Home / Építési tanácsadás / Csináld magad kert

Csináld magad kert

Tetszik a Kp.hu?

Tetszik a cikk?

Manapság egyre kevesebben tudnak rendszeresen sétálni, túrázni vagy csak simán üldögélni a természetben, ami pedig tagadhatatlanul az egyik legjobb relaxációs, idegnyugtató módszer.

A nagyobb városok parkjai, már ha megfelelő állapotban vannak, egy szebb napon teljesen megtelnek a sétáló pihenő emberekkel, és inkább egy zsibvásárhoz hasonlít mintsem egy nyugalmas pihenéshez.
Megoldást kínálhat a fenti probléma orvoslásához a saját kert, ahol a magunk által megszabott keretek és létszám mellett tudunk pihenni, vagy éppen aktívan kikapcsolódni.

Természetesen egy kertes ház drágább, mint egy társasházi tégla vagy panellakás, de nem feltétlenül többszöröse, hiszen külső kerületben, vagy agglomerációban, vagy még egy picivel messzebb már a panellakás árában is lehet találni kertes házakat.

A ház vásárlásánál, építtetésénél persze nagyon oda kell figyelni, hiszen annak is megvan a maga technikája buktatója.
Jelenleg viszont arról osztanék meg néhány gondolatot, hogy saját kézzel miképpen lehetséges szép kertet létrehozni.

Ha már rendelkezésünkre áll a terület, felépült a házunk, meg kell tervezni a továbbiakat. Hol legyen virág, fa, esetleg hol lesz a kutyának a helye, hova érdemes gyerekhintát tenni, nyáron akarunk-e mobil medencét, annak hol lehet a megfelelő helye?

Első lépés a talaj megvizsgálása, nem túl agyagos vagy homokos, mivel ezeken a fő és egyéb növény is nehezebben marad meg és nem fejlődik szépen.

A saját tapasztalatom szerint javaslom jó termőföld beszerzését és egyenletes szétterítését, mert ekkor érhetjük el a legjobb, legszebb eredményt.
A termőföldet Interneten vagy telefonkönyvben találhatunk, amit gyorsan időre kihoznak leöntenek az udvarunk közepére, és kezdődhet az első kemény munka a szétterítés, ami a kert méretétől akár több napig is tarthat. Fontos az egyenletes elterítés. Ilyenkor célszerű letenni az esetleges díszkerítéseket, járdalapokat, és szegélyeket is, valamint a fákat is.

A talaj eldolgozása után el kell döntenünk, hogy az új talajban lévő gyomnövényektől miképpen akarunk megszabadulni, vegyi vagy kézi módszerrel. Gyomirtó esetében meg kell várni, míg a gyomok megjelennek és akkor lehet irtani, de a vegyszer használatánál ügyelni kell a haszonnövényekre, mivel azokat is elpusztíthatja.

. Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos családiházát.

Referencia képeink Referencia videóink Így épül fel egy energiatakarékos családiház ÁRAJÁNLATKÉRÉS TÍPUSTERVEK ÁRAJÁNLATTAL
Ha már rendelkezik saját tervekkel, akkor egyedi árajánlatot készítünk. Ha típusterveink után érdeklődik, kérjük válassza a "típustervek" menüpontot.
EnergyFriendHome készházaink bemutatása
Műszaki tartalom Készházaink előnyei
SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉS CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS 6 KÜLÖNBÖZŐ TECHNOLÓGIÁVAL

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER, MINŐSÍTÉSEK

ISO MINŐSÍTÉS:

A KP Sales House Kft a megrendelők még magasabb szintű kiszolgálásának érdekében "lakó- és nem lakó épület építése" területen minőségirányítási rendszert vezetett be és alkalmaz, mely megfelel az MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány követelményeinek.___________________________________

MINŐSÍTETT VÁLLALKOZÁS:

Cégünket, Európa egyik vezető üzleti információ szolgáltatója a Bisnode "A" kategóriás (A – Creditworthy) vállalkozásként minősítette. Az A tanúsítványra a magyar piacon csupán a cégek 7,44 %-a jogosult. Velünk az üzleti kapcsolat kialakításának pénzügyi kockázata alacsony. A Bisnode az aktívan működő vállalkozásokat 300 mutató alapján vizsgálja, és napi szinten minősíti. A mutatók négy nagy csoportja: demográfiai adatok, pénzügyi eredmények, negatív és jogi események, és fizetési tapasztalatok.

A kézi módszer hosszabb időigényesebb, de vegyszermentes, azaz minden kinövő gyomot azonnal kézzel ki kell szedni, így néhány hét alatt mentesíthetjük a kertünket és elvethetjük a füvet.
A fű kiválasztásánál figyelembe kell venni az udvar célját és ennek ismeretében kell sport vagy éppen egyéb füvet ültetni.

Fontos észben tartani, hogy a fű naponta igényli a locsolást, azaz ennek költségeit is tervezni kell.
Fontos és meghatározó egy kert szempontjából az ott ültetett fák mérete színe és elhelyezkedése.

Minden tervezett fánál gondoljuk végig hogy mekkorára méretre nő, milyen színű levelei lesznek, milyen fényigényei vannak, és hogy a többi növényt az árnyéka vagy éppen a növekedése milyen módon befolyásolhatja. Például a diófa levelében növekedést gátló vegyületek találhatók.
Szintén fontos figyelni arra, hogy a tervezett növények a magunknak létrehozott területre milyen árnyékot vetnek, és ne járjunk úgy hogy ahol napozni terveztünk ott folyamatosan árnyékot vet valamilyen növény.
A kert díszítésére szinte korlátlan lehetőség ál a rendelkezésünkre, de a fű és a fák azok amelyek meghatározzák a kertünk főbb jellegét, ezért ezek alapos megtervezése a legfontosabb.

Fontos figyelembe venni azt is, hogy a növények gondozást, ápolást igényelnek, ami akár hetente több órát is jelenthet.
A saját kézzel létrehozott kert nagyszerű élményt adhat, csodálatos hobbit jelenthet, de sok munkát igényel. Célszerű segítséget, tanácsot kérni, mert egy szakértő sok új ötletet adhat nekünk. Amennyiben építkeztünk a kivitelező is segíthet sok munkafolyamatban, a talajrendezéstől kezdve a kert kialakításán át, akár egy öntözőrendszer előkészítésében, hiszen már az építkezéskor meg tudjuk oldani az esetleges elektromos vagy vízvégpontok kialakítását, így nagyon hasznos lehet már az elejétől a kerttervezésbe is bevonni, mivel így jobb eredményt és akár költségmegtakarítást is elérhetünk.

kp.hu ugyfelszolgalata

Ajánló

A növények elrendezése a kertben

Az építéshez hasonlóan a beültetést is előre kidolgozott terv szerint és nem ötletszerűen kell végezni. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.