Fenntartható megoldás-e a fa a Közel-Kelet építészete számára?

A fenntartható építészet mozgalma a 20. század végén kezdett kialakulni. Lényegében a környezet romlásával, az energiafogyasztással és az erőforrások szűkösségével kapcsolatos növekvő aggodalmakra keresve a választ.

A fenntartható építészetről szóló globális diskurzusban a fát régóta a környezettudatosság és a szén-dioxid-mentesítés szimbólumaként ünneplik. Mint az egyik legelterjedtebb építőanyag, e mozgalom térnyerésével vált népszerűvé. A fák ugyanis növekedésük során felszívják a szén-dioxidot, amely az építési használat során a fában marad, és távol tartja a légkörtől.

Valójában a fa a dekarbonizációs tervezési mozgalmak fő oszlopává vált. Ennek a rendkívüli szén-dioxid-megkötési képességnek köszönhetően növekedése során, a szálak szén abszorpciós és leválasztási technikájának, valamint annak a képességének köszönhetően, hogy a használat után tovább raktározza a szenet, ahelyett, hogy felszabadítaná. Sőt, a fát a megújuló képességéért is dicsérik, ami megkülönbözteti sok más építőanyagtól. A fenntartható erdészeti gyakorlatok biztosítják a fák újratelepítését a kitermelt fák helyére.

A fa az energiahatékonyság és az építészeti rugalmasság terén is jelentős előnyöket kínál. Természetes szigetelőként a szerkezetek hőszigetelését adja, és csökkenti a fűtési és hűtési energiaigényüket. Ez a természetes energiahatékonyság nagymértékben hozzájárul az alacsonyabb működési energiafelhasználáshoz és a kapcsolódó károsanyag-kibocsátáshoz. E sok ok, valamint az európai és amerikai kontinens kulturális és történelmi jelentősége miatt a fa vonzereje és a fenntartható mozgalomban betöltött szerepe érthető.

Legutóbb ebben a keretben számos olyan projektben használták, amelyek az elmúlt néhány évben alakították a tervezőipar pályáját. Lina Ghotmeh Serpentine pavilonjában, az „À Table”-ban a javaslat egy karcsú faszerkezetből áll, amely vékony laminált faoszlopok oszlopsorán nyugszik. A terv elsődleges célja, hogy a lehető legkisebbre csökkentse a pavilon szénlábnyomát, és laminált furnér fűrészárut használnak, amely karcsúbb szerkezetet tesz lehetővé a széles körben használt keresztre laminált faanyaghoz (CLT) képest.

Ezenkívül a közelmúltban a kísérletezés új korszakában használták, lehetővé téve fa felhőkarcolók építését világszerte. Az olyan építmények, mint a norvégiai Mjøstårnet Tower vagy a Precht Designs Farm House projektje, amely a fa felhőkarcolókat, a moduláris otthonokat és a vertikális gazdálkodást egyesíti, a közelmúltban innovatív fa felhőkarcolókként jelentek meg.

Ez a perspektíva azonban túlnyomórészt egy nyugati világnézetből fakad, ahol a fa gazdagsága és történelmi jelentősége mélyen bevésődött. A narratíva más fordulatot vesz az olyan régiókban, mint a száraz Közel-Kelet, ahol a sivatagi tájak dominálnak.

A többszörös kihívások miatt a fa nem használható elsődleges építőanyagként. A fa nem könnyen elérhető ezekben a száraz környezetben, ahol a helyi népi építészet évszázados alkalmazkodást tükröz a súlyos éghajlathoz és a szűkös erőforrásokhoz. Ezenkívül a fa hagyományos hasznosítása a fenntartható tervezés fő összetevőjeként eredendően ütközik a száraz régiók valóságával.

A fő ok, amiért a fa megoldása a klímaválságra nem vonatkozik a közel-keleti régióra, egyszerűen az elérhetőség hiánya. A régió nem híres kiterjedt erdőiről, és az erdős területek aránya általában alacsony a világ többi részéhez képest.

A helyi alternatívák népszerűsítésére irányuló számos erőfeszítés ellenére, mint például a Higher Committee for Wood (HCW) létrehozása Egyiptomban, amely olyan élvonalbeli megoldásokat vizsgál, mint a mezőgazdasági hulladék felhasználása közepes sűrűségű farostlemez (MDF) előállítására, a fa iránti kereslet még mindig közel-keleti ellátással kell kielégíteni. Valójában a Közel-Kelet faszükségletét továbbra is import biztosítja.

A fa behozatalára, mint kritikus építőanyagra való támaszkodásnak komoly környezeti hatásai lehetnek. Először is, a fa nagy távolságokra történő mozgatása jelentős szállítási kibocsátást eredményez. Valójában a világ szén-dioxid-kibocsátásának körülbelül 34%-a a faipar és a fogyasztó közötti szállítási távolságoknak köszönhető.

Az áruk importja magasabb üzemanyag-fogyasztást, légszennyezést és üvegházhatású gázok kibocsátását eredményezi a hajókból, járművekből és repülőgépekből. Ezenkívül az egyes exportáló országokban a faáruk előállításához használt energiaigényes gyártási eljárások az anyag energia- és szén-dioxid-kibocsátásának növekedését okozhatják.

Végül, a természeti erőforrások túlzott felhasználása azokban a nemzetekben, ahol az importált fát állítják elő, az élőhelyek károsodásához, erdőirtáshoz és az erőforrások általános kimerüléséhez vezethet. Az építési projekteket és a térség gazdaságait különösen veszélyezteti a geopolitikai zavargások, természeti katasztrófák vagy közlekedési kihívások által okozott ellátási lánc zavaraira való érzékenység.

A közel-keleti régiókban a rendelkezésre álló fa felkutatásával és felhasználásával kapcsolatos kihívások mellett az építőanyagként történő felhasználás során felmerül a kihívások kérdése is. A száraz régiók természetüknél fogva rendkívül szárazak, alacsony éves csapadékszinttel és korlátozott vízkészlettel. Ezen túlmenően, ha ezekben a régiókban a fát építési technikaként használják, az egyik fő kihívás a tartósság. A száraz területeken a fa nagyon érzékeny a kiszáradásra, és megrepedhet, megvetemedhet vagy akár rothadhat is. A feldolgozás szempontjából a fafeldolgozás vízigényes lehet, míg a száraz területeken jellemzően korlátozott a vízkészlet.

Míg a fa Európában és Amerikában a fenntarthatóság és a szén-dioxid-mentesítés képviselője lett, a Közel-Kelet modellje az ilyen kezdeményezéseknél elérhetetlennek tűnik a régió egyedi erőforrás- és környezeti problémái miatt.

Az alternatív, helyben hozzáférhető anyagok, amelyek összhangban állnak a népies tervezéssel és a környezettudatossággal, központi szerepet játszanak a száraz közel-keleti területeken, ahol szűkösek a fakészletek. Ezek a lehetőségek kulcsfontosságúak a terület jellegzetes éghajlati viszonyait és kulturális örökségét kiegészítő struktúrák létrehozásához. Ezen túlmenően ezek az alternatívák egyre fontosabbá válnak, és innovatív összpontosítást igényelnek annak megértéséhez, hogyan válhatnak a száraz városi tájak hősévé a jelenlegi klímaválság idején.

Egy lehetséges alternatíva a földalapú anyagok használata, beleértve a vályogot és a döngölt földet. A közel-keleti építészet régóta alkalmazza a vályogot, mert jó hőszigetelést biztosít, és alacsony a megtestesült energiája. A döngölt földépítés fenntartható és az éghajlatra érzékeny megoldás, mivel a földrétegek összenyomásával egy kereten belül teherhordó falak jönnek létre. A kő továbbra is praktikus választás, különösen azokon a területeken, ahol rengeteg közeli kőkészlet található.

A kőszerkezetek ideálisak száraz körülmények között, mivel nagy termikus tömegük van, ami segít szabályozni a belső hőmérsékletet. A Közel-Keleten pálmaleveleket és datolyapálmaleveleket is alkalmaztak tetőfedő és árnyékoló szerkezetekhez, természetes szigetelést és fenntartható anyaglehetőségeket biztosítva, amelyek beleolvadnak a hagyományos regionális építészetbe.

Az idei, 18. éves Nemzetközi Építészeti Kiállításon, a La Biennálé di Venezián az Egyesült Arab Emírségek Nemzeti Pavilonja hasonló témákat vizsgált. A „Aridly Abundant” nevű pavilonjuk egy kurátori kutatási projekt volt, amely építészeti lehetőségeket tárt fel száraz tájakon, tájakkal együtt és azok számára. Ezen túlmenően a pavilon azt vizsgálja, hogy a jövő és a kortárs technológiai gyakorlatok hogyan integrálhatók az épített környezetbe olyan tájak esetében, mint a dűnék, völgyek, sivatagi fennsíkok és tengerparti síkságok.

Ezek a könnyen hozzáférhető anyagok a fa értékes helyettesítőivé válnak, ahogy az éghajlati válság egyre sürgetőbbé válik, és felbecsülhetetlen eszközökké válnak az ellenálló és fenntartható városi tájak létrehozásában.

Lehetővé tehetik a Közel-Kelet építészeit és építőit, hogy ökológiailag tudatos építményeket hozzanak létre, amelyek harmonizálnak a természettel, megtakarítják az erőforrásokat és tisztelik a kulturális örökséget a hasznosításukra vonatkozó innovatív megközelítések és a természeti adottságok mélyreható megértése révén. Valójában ezek a népies anyagok potenciálisan a fenntartható építés rejtett hőseivé válhatnak száraz területeken, és működőképes módokat kínálva a változó éghajlat okozta problémák kezelésére.

Forrás: www.archdaily.com