„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

google reklám

Energiatakarékos házak építése

Köszönjük, hogy szolgáltatásunkkal kapcsolatban érdeklődik!

Ezt a cikket kizárólag azoknak jelenítjük meg, akik Google reklám kampányunkra kattintottak.

Ha Ön úgy dönt, hogy cégünkkel építtet családiházat, akkor minden kedvezmény felett egy 250 ezer forint értékű ajándékot adunk ajándékba. A kedvezmény feltétele, hogy jelezze a kapcsolatfelvételkor, akár mailban, vagy szóban történik, hogy google hirdetésre jelentkezett. Oldalunkon több ezer cikket találhat az építőiparral kapcsolatosan. Bemutatjuk az általunk épített technológiákat. Oldalunkon több ezer cikket találhat az építőiparral kapcsolatosan. Bemutatjuk az általunk épített technológiákat.  

Cégünk csak olyan házat épít, ami közel nulla energiával képes üzemelni, azaz A+ és A++ kiemelten energiatakarékos épületeket. 

Napjainkban már nagyon kevesen járunk lovasszekérrel és vitorláshajóval, helyette autóval, busszal, motorral és repülőgéppel utazunk.

Modern közlekedési eszközeinkben pedig legfőbb cél a biztonság, a kényelem és nem utolsó sorban a kis fogyasztás megteremtése.
El sem tudunk már képzelni egy autót vagy egy repülőt klíma nélkül.

Szinte mindenki életében eljön az a pillanat, hogy kirepül a szülői fészekből, majd családot alapít.

Ehhez pedig szükség lesz egy házra vagy lakásra – aminek komoly költségei vannak és lehetnek a későbbiekben – ezért érdemes gondosan körbejárni a témát.

Modern – Innovatív – minimalista megjelenésű energiatakarékos EnergyFriendHome készház Szlovákiában.
Az épület 35 cm fal és 40 cm födémhőszigeteléssel készült.

Két lehetőség van:

  • Az egyik lehetőség egy kész lakás vagy egy kész ház vásárlása, melyet már régebben valaki igénye alapján megterveztek és kiviteleztek.
    Tapasztalatból elmondható, hogy nehéz olyan lakást vagy házat találni, mely minden tekintetben megfelel az elvárásainknak.
    Az első gond az elrendezés, valamint az, hogy ezt- azt fel kell majd újítani, hiszen nem újat vásároltunk. Ezután jön a képbe a lovaskocsi és a klímás-légzsákos-kisfogyasztású kényelmes autó összehasonlításában megemlített technológiai különbség. Hiszen egy lovaskocsit sem tudunk autóvá alakítani, mint egy “Kádár” kocka sem lesz soha új és energiatakarékos otthon.
    Egy családiház, mely régebben épült, nem tartalmazza az elmúlt egy évtizedben rohamléptekben előtérbe kerülő technikai, ergonómiai és kényelmi újításait. 
  • A másik lehetőség, hogy egyedi igények alapján megterveztetünk egy családiházat és azt felépíttetjük modern anyagok és technológiák alkalmazásával.

Miért érdemesebb építtetni egy új családiházat? 

  • Egy modern családiház is ugyanolyan innovatív tud lenni, mint egy luxus autó.
  • Egy modern családiház legfontosabb és legértékesebb tulajdonsága az energiatakarékosság, mert egy ház az élettartama alatt akár kétszer annyi energiát képes elfogyasztani forintban, mint amibe a ház építése került.
    A rezsiköltséget minden hónapban kiszámlázza, majd a szolgáltató és nem mindegy, hogy 15-20 ezer forint, vagy 60-70 ezer forint költséget jelent számunkra.
  • Az energiatakarékosság után nagyon fontos, hogy az új családiház legyen környezetbarát már az építés folyamán és majd akkor is, ha 100 év múlva el kell bontani. 
  • Nagyon fontos, hogy a felhasznált építőanyagok ne csak környezetbarátok legyenek, hiszen számunkra valósulnak meg, ezért allergénmentesnek kell lenniük, melyre régen egyáltalán nem figyeltek.
  • Napjainkban egyre több a szeszélyes időjárás, orkánerejű szél, komoly esőzések, extrém hideg-meleg váltakozása.
    Még pár évvel ezelőtt nem kerültek előtérbe ezek a dolgok. Hiszen a gáz ára és a villamos energia ára tíz évvel ezelőtt töredéke volt a mai árnak. 
  • A tűzvédelem tekintetében 2-3 éve vezettek be komoly szabályozásokat az épületekre vonatkozólag. A földrengések ellen még mindig csak a modern szerelt készházak vannak tudatosan felkészítve.
  • Egy modern családiház a korszerű technológiák, az előregyárthatóság miatt akár 2 hónap alatt kivitelezhető, ezért kevesebb idő megy el egy új ház építésével, mint egy régi keresésével, mely megfelelne nagyjából az elképzelésnek.
  • A régebben épült házak mindegyike rosszul szigetelt, ezért vagy sokat kell fizetni a fűtésre, vagy már hőszigetelték őket és ablakot is cseréltek, amivel a penész elszaporodását idézték elő, mely egy igen komoly egészségkárosító tényező.
  • A radiátorokat és a gáz bekötését is el lehet felejteni egy modern házépítéskor, ezzel egy veszélyességi tényezőt is kizárunk, sőt a kéményt sem kell felépíteni, ezért annak a kötelező ellenőrzése és karbantartása is elmarad.

Akkor milyen családiházat érdemes építeni?

  • Olyan házat érdemes építtetni, mely a fenti elvárásoknak megfelelnek.
  • Olyan házat építsünk, ami nem csak az építkezéskor kedvező bekerülési költségű, hanem a későbbiekben is kis pénzből üzemeltethető.
  • Amely egészséges életteret biztosít, a felhasznált anyagok nem allergizálnak. Ha egyszer a házat elbontják akkor se keletkezzen egészségre káros anyag.
  • Legyen a ház, földrengés, tűz és időjárás ellen is felkészítve. 
  • Bármilyen alaprajzi forma felár nélkül elkészíthető legyen és később egyszerű legyen a belső elrendezés módosítása.
  • A ház elbontásakor minél több anyag legyen újrahasznosítható, ezzel is csökkentve a környezet terhelését és a ház bontása után is értéket képviseljenek az anyagot, ne egy halom sitt legyen.
 
Kivitelezünk modern téglaházakat, Prokoncept és IsoteQ házakat, valamint favázas könnyűszerkezetes épületeket is, mégis a megépült házainak a 95%-át az innovatív  – kiemelten energiatakarékos Energy Friend Home acélszerkezetes házak teszik ki.
 
Ez a tendencia megfigyelhető tőlünk sokkal fejlettebb országokban is: Kanadában, Új-Zélandon, Ausztráliában, Japánban, Svédországban, Finnországban, Németországban, Svájcban, Ausztriában és Olaszországban ma már sokkal több könnyűszerkezetes technológiával épült családiház, társas és irodaház, csarnok  és középület készül, mint az egyéb technológiák.
 
Japánban és Új-Zélandon az acélvázas  könnyűszerkezetes házak által nyújtott földrengésbiztonságot helyezik előtérbe, a többi országban főként a gyorsaság, a kiemeleten magasszintű energiatakarékosság és az újrahasznosíthatóság és az egészséges élettér a legfőbb ok.
 
Az EnergyFriendHome  készházaink kiemelten energiatakarékosak, akár  aktívházként is felépíthetőek.
Földrengés és tűzvédelem tekintetében kiemelt biztonságot adnak.
Egy  EnergyFriendHome készház 60 nap alatt kulcsrakész állapotban, az Ön által megálmodott forma és méretek alapján elkészül. A tervezésnél semmilyen kompromisszumot nem kell kötnie.
Extrém időjárás esetén is tökéletesen megállja a helyét. Szibériától Afrikáig rengeteg ilyen ház épült már fel.
Az  Energy Friend Home építési rendszer egy  ÉME minősítéssel ellátott építési mód, melyben az épület statikai vázszerkezete a könnyűszerkezetes házaknál megszokott fa helyett (rozsdamentes) tűzihorganyzott hidegen hengerelt acél.
Az Energy Friend Home kiemelten energiatakarékos építési rendszerrel akár 2-3 szintes épület is felépíthető, szintenként betonfödémmel.
A házak lehetnek lapostetősek, akár zöldtetővel is, de készülhetnek fémlemez, betoncserép és kerámia cserépfedéssel is.
 

A készház építési rendszerből készítettünk már; mobilházat, garázst, szerelő csarnokot, műhelyet, gyárat, családi házat, irodaházat, szállodát a Szaharától egészen Szibériáig. Szinte bármilyen extrém elképzelés is megoldható. Építettünk már 30 méteres belső falak nélküli gyárat is.

Napjainkban komoly pénzügyi válság van az egész földkerekségen, ezért mindenütt azt keresi az ember, hogy hol tud pénzt megtakarítani.

A mi építési technológiánk alkalmazása esetén több dologgal lehet megtakarításokat elérni, mely nem megy a minőség rovására.

Az energiatakarékosság és ezzel együtt a környezetvédelem már az építésnél előtérbe kerül. A vázszerkezet gyártásánál és építésénél 0,1% alatti hulladék keletkezik, az építés folyamán minimális energiaigényre van szükség.

Akár energia nélkül üzemelő épületeket is létre lehet hozni az építési technológiával

Az üzemeltetésnél hosszabb távon még fontosabb, hogy minimális energiabefektetéssel üzemeljenek a házak.

A másik igen fontos tényező az idő.

Nem mindegy egy családnak vagy egy befektetőnek, hogy a pénzt, melyet belefektetett egy beruházásba, mennyi idő alatt készül el és vehető használatba.

Az EnergyFriendHome építési rendszerrel kivitelezett házak akár 4-6 hét alatt is kulcsrakész állapotra felépíthetőek, valamint rendkívül minimális pénzbeli ráfordítással üzemeltethetőek.

Visszatérve egy kicsit az energiamegtakarításhoz:
Egy átlagos ház energiaszámlája egy emberi életöltő alatt több pénzbe kerül, mint amennyiből létrehozták.

 

Nézzünk egy példát, hogy miért is érdemes energiatakarékos EnergyFriendHome készházat kiviteleztetni?

– Ha egy átlagos szigetelésű 100 m2-es ház havi átlagban 35. 000 Ft energiát fogyaszt, akkor 60 év alatt meghaladja kamatok nélkül a 25 millió forintos energiabefektetést.

– Ha ez a ház csak 13-14. 000 Ft energiaigényű havonta, mert egy modern készház, akkor kicsit több mint 10 millió forintot költünk energiára ugyanezen az időszak alatt.

Ez azt jelenti, hogy egy modern energiatakarékos készházzal 60 év alatt 15 millió forintot takarítunk meg kamatok nélkül. 

Persze ennél sokkal többet, mert ha csak a bankba rakjuk minden hónapban a megtakarítást, akkor ez az összeg már bőven 45 millió forint feletti nyereséget mutat, melyből több, mint 2 új házat is felépíthetünk.

Az energia árak folyamatosan, rohamléptékkel növekednek, az előzőekben említett megtakarítás sokkal markánsabb lesz az idő előrehaladtával.

10 évvel ezelőtt a gáz ára töredéke volt a 2012-es áraknak.

A legolcsóbb energia a fel nem használt energia tartja a mondás. Igény esetén passzív vagy aktív házakat is kivitelezünk a készház rendszerünkből, így akár 0. forint is lehet a havi rezsiköltsége.

Legyen az igény mediterrán, futurisztikus, vagy letisztult-minimál stílus, vagy akár 30 méteres fesztáv belső falak nélkül, mi megvalósítjuk

Pénzt takarítunk meg azzal is, hogy a falvastagságaink, melyek a hasznos alapterületből vesznek el részt 40 cm helyett (téglaház) csak 20 cm helyett foglalnak az alaptesten.

Így egy 100 m2-es ház esetén cca: 10 m2-rel nagyobb helyünk lesz, ami egy szobának felel meg, de ezt pénzben is kifejezhetjük, ha megszorozzuk a négyzetméter bekerülési költséggel.

Tűzvédelmi szempontból akár 4 órás tűzvédelmi határértéket is képes biztosítani. 

Földrengésállóság szempontjából 10-11-es földrengést is elviseli, megjegyezzük 12-es a legnagyobb földrengés mérőszám (MERCALLI skála).

A Richter skála szerint mért földrengésben Japánban 9-es földrengésnél is megálltak a házak. 

 

 

Az EnergyFriendHome építési rendszer igen pozitív tulajdonsága továbbá a rendkívül gyors kivitelezés, mely igény esetén akár 30 nap alatti kulcsrakész kivitelezést biztosít.

Pince+Földszint+Emelet/ 3 szintes acélszerkezetes készház geotermikus fűtéssel (havi fűtés-hűtés rezsiköltség 230 nm-en 18 ezer forint.)

Mivel száraz technológiával valósul meg, nincs szükség kötési és száradási időkre, mely a megspórolt időn kívül még az időjárástól is független építést tesz lehetővé.

A gyorsan épült hagyományos szerkezetű épületek általában penészesek lesznek, mivel rengeteg vizet visznek be az építés során és nem tudnak a falak és a födémek kiszáradni a beköltözés előtt.

Az EnergyFriendHome épületeknél kizárt a penészesedés lehetősége.

Olyan helyen is megvalósítható az EnergyFriendHome épületek kivitelezése, ahol más rendszer nem képes megfelelni a követelményeknek, ilyen lehet például extrém földrengés veszélyes terület, extrém időjárási körülmények (nagy szél, alacsony és magas hőmérséklet tartomány), vagy akár 4 órás tűzvédelmi határérték követelmény.

Az EnergyFriendHome profilokból kialakíthatóak az épület fal, födém és tetőszerkezeti elemei, tehát egy rendszergaranciát kap az Építtető az egész statikai szerkezet tekintetében.

Alkalmas meglévő épületek tetőterének beépítésére és bármilyen szerkezetű épület bővítésére is.
Mivel az acélszerkezetes épület szerkezet súlya a téglaépülethez képest 30x kisebb olyan helyen is alkalmazható, ahol a födém már nem viselne el több szintet más technológiák alkalmazása esetén, így sok esetben még koszorú megerősítésre sincs szükség.

Nagyon nehéz bemutatni pár mondatban, hogy hogyan épül fel egy acélszerkezetes készház, de pár fotóval és mondattal illusztráljuk a főbb pontokat.

szletesebb bemutatót találhat, ha ellátogat a Készház-Építés oldalunkra, ahol több családi ház, illetve irodaház felépítését részletesen bemutatjuk.

Az Ön igényeinek felmérése után, a helyi építési szabályzatnak és a telekadottságok figyelembevételével elkészítjük az építész és gyártmány terveket, melyet engedélyeztetünk a hatóságnál.
Ezután elkészítjük üzemben az épület fal-, tető- és födémszerkezetét.

 

A gyártmányterv adatait digitális formátumban betápláljuk a profilgyártó gépünkbe. Az EnergyFriendHome profilgyártó gép a gyártmányterv és a statikai számítás előírása alapján elkészíti a “C” és “U” profilokat szalagacélból a megfelelő hosszúságokban.

A profilok gyártását követően az összeszerelési terv alapján az üzemben megkezdjük a fal-, tető- és födémelemek összeszerelését.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Igény esetén, ha nagy a gyártó hely és a felépítésre kerülő épület megvalósítása közötti távolság, vagy nagyobb beruházás esetén a gyártó gépsorunkat a mobil üzemünkkel a helyszínre tudjuk telepíteni rövid időn belül.

Ebben az esetben a szállítási költség minimalizálható, hiszen egy kamionnal egyszerre összeszerelt fal- és tetőelemek, egy ~120nm-es családi ház szállítható.

acelszerkezet_horizont2

Amennyiben az acélt megmunkálás nélkül kell szállítani, ugyanazon járművel 8-10 ugyanekkora épület anyaga is mozgatható.

Az EnergyFriendHome acélszerkezet helyszíni felállítása időjárástól függetlenül kivitelezhető.

Egy 100 m2-es épület akár 2-3 nap alatt is összeszerelhető a helyszínen.

A falszerkezet előzőekben felsorolt munkafázisaival egyidőben elvégezhető a tető acélszerkezetének lécezése, fóliázása, valamint a tetőhéjazat elkészítésére.

A tető héjazata lehet beton- vagy kerámiacserép, de igény esetén készülhet bitumenes zsindely tetőfedés is.

horizont_tetoszerkezet

 

 

Ipari létesítmény esetében trapézlemez vagy cserepeslemez fedés is alkalmazható.

Igény esetén alacsony hajlásszögű zöldtető is kialakítható.

Az acélszerkezet összeszerelését követően kerülhet sor a külső, falburkoló lemezek felszerelésére, nyílászáró beépítésre, majd a vakolat elkészítésére.

Különböző fal- és födémrétegek alakíthatóak ki, lehetőség van akár passzív házszerkezet kialakítására, melynek a hőszigetelése 0,1 K értékű, ez a modern téglafalak szigetelésének a négyszerese. A passzív szerkezetű épületben nincs szükség a hagyományos értelembe vett fűtésre, mivel a hőszigetelés annyira tökéletes, hogy a bent tartózkodók, a világítás stb… hője elegendő a lakás felmelegítéséhez és melegen tartásához.

hokozpont

Az épület zárható állapota után elkészíthető a belső falak egyoldali gipszkartonozása, valamint a külső falak belső részeinek szigetelése.

Ezután elkészíthető a villamos, fűtés, víz gépészeti vezetékek elhelyezése.

A villamos vezetékek a födémben és a falakban, a fűtési vezetékek a padlóban a szigetelésben vannak elvezetve.

Központi porszívó alapcsövezése a padlóba, egyszintes épület esetében akár a födémen is kialakítható.

 

falfutes

 

Lehetőség van padlófűtés, fal és mennyezet hűtés és fűtés beépítésére, de ebben az esetben a falakat gipszkarton helyett Heratekta lemezekkel burkoljuk, majd a csövek elhelyezése után gépi gipszes vakolattal vakoljuk.

A szerelőbetonra vízszigetelés kerül, majd a gépészeti vezetékek elhelyezése után elkészíthető a padló hőszigetelése.

A kialakított rétegrend után kialakítjuk a burkolatok fogadására alkalmas 2. réteg aljzatbetont, és lezárjuk gipszkartonnal a gépészet miatt az eddigiekben egy oldalon burkolt falakat.

 

 

gletteles

Beszerelésre kerülnek a szaniterek, fűtőtestek, szerelvények.

Ezzel egy időben a hideg-meleg burkolási munkák is elvégezhetőek.

A falakat több rétegben gletteljük, majd 3 rétegben festjük, vagy tapétázzuk.

Festés után beépítjük az utólag szerelhető kiváló minőségű, belső nyílászárókat, valamint a villamos szerelvényeket felszereljük.

 

 

ledes

Javasolt egy extra hőszigetelésű energiatakarékos épület hűtésén és fűtésén kívül a világítástechnika tekintetében is olyat beépíteni, mely hosszútávon megbízható és alacsony költséggel üzemeltethető.

Ez úgy valósítható meg, hogy ledes vagy más hideg fényforrású világító testeket alkalmazunk.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb