„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építési tanácsadás

Fizessen kevesebb vízdíjat családi házában

Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Egyszerűen annyi a feladat, hogy vásárolunk egy olcsó tartályt, mely lehet egy régi benzinkút acéltartálya, vagy egy műanyag tartály, melyet nem vegyszer tárolására használtak.
A tartályt ki kell tisztíttatni, bár enélkül nem is igazán adják el ezeket a tartályokat.

A tetőn és a járdáinkon összegyűlt víz éves szinten akár több tízezer liter is lehetséges, mellyel értékes ezreseket takaríthatunk meg, miközben környezetünket is védjük.

Szükségünk lesz még egy barkácsáruházban is kapható búvárszibattyúra, mellyel az összegyűjtött esővízet ki tudjuk majd szivattyúzni a tartályból.

Ajánlatos az esővíz bevezetésének helyén szűrőt alkalmazni, mert különben a tartályunk pár év alatt több száz kilógram szeméttel telik meg, mely a szivattyúnak nem használ.

Az összegyűjtött esővízzel lehet később a kertünk növényeit locsolni, de érdemes a wc tartályunkat is ezzel öblíttetni.

Mire lesz szükség?

  • acél vagy műanyag tartály
  • legalább 110 mm átmérőjű pvc cső, a hozzá tartozó toldó és elágazó idomokkal
  • egy búvárszivattyú, és hozzá vezetékezés
  • egy kerti csap, valamint a tartály és a csap közötti megfelelő hosszúságú minimum 3/4 colos műanyag cső
  • vízszűrő kosár

Tartálytelepítés:

A kertünk bármely részén, de fémtartály esetén akár a gépkocsibeállóban is telepíthető, mert teherbíró.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A tartály elhelyezéséhez a szélességi és hossz mérettel arányos szabad terület álljon rendelkezésre, hogy a gödör akadálymentesen elkészíthető legyen.
A tartály és a legközelebbi épület között legalább 1m védőtávolságot ajánlatos megtartani. Ha a munkagödör mélysége meghaladja az alapozás mélységét a távolságot 3-4 méterre meg kell növelni. A tartály fölé épületet építeni tilos!
Kerülje a tartály talajvizes területre történő telepítését. Amennyiben ez elkerülhetetlen, a tartály lehorgonyzására van szükség, melyet a tartály alá készített beton tömbbe ágyzott acél sodronnyal valósíthatunk meg.

Itt fontos, hogy a tartály méretéhez képes méretezni kell a betontömb súlyát, mert ellenkező esetben az üres tartályunkat a talajvíz felemelheti, és ezzel tönkre tehetjük a már elkészített kertünket.

Lejtők esetén szakemberrel meg kell vizsgáltatni, hogy a tartály 5 méteres körzetében szükség van-e támasztófal építésére.

Munkagödör készítése
Készítsen egy munkagödröt sík alsó résszel, melynek mérete minden irányban minimum 0,5 méterrel haladja meg a tartály legnagyobb méretét a munkavégzés, valamint az ágyazati anyag feltöltésének/visszatöltésének és tömörítésének helyigénye miatt.
Az omlásveszély elkerülése érdekében a munkagödör falát 35-80 fokos szögben felfelé tágítani tanácsos.
A tartályt óvatosan (hevederek segítségével) eressze le a munkagödörbe és ellenőrizze, hogy vízszintben van–e. Ha a tartályon vannak emelőfülek, akkor azok csak a tartály üres állapotában használhatók .
A csőcsatlakozások kialakítása igen változatos lehet, a kereskedelemben rengeteg megoldás létezik, a legegyszerűbb, ha legalább 110 mm-es pvc csővel köt bele a tartály felső harmadába, de nagyon fontos, hogy a csatlakozó részt valamivel tömítse ki, mert ellenkező esetben a föld bele hullik a tartályba. A tömítést legegyszerűbb valami bitumenes szigeteléssel elvégezni.

Ha a tartályt a helyére emeltük, jöhet a visszatöltés. Ha ezt aznap nem végezzük el, a munkaárkot kerítsük körbe, jól láthatóan, nehogy valakit baleset érje.

A tartály visszatöltése közben a földet acéltartály esetében géppel tömörítsük, műanyag tartály esetében csak kézi tömörítés lehetséges.

Ajánlott tömörítésnél a föld megnedvesítése, hiszen így könnyebben tömöríthető.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb