„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Zöldbank, 500 Milliárd forint lakásfelújításra ezek a Fidesz igéretei

A fidesz 4 év alatt egymillió lakást szeretne energiatakarékossá alakítani.

A lakásfelújítási program 500 milliárd forintos forrását Unios alapokból finanszíroznák.
Rengeteg kivitelező a válságos idők végét remélik a programtól, de először a részletekre kíváncsiak.

Négy év alatt 500 milliárd forint uniós forrásból, egymillió önrész nélkül felújított lakás, 80 ezer munkahely, tízéves megtérülés, növekvő energiahatékonyság – így összegezhető a Fidesz gazdaságpolitikai programjának egyik sarkalatos eleme, a lakásfelújítási program.

A Nyugat-Európában is divatos “zöldbank” ötletét először Orbán Viktor pártelnök vetette fel, még február elején, majd belekerült a Fidesz programjába is, áprilisban beszélt róla Matolcsy György, a gazdasági csúcstárca várományosa, aki egy csütörtökön megjelent interjúban azt ugyan elárulta, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) leánybankjaként működne a finanszírozást levezénylő zöld pénzintézet, de a program részleteit egyelőre ő sem ismertette.

Egy lakásra átlagosan 500 ezer forint juthat, ebből kell az energiahatékonyságot növelő felújításokat elvégezni: ez a gyakorlatilban a nyílászárók cseréjét, illetve a lakás szigetelését jelentheti, ezek ugyanis Magyarországon az igazán gyenge pontok, de ha egy egész háztömbról van szó, akkor felmerülhet a napkollektorok felszerelése, vagy akár a geotermikus energia kihasználása is – bár kérdéses, hogy ez utóbbiak egy panelház esetében mennyire reális lehetőségek.Drágábban nem, csak könnyebben lehet eladni


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A felújított házban lévő panellakásért egyelőre nehéz többet kérni a piacon eladásnál, a korszerűsítés hozadéka inkább az, hogy sokkal könnyebb eladni. Maximum 5 százalékal lehet többet kérni, a panelprogramos lakásokért, de ezt a pici előnyt is felemészti a mostani piaci helyzet – mondta az [origo]-nak Korbuly Krisztián, az ingatlan.com ingatlanhirdetési rendszert működtető Arkon Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: a cégnél hirdető ingatlanirodák azt mondják, most tavasszal végre beindult a piac. Van kereslet panelekre is, de ez Budapesten a budai oldalon jellemző a III. és a XI. kerületben, a városszéli lakótelepek helyzete mindig nehezebb.

Egy 60 négyzetméteres budai lakáslrt reálisan 9-12 millió forintot lehet elkérni. Persze van, aki túlárazza a III. kerületi lakást a Római fürdő közelségére alapozva, akad olyan tulajdonos, aki 18 milliót remél az eladásból. A pesti oldalon nagyobb a választék és a szórás is az árban 7-15 millióért bőven van miből válogatni. A túlkínálat miatt a hirdetésekben ma már kifejezetten hangsúlyozzák, hogy panelprogram keretében felújított ingatlanról van szó. Vidéken sokkal olcsóbbak a panellakások: Miskolcon 6 millióért, Ózdon 3,19 millióért hirdetnek 2009-ben felújított panel lakást. Az ország nyugati felében Szombathelyen 7-10 millió között mozognak az árak.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb