„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Egy japán belső kerttel bővítették ki a kiotói otthont

A Japán Kiotó városának egy zsúfolt lakónegyedében, a Kenzo Makino & Associates építészeti cég egy modern bővítéssel láttak el egy hagyományos rezidenciát. A saroktelken található 5m széles és 4,5m hosszú ingatlan melletti tér két parkolóhelyként szolgált, az ügyfeleknek azonban nem volt szükségük rá, így ehelyett inkább egy japán kertet szerettek volna kialakítani, és meg akarták változtatni a teljes ingatlan külső arculatát.

Az építészek a meglévő ingatlan előtti külső területet egy fa kerítéssel zárták körül, rácsos tolóajtókkal. A kerítéssel körbezárt terület az ügyfelek által hőn áhított japán kert, azaz tsubo-niwa kialakítására szolgál, a kerítésen kívüli keskeny rész pedig olyan tárgyak tárolására, mint például a kerékpárok és a takarítóeszközök, amelyek szükségesek, de nem kompatibilisek a kert szépségével.

A kerítés teteje körül horganyzott acéllemezből készült, túlnyúló ereszeket helyeztek el, ami megvédi a fa kerítést az esőtől. Az utcáról nézve a kerítés egy kis épületnek tűnik, eresze egy tetőre hasonlít. A kerítés színe és rácsos szerkezete lágyítja a ház homlokzatának egyedülálló képét, mely egy központi elemet alkot a ház, a kerítés, a kert, a postaládák és a ház minden eleme közötti vizuális kapcsolatában. Ezzel a főépület nagyobb felújítása nélkül változtatták meg az egész környezet megjelenését és minőségét.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb