőár-támogatás. Ez a támogatási forma beépül a lakásfenntartási támogatásba.

Az új támogatást a helyi önkormányzatnál kell igényelni majd.

A lakásfenntartási támogatást a fűtéstámogatáson kívül lakbérre, albérleti díjra, közös költségre, csatornahasználati díjra, a szemétszállítás költségeire, villanyáram, víz és gázfogyasztás költségeire lehet kérni – írta az MTI.

Újdonság az eddigi gyakorlathoz képest, hogy a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal, szénnel vagy más módon fűtenek.

A támogatási kérelmeket a helyi önkormányzathoz kell benyújtani, amely jövedelem- és vagyonvizsgálatot végez, és pénzben és/vagy természetben is megállapíthatja a támogatást. A támogatás megállapításához szükséges jövedelemhatár 71 250 forint, vagyis az öregségi nyugdíjminimum 250 százaléka lesz az eddigi 150 százalék helyett.

A tárca hangsúlyozza, hogy egyszerűsödik a támogatási rendszer, a jogosultságot biztosító jövedelemhatár emelése pedig lehetővé teszi, hogy a korábbi energiatámogatási rendszer jelenlegi jogosultjai továbbra is kaphassanak támogatást. A lakásfenntartási támogatás rendszerében a jövedelmi jogosultsági feltételek módosítása mellett két új elem is megjelenik: a fogyasztási egység, valamint a vagyonvizsgálat. A jövedelemszámítás alapja, – a jelenlegi egy főre jutó jövedelem helyett -, a háztartás fogyasztási szerkezetét jobban kifejező, fogyasztási egységre jutó jövedelem lesz, amely reálisabban jeleníti meg az adott háztartás jövedelmi és kiadási viszonyait, hiszen a fogyasztás és a kiadások a háztartás tagjai számának emelkedésével nem egyenes arányban növekednek.

Annak érdekében, hogy a támogatás a korábbinál igazságosabb és hatékonyabb legyen, a lakásfenntartási támogatás feltétele a jövedelem- és vagyonvizsgálat, amelyet a helyi önkormányzat végez el. A törvény értelmében a lakásfenntartási támogatást elsősorban természetben kell nyújtani. A természetben nyújtott támogatás azt jelenti, hogy az önkormányzat közvetlenül a közüzemi (gáz, áram, távhő, szemétszállítás) szolgáltatók felé fizeti az esedékes számlát, illetve lehetőség szerint közvetlenül megvásárolja az adott településre jellemző tüzelőanyagot. A támogatás megosztva is adható: részben készpénz, részben természetbeni támogatás formájában.

Azoknak, akik eddig is jogosultak voltak a lakásfenntartási támogatásra, nem kell újra igényelniük a támogatást az azt a megállapító határozatban foglalt ideig változatlanul megkapják. Ugyanakkor azoknak, akik eddig jogosultak voltak a gázár- vagy távhőtámogatásra, szeptember elsejétől nem jár tovább “automatikusan” a lakásfenntartási támogatás, mivel több ponton változtak a feltételek. A lakásfenntartási támogatás iránti igényeket a kérelmező lakóhelye szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál lehet benyújtani, a megállapított támogatás pedig egy évig érvényes.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A minisztérium számításai szerint például egy négytagú, két kiskorú gyermeket nevelő család esetében, ahol az egy fogyasztási egységre jutó jövedelem 32 243 forint, az új rendszerben várhatóan havi 6100 forint lesz a támogatás, szemben a régi szerinti 6700 forinttal.

Tehát ennyi lesz az új lakásfenntartási támogatás összege

Ez gyakorlatilag semmire sem elegendő!!!

A minimál támogatás 2500 forint lesz, a maximum 7900 Ft.

A rászorulók 2500 és 7900 forint közötti összeget kaphatnak, az önkormányzatok megvizsgálhatják majd a jogosultságot, az egy főre eső jövedelem mellett szempont lesz a család nagysága és a lakás, ház mérete is. Ennek alapján, egy elismert lakásfenntartási összeget alapul véve állapítják meg a jogosultságos és az összeget – mondta a helyettes államtitkár. A támogatást mindenkinek újra kell igényelnie.

Ebből az összegből egyszer sem lehet alapvető élelmiszerekkel megrakni a bevásárló kosarunkat. Sőt még egy pici lakáűs heti fűtésköltségét sem fedezi.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb