„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Devizahitel - perek - lehetőségekHírekPályázat - támogatás

Eszközkezelő az idén 3 milliárdért vehet lakás

A 2013-as költségvetésben 33 milliárd forintot szán a kormány arra, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Társaság a bajba jutott devizahitelesek lakásait megvásárolja. Idén mindösszesen 3 milliárd forint jut erre.

Az idei évben  8 ezer, jövőre 7 ezer, míg 2014-ben 10 ezer lakást vásárolhat meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.

Ha a felajánlott lakások száma ennél több, sorrend alapján döntenek a vásárlásról – egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent, szerdától hatályos kormányrendelet. 

A sorrendbe állításnál szempont a háztartásban élő, családi pótlékra jogosult gyerekek száma, a közös háztartásban élők száma, továbbá a banki követelés és a lakás forgalmi értékének aránya. A Nemzeti Eszközkezelő csak azt a lakást vásárolja meg, amelyben lakik legalább egy családi pótlékra jogosult gyerek, és a háztartás egyik tagja aktív korú ellátásban vagy lakásfenntartási támogatásban részesül.

A megvásárolt lakás – amelyben a korábbi tulajdonos lakhat továbbra is – havi lakbére, a bankkal kötött szerződéskor meghatározott forgalmi érték 1,5 százalékának az egy tizenketted része. Így ha a lakás vásárláskor 10 millió forintot ért, akkor a lakbér havi 12 500 forint lesz. Ezt évente, az előző évi inflációval növeli az eszközkezelő.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A rendelet szól a felmondásról is, amire háromhavi lakbér elmaradáskor kerülhet sor. Ha a közös költséggel tartozik a bérlő, akkor a társasház szabályzata szerint kell felszólítani, majd ha erre sem fizet, akkor jöhet a felmondás. A lakás kiürítéséről az eszközkezelő gondoskodik.

A lakásokat majd a MÁV eszközkezelő fogja kézben tartani. Ha tönkremegy valami a lakáson, akkor ez a cég fogja orvosolni a problémát.

 

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb