„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Egy grandiózus ikerház, mely messziről egyetlen szerkezetnek tűnik-alaprajzokkal

Az Ancerl Studio kanadai építészeti cég egy ikerházat tervezett Torontóban. Az építészeti megközelítés célja az volt, hogy a két lakrész kívülről vizuálisan egyetlen szerkezetnek tűnjön.

A szűk telken épült 116 Sorauren és a 118 Sorauren névre keresztelt otthonok azonos formatervezéssel és egyforma szöget bezáró tetőszerkezettel vannak ellátva, amely célja, hogy távolról egy folytatólagos dőlt tetőnek nézzen ki, közelebbről azonban látható, hogy a két épületrészt egy keskeny rés választja el. A két négyszintes ház emellett különböző anyagokkal van burkolva: az egyik faburkolattal, míg a másik téglafalakkal rendelkezik.

A bejárati ajtó mind a két ingatlan esetében egy előcsarnokba nyílik, amely a nyitott lakóterületre és a hátsó udvarhoz vezet. A keskeny és hosszúkás otthonok középpontjában egy grandiózus lépcső található, amelyet tető- és homlokzati ablakok világítanak meg.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Mindkét ingatlan három hálószobát tartalmaz. A Sorauren 116 a fő lakosztály a ház teljes legfelső emeletét elfoglalja, erkélye a hálószobából a hátsó udvar felé nyílik. Fürdőszobáját egy tágas gardrób választja el a hálószobától. A másik házban a lakosztály szintén egy teljes emeletet foglal el. A konyha, a nappali és az étkező felett egy hosszú, üvegkorlátos folyosó halad át, mely összeköti a fürdőszobát a hálószobával. A belső terek anyagpalettája nagyon széles, fő anyagai az acél, és az újrahasznosított fa és tégla, minimalista fehér falakkal és modern LED-szalag világítással kiegészítve.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb