„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Csalódást okozott a kormány döntése ismét

A címben szereplő kijelentést Erdei Tamás nyilatkozta a mai napon.

Hozzátette, hogy nem csupán a bankok, hanem a gazdaság középtávú kilátásait illetően is nagy csalódást jelent a bankadó újabb egy évvel történő meghosszabbítása. Ugyanis erről szóló kormányzati döntésthozott a Magyar Kormány.

Erdei Tamás azt is nyilatkozta lapértesülések szerint, hogy európai viszonylatban kirívó mértékűnek számító, immár tartósan fennálló pluszterhet be kell építeni a hitelintézetek gazdálkodásába, ami azzal jár, hogy a bankok nem fogják tudni támogatni a gazdaság hiteligényét.

Mint ismeretes, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kedden a Széll Kálmán Terv ismertetése kapcsán bejelentette: a korábban közöltekkel ellentétben – mivel nem született egyéb megállapodás a bankok és a kormány között – fenntartják 2012-ben is a pénzügyi szektorra kivetett különadó közel 180 milliárd forintos összegét.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A bankadó meghosszabbításának hírére az OTP árfolyama a keddi nap folyamán összesen 3,4%-ot, az FHB árfolyama pedig 2,3%-ot esett, és bár a régiós bankok többsége is árfolyamcsökkenéssel zárta a napot, a magyar bankpapírok alulteljesítettek.

A bankszektor szereplői korábban jelezték: amennyiben a kormány a bankadó hosszú távú fenntartása mellett döntene, az hitelezési tevékenységük drasztikus visszafogására kényszerítheti a hitelintézeteket. Nem feltétlenül azonos mértékben érinti ugyanakkor a különadó a bankok aktivitását: a relatíve jó megtérülési számokat felmutató, erős tőke- és likviditási pozícióval rendelkező pénzintézetek, köztük különösen a hazai tulajdonú bankok konjunktúra esetén egyes elemzők szerint piaci részesedésük növelésére fordíthatják ezt az időszakot.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb