Elképesztő fotósorozat fedi fel a hangszerek belső felépítését

Ha megpillantod legújabb fotósorozatát, azt hiheted, hogy avantgárd múzeumi csarnokokat vagy ipari gyárak fényes gépeit bámulod. De Charles Brooks “Architecture in Music” (A zene építészete) című képeit a csellista és fotós által készített képek valójában lenyűgöző bepillantást engednek a világ néhány legkedveltebb hangszerének belsejébe.

A művész speciális szondás lencsék és nagy felbontású kamerák segítségével belenézett egy Steinway és Fazioli zongora, egy 14 karátos aranyfuvola, egy 240 éves fuvola, sőt még egy ausztrál didgeridoo üregeibe is. De nem csupán az teszi lélegzetelállítóvá ezt a gyűjteményt, hogy betekintést nyújt a jellemzően beláthatatlan terekbe, hanem az is, hogy azok szemkápráztató művészeti alkotásokként tűnnek fel.

“Egy különleges technikát használok, az úgynevezett focus stackinget, amelynek hatására ezek a kis terek hatalmasnak tűnnek” – írja honlapján az új-zélandi származású Brooks. “Ez egy egyszerű optikai illúzió. Az agyunk úgy van beállítva, hogy a közeli makrófelvételeknél kis mélységélességet várunk el. Több tucat, néha több száz felvétel kombinálásával biztosítom, hogy a fotó éles legyen. Ez elhiteti az elmével, hogy a képen valami sokkal nagyobb dolog látható, mint amekkora a valóság.”

Valóban, az 1780-as Lockey Hill cselló belsejéről készült fotói “hatalmasnak és barlangszerűnek” tűnnek, a hangszer f-lyukai fényt és árnyékokat vetnek egy földalatti kamrának tűnő tér körül.

Brooks képe a sokak által a valaha készült legszebb zongorának tartott Fazioli zongora belsejében lévő “fenséges akcióról” olyan, mintha valami dicsőséges gyártóüzem folyosóján lenne a csillogó, életnagyságnál nagyobb fémcsövekkel és szegecsekkel. Élvezettel tárja fel a hangszer egy olyan részét, amelyet általában “csak a technikusok ismernek”. Ilyen közelről nézve még a legapróbb jelölések és hiányosságok is láthatóak.

Az aranyfuvola belseje tükröződő körök végtelennek tűnő folyosóját hozza létre, míg egy szaxofon harangjának ürege rejtett holdfényes barlangok illúzióját kelti.

A projekt Brooks számára is tartogatott néhány meglepetést. Egy didgeridoo belsejét vizsgálva például meglepődve tapasztalta, hogy “ezeket az ősi hangszereket nem kézzel faragták, hanem termeszek üregelték ki. Az így keletkező barázdák és csatornák minden hangszernek egyedi hangot adnak”.

Az egyik fotó a szerény porcica előtt is tiszteleg. Bemutatja a nézőnek “Fritzet, a porcicát”, egy mikroszkopikus porcsomót, amelyet egy százéves Hopf-hegedű belsejében találtak, Brooks szerint ilyen lények a legtöbb vonós hangszerben léteznek. “Amikor megtisztítják vagy felújítják őket, sok zenész kéri, hogy a porcicát hagyják a helyén, hogy szerencsét hozzon!”. – mondta.

Brooks 20 évet töltött kiemelkedő zenekari csellistaként, olyan helyeken játszott vezető pozícióban, mint Kína, Ausztrália, Brazília és Chile. Zenei pályafutása alatt világkörüli utazásait kihasználta arra is, hogy csiszolja fotózási képességeit, és 2011-ben a National Geographic is felfigyelt rá. Természetfotói és híres zenészekről készített portréi később, 2018-ban a Panasonic Lumix-szel való együttműködését hozták el számára.

Forrás: www.dornob.com