„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Esettanulmány

Napjaink 20 leghíresebb belsőépítésze

Családi ház építéssel kapcsolatos kérdések

Családiházépítés árajánlatkérés

Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi árlapot, valamint feltölteni az alaprajzot és a rendelkezésre álló terveket.
Amennyiben rendelkezik talajmechanikai vizsgálattal vagy geodéziai felméréssel, kérjük, azt is csatolja.

Az árajánlat készítése minden kötelezettségtől mentes, és természetesen ingyenes. A Kp Sales House Kft. munkatársa 1 héten belül elkészíti a személyre szabott ajánlatot családi házára, majd e-mailben és telefonon is felveszi Önnel a kapcsolatot.

Munkatársaink acélszerkezetes, faszerkezetes, valamint STEICO rétegragasztott szerkezetű ökoházra is árajánlatot készítenek, amelyhez egy körülbelül 100 oldalas részletes műszaki tartalmat is biztosítunk.

Ha Ön nem rendelkezik saját tervekkel, 10 fős professzionális építészmérnök tervezőcsapatunk áll rendelkezésére. Amennyiben velünk építtet, a piaci árnál akár 40%-kal kedvezőbb tervezési díjat biztosítunk. Tervezőink minden esetben figyelembe veszik az Ön igényeit, felkészülnek a helyi építési szabályokból, betartják a TÉKA rendeleteit, és ennek alapján készítik el a terveket. Az összes engedélyezéssel kapcsolatos feladatot átvállaljuk, így Önnek ezzel nem kell foglalkoznia.

Kp Sales House Kft. szakemberei immár 27 éve építenek kiemelten energiatakarékos készházakat. Vállalkozásunk a legmagasabb pénzügyi AAA GOLD minősítéssel rendelkezik, valamint tagja a MAKÉSZ-nek és az ÉVOSZ-nak, továbbá büszkék vagyunk a MAKÉSZ védjegyre is, amely garantálja a minőséget és a megbízhatóságot és hazánkban jelenleg 12 készházas cég rendelkezik ezzel a dokumentummal.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


9 people found this faq useful.

Készház vagy téglaház, esetleg könnyűszerkezetes ház?

készház azt jelenti, hogy a ház fő szerkezeti elemei – falak, födémek és tetőszerkezetek – előre üzemi körülmények között készülnek el, majd a helyszínen kerülnek összeépítésre. Ez gyors, precíz és ellenőrzött minőségű kivitelezést biztosít.

könnyűszerkezetes ház kifejezés eredetileg az épület tömegére utalt, manapság leggyakrabban a SIP paneles házakra értik. A legtöbb SIP panel két réteg OSB lap közé ragasztott polisztirolból áll, belül gipszkarton borítással, kívül pedig további polisztirol szigeteléssel. Ez valóban könnyű szerkezet, amely jó hőszigetelő, de nincs számottevő hőtároló kapacitása, statikai stabilitása gyengébb és a hangszigetelése sem elegendő.

Ezzel szemben a PuzzleHome készházak tömege legalább 2–3-szor nagyobb, mint egy SIP paneles házé és közel azonos a modern falazóblokkokból épített házak tömegével. A hőtároló képességet nem önmagában a súly, hanem a tömeg és a fajsúly szorzata határozza meg. Ezért egy könnyített, lyukacsos falazat jóval gyengébben teljesít, míg a természetes, tömör szerkezet kiváló hőtárolást biztosít.

A modern falazóblokkoknál a hőszigetelés javítása érdekében a tömörséget feláldozták, így gyakran már egyszintes házaknál is beton pilléreket kell alkalmazni, amelyek jelentős hőhidakat okoznak, drasztikusan csökkentve a hőszigetelést.

PuzzleHome készházak – legyen szó STEICO ragasztott faszerkezetrőlacélszerkezetről vagy kenderházról – a mai hőtechnikai előírásokat 100%-ban túlteljesítik. Hőtároló tömeg tekintetében a Német Készház Szövetség 10–12 órás ajánlását 50%-kal meghaladjuk, köszönhetően a természetes, nehéz szigetelőanyagoknak, amelyek egészségesek, kiváló hőtároló képességgel rendelkeznek, és kiemelkedő hangszigetelést is biztosítanak.

Alapozásnál a talajcsavaros, fenntartható alap és hőszigetelt födémpanel hőhídmentes, környezetkímélő megoldást kínál: nem kell a humuszt elhordani, és nem szükséges tonnányi betont a telekre szállítani.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Külön előny, hogy a PuzzleHome készházak megfelelő telek és daruzhatóság esetén akár moduláris módon is kiszállíthatók. Ilyenkor a falakat, a födémet és a tetőt egységekként szállítjuk: például egy 100 m²-es ház akár 4 modulban, két kamionnal a helyszínre vihető, ahol egy héten belül kulcsrakész állapotban átadható. Ehhez azonban elengedhetetlen a felsővezeték-mentes kert és udvar, valamint olyan telek, amely kamionnal és daruval is biztonságosan megközelíthető.

Rendszerünkben nincsen kőzetgyapot, polisztirol, PUR-hab, PIR-hab és semmilyen káros festék vagy vakolat. Diszperziós festék helyett belül hazai vályogfestéket és mészfestéket használunk, kívül pedig mészvakolatot, amely antibakteriális és légáteresztő.

Nemcsak az számít, hogy mit eszik és iszik, hanem az is, hogy milyen levegőt lélegez be otthonában és milyen anyagok veszik körül nap, mint nap. A természetes anyagokból épített PuzzleHome készházakkal megelőzhető a beteg épület szindróma, amelyet a WHO már az 1980-as évek óta nyilvántart és amely számos betegség forrása lehet.

Jöjjön el cégünk készház gyárába Tökölre és nézze meg a technológiáinkat és tapasztalja meg a különbséget a készház és a könnyűszerkezetes ház között! Keresse kollégáinkat az elérhetőségeinken!


9 people found this faq useful.

Látogasson el a készház gyárunkba Tökölre

Látogasson el tököli készház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a modern családi ház gyártás és készház építés legkorszerűbb folyamatait.

Bemutatjuk Önnek az acélszerkezetes és favázas CNC-vezérelt fal- és tetőalkatrész-gyártást, valamint a 6 injektorfejes automata szigetelésbefújó géppel végzett hőszigetelés-befújást.

Megtekintheti természetes kender, farost és cellulóz szigeteléseinket, továbbá a Naturheld és STEICO táblás szigeteléseket, amelyekből raktárkészletről, vagy rövid határidővel házhoz szállítással szolgáljuk ki ügyfeleinket akkor is, ha nem velünk építkeznek.

Bemutatótermünkben élőben láthatja a formaldehidmentes falburkolatokat, valamint a Thermowood hőkezelt fal- és padlóburkolatokat. Emellett a készház bemutatóteremben kiállítottuk a Németh-fa prémium nyílászáróit is – ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat –, amelyeket meg is rendelhet kiszállítással és szakszerű beépítéssel együtt.

Külön figyelmet érdemel a Biokay természetes mész- és magyar vályogvakolatok bemutató helyisége. Megismerheti a fürdőszobai vályogvakolatokat, dekoratív vályog- és mészvakolatokat, valamint nappali díszítő megoldásokat és szakértő kollégáinktól részletes tájékoztatást kaphat a meszes- és vályog alapú rendszerek egészségi, esztétikai és tartóssági előnyeiről.

Szakértő ügyfélreferenseink minden kérdésére választ adnak: a telekválasztástól kezdve a tervezésen át, egészen a családi ház gyártásáig és építéséig, beleértve a felhasznált technológiákat és anyagokat is, mely Önnek teljesen kötelezettségmentes és ingyenes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

⚠️ Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk, kérjük, előzetesen jelentkezzen be telefonon vagy e-mailben. Így kizárólag Önnel foglalkozunk, bejelentkezés nélkül azonban előfordulhat, hogy 1–2 órát is várakoznia kell.

Hitelességünket erősíti, hogy vállalkozásunk az ÉVOSZ és a MAKÉSZ tagja, továbbá büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája. Pénzügyi stabilitásunkat a világ legnagyobb cégminősítője, a Dun & Bradstreet igazolta, amikor cégünket a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítéssel értékelte. Ezt a szintet Magyarországon a vállalkozások mindössze 1,4%-a éri el, az építőiparban pedig ez az arány 1% alatti – így Ön biztos lehet abban, hogy családi házát megbízható, stabil partner építi.


10 people found this faq useful.

Miért az acélszerkezetes készházat válasszam?

Az acélszerkezetes prémium készházainkat PuzzleHome acélszerkezetes családiház néven gyártjuk és forgalmazzuk.

  • A mi acélszerkezetes készházaink kiemelkednek a méretpontosságukkal, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést, gyakorlatilag 2-3 mm pontossággal dolgozunk egy 10 méteres hosszúságú épületszerkezet esetében.
  • Az acélszerkezetünk a gépjárműiparban használt, tűzihorganyzott szerkezeti acélból készül, amely korlátlanul újrahasznosítható, így hulladék nem keletkezik.
  • Ez a szerkezet méretpontos, vetemedésmentes és a fával szemben nagy előnye, hogy nincs kártevője, ezért nem igényel semmilyen vegyszeres kezelést a védelemhez.
  • Cégünk egyedülálló módon az acélszerkezetes készházakhoz sem polisztirol szigetelést használ, hanem farost szigeteléssel oldjuk meg a külső- és belső hőszigetelést, beleértve a födém szigetelését is.
  • A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  • Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  • A STEICO farost alapú szigetelő anyagokat a Német Épületbiológiai Intézet ajánlja, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes eredetű.
  • A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  • Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  • Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  • A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  • A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  • A ház 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  • A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  • A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  • A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  • Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  • Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  • A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat garantálja a maximális pontosságot az elemek gyártásától a helyszíni szerelésig.
  • Alapesetben VEKA vagy Salamander 5 rétegű műanyag profilból készült nyílászárókat építünk be, amelyek 3 rétegű, argon gázzal töltött üvegezéssel biztosítják a kiváló hő- és hangszigetelést.
  • Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
  • Ezért acélszerkezetes készházaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek, fenntarthatóak, és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

👉 Két hátrányt azonban fontos megemlíteni a favázas STEICO BIO rendszerhez képest:

  • Az üzemi előreszerelés nehézkesebb, ezért az acélszerkezetes falakat általában csak egyoldali palánkolással szállítjuk, a második oldali palánkolást a helyszínen helyezzük fel.
  • A szerkezet mérhetően minimálisan hőhidasabb, így azonos szigetelés mellett kb. 10%-kal magasabb a hőveszteség az épületben.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken, és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


8 people found this faq useful.

Miért a Steico BIO családiház építést válasszam?

  1. A Steico BIO építési rendszer kiemelkedik a méretpontosságával, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést.
  2. A masszív, nehéz szerkezet és a természetes anyagok – mint a kender, farost és cellulóz – hatalmas hőtároló tömeget biztosítanak.
  3. A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  4. Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  5. A STEICO anyagok a Német Épületbiológiai Intézet által ajánlott szerkezetek, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes anyagokból készül.
  6. A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  7. Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  8. Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  9. A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  10. A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  11. A szerkezet 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  12. A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  13. Az anyagok természetes eredetűek, így környezetbarát és fenntartható építési megoldást kínálnak.
  14. A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  15. A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  16. Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  17. Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  18. A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat a szerkezet szerelésétől a hőszigetelés befújásáig garantálja a maximális pontosságot.
  19. A házakhoz ultra prémium, Németh-Fa nyílászárókat építünk be, amelyek kiemelkedő minőséget és esztétikát nyújtanak.
  20. A szerkezet lehetővé teszi, hogy később akár 3000 mm-es nyílások is szabadon kialakíthatóak legyenek, így a terek rugalmasan alakíthatók.
  21. Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.

Tehát a Steico BIO családi házaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek és fenntarthatóak és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

9 people found this faq useful.

Ügyfélreferenseink elérhetősége


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!



8 people found this faq useful.

Családi ház építés költsége

Erre a kérdésre nincs egyetlen, mindenre érvényes válasz.
Az ár számos tényezőtől függ:

  • milyen szerkezetből épül a ház,
  • milyen hőszigetelést, gépészetet és nyílászárókat választunk,
  • milyen burkolatok és beltéri ajtók kerülnek beépítésre,
  • lesz-e redőny vagy más árnyékolás,
  • milyen alapozási megoldást alkalmazunk: talajcsavar és födémpanel fenntartható módon, vagy hagyományos sávalap / lemezalap,
  • milyen a telek adottsága: milyen a talaj és hol található a talajvíz, sík vagy lejtős a terep, daruzható-e a helyszín, van-e felsővezeték, illetve aszfaltos vagy földút vezet-e oda, agyagos, kavicsos, talajvizes a terület,
  • milyen funkcióra készül az épület: családi házként vagy nyaralóként,
  • milyen készültségi fokban szeretné a házat megrendelni?

Milyen készültségi fokban kéri a megrendelő a családi ház építést?

  • Vázszerkezet: falak és tetőszerkezet felállítása (acél, STEICO vagy hossztoldott fenyő).
  • Külső kulcsrakész: kívül teljesen kész, ablakokkal, vakolattal, párkányokkal, fedéssel és szigeteléssel.
  • Félkész / emelt szintű félkész: belül szigetelések, kartonozások elkészülnek, de még nincs burkolás, gépészet, villanyszerelés.
  • Kulcsrakész: teljesen befejezett, költözhető ház.

Mi többféle családiház építési technológiát kínálunk:

Egy fontos dolog van, hogy a felépülő ház nem tartalmazhat káros anyagot az egészségünkre, tehát kenderből, fából, acélszerkezetből építünk vázszerkezetet, farost szigeteléssel, kender szigetelésekkel hőszigeteltünk, mészfestékekkel és vályogfestékekkel festünk!

  • 🏡 STEICO rétegragasztott bio ház
  • 🏡 Acélszerkezetes ökologikus ház
  • 🏡 Pajtaház
  • 🏡 A-Frame ház
  • 🏡 Kenderház

    Éppen ezért minden projekt egyedi, és az ár is csak személyre szabottan határozható meg. Aki fejből egy pillanat alatt négyzetméter árakat tud adni, azt a céget felejtse el.

Tájékoztató árak 2025. szeptemberi szerződéskötés esetén:

  • Vázszerkezet: 100.000 Ft/m² alatt elérhető, CNC-s gyártással, gyártmánytervezéssel, helyszínre szállítással, daruzással és szereléssel együtt.
  • Kulcsrakész családi ház: 650–750.000 Ft/m², hőszivattyúval, 35 cm hőszigeteléssel (fal, padló, mennyezet), prémium ablakokkal, 12.000 Ft-os burkolatokkal, nagy toló-erkélyajtóval és hővisszanyerős szellőztető rendszerrel, 150 ezer forintos beltéri ajtókkal, 450 ezer forintos bejárati ajtóval kalkulálva
  • Külső kulcsrakész és félkész állapot: egyedi árazással készül.

Természetesen, ha a ház nagy része üvegből készül, zsaluziák kerülnek beépítésre és 20-30 ezer forintos burkolatok készülnek, akkor az árak is változnak.

👉 Fontos tudni, hogy a 400.000 Ft/m² árak a családi házépítésben 4 évvel ezelőtt voltak reálisak. Aki ma 400–500 ezer Ft-ért kínál házat, az vagy nem lesz energiatakarékos, vagy nem felel meg a követelményeknek, rosszabb esetben sosem készül el.

Minden házat a telek adottságai, a talajmechanika, a terv összetettsége és a megközelíthetőség alapján árazzuk egyedileg. Az árajánlat készítés nálunk ingyenes és kötelezettségmentes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

🏡 A bemutatótermünkben megtekinthető a gyártás és szerelés folyamata. Ügyfélreferenseink minden információt megadnak a telekválasztástól kezdve a tervezésen, hatósági egyeztetésen és hitelezésen át egészen a kulcsrakész átadásig.

Ha Önnek fontos, hogy egy egészséges, energiatakarékos és fenntartható háza legyen egy minősített, védjegyes vállalkozástól, keresse kollégáinkat időpont-egyeztetés miatt és jöjjön el egy ingyenes családi házépítési tanácsadásra.


6 people found this faq useful.

Ők azok a belsőépítészek, akiknek híres ügyfeleit, a legkelendőbb sorozatokból és a népszerű TV-műsorokról ismerünk.

Balra az óramutató járásával megegyezően: Peter Marino, Joanna Gaines, Nate Berkus, Kelly Wearstler, Emily Henderson, Justina Blakeney Martyn. / Kenzi Inoyu illusztrációja

Az egy éjszaka alatt megszerzett siker ritka a tervezőiparban. A legismertebb belsőépítészek évek óta keményen dolgoznak az ügyfelekkel, fejlesztik a terméksorozataikat és építik saját márkáikat. A nagy névvé válás folyamatos fejlődést - és sok-sok média hozzáértést igényel. A mai nap legismertebb tervezői különféle utakon érkeztek a csúcsra, és manapság gyakran felbukkannak a magazinok borítóin megrendelőikkel és ügyfelekkel, és napi a tévéműsorokban is adnak interjúkat. Bár mindegyikük sajátos specialitásokkal és stílusokkal rendelkezik, ezek a tervezők és építészek minden bizonnyal nyomot hagynak az iparban, és továbbra is befolyásolják az emberek életét és otthonuk megjelenését. Itt van tehát az AD PRO által kiadott leghíresebb belsőépítészek listája: 

Joanna Gaines

Mindössze hat év alatt Joanna Gaines - vállalkozói férje, Chip segítségével - létrehozott egy tervezői birodalmat. Azóta, hogy a Fixer Upper a HGTV-en 2013-ban rukkolt elő, a tervező és a TV-csillag együttműködött olyan mega márkákkal, mint a Target és az Anthropologie, saját magazint indított, könyveket publikált, és mindenütt hirdeti sajátos farmhouse stílusú tervezést. A házaspár a texasi Waco városát turisztikai célponttá változtatta, a Magnolia Market mellett a Silos-on, egy 4,9 hektáros bevásárló- és étkezési komplexummal, amely hetente körülbelül 30 000 embert vonz be. Míg a Fixer Upper 2018-ban befejezte pályafutását, a “Gainesek” folytatják útjukat a teljes tervezési uralom felé. Következő projektjük egy szálloda Waco belvárosában, és egy saját kábeltelevíziós csatorna.

Nate Berkus

2002-ben Nate Berkus a The Oprah Winfrey Show-ban debütált és gyorsan Amerika egyik kedvenc tervezőtehetsége lett, televíziós műsorokat indított, könyv ajánlatokat kapott és együttműködések sokasága várta. Névjegybeli cége, amelyet 1995-ben alapított 24 éves korában, számos magas rangú ügyfelet vonz, köztük Ricky Martint, és Berkus terméksorozatokban is együttműködött a Target, a Kravet, a Shade Store és a Framebridge társaságokkal. Ő és férje, Jeremiah Brent sztárok a TLC Nate & Jeremiah by Design-ban, és a pár nemrégiben mutatta be a Living Spaces legújabb kollekcióját.

Kelly Wearstler

2009-ben a The New Yorker Kelly Wearstler-t a West Coast belsőépítészetének elnökeként nyilvánította és azóta megjelenése és befolyása messze meghaladja Kaliforniát. A tendenciavezető alakította ki a vendéglátó-ipari egységet a Viceroy Hotels-ben, a Four Seasons Anguilla-ban, valamint legutóbb a San Francisco, Los Angeles és Austin Proper Hotels szállodáinak tervezésében js részt vett. Lakossági oldalon az ügyfelek listáján megtalálhatók Cameron Diaz, Ben Stiller és Gwen Stefani, valamint ő tervezte a sorozatokat az Ann Sacks-nek, Lee Jofa-nak, a Rug Company-nak, Georg Jensennek és a Visual Comfort-nak, valamint saját bútorgyűjteményt és kiegészítőket adott ki. 


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Martyn Lawrence Bullard

Vannak a hírességek belsőépítészei, majd ott van Martyn Lawrence Bullard, aki a szupersztárok, mint például Elton John, Cher, Kylie Jenner, Khloé és Kourtney Kardashian dizájnere. Ugyancsak a világmárkák kedvenc együttműködője, és tucat sorozatot tervezett, amelyek között megtalálható csempe az Ann Sacks számára, matracok a Custom Comfort számára és ezüst koronák a Christofle számára. Amikor nem a sztároknak tervez, Bullard a vendéglátó iparban tervez, a Laguna Beachben lévő Casa Laguna és a közelgő Los Angeles-i Prospectben.

Bobby Berk

Az elmúlt két év túlságosan túlságosan nagy volt Missouriban Bobby Berk számára. 2018-ban debütált a Queer Eye formatervezési szakértőjeként, és gyorsan rajongói kedvencévé vált hatásos otthoni átalakításai során. Az ipari veterán 2006-ban indította el kiskereskedelmi üzletét, 2015-ben pedig névadó tervező cégét, de a Queer Eye modern, élhető stílusa hozta hatalmas közönség elé (amit 2,6 millió Instagram követő tanúsít). Októberben Berk bútor kollekciót adott ki az A.R.T.-vel. A High Point Market bútorja 44 darabból áll, amelyek közül több gyorsan elfogyott.

Peter Marino

A divatvilág kedvenc építésze Peter Marino. A tervező legenda, aki 1978-ban alapította cégét, miután a Skidmore, Owings & Merrillnél; George Nelsonn; és I. M. Pei / Cossutta &  Ponte-nél dolgozott, olyan nagy neveknek tervezett üzleteket, mint luxus divat- és ékszer márkáknak, Louis Vuitton, Chanel, Bulgari, Hublot, Dior, Fendi és Graff. Butikjai, akárcsak lakóépületei, luxus anyagukról és lenyűgöző művészeti darabjairól híresek. Nemrégiben adott ki egy új textilcsaládot Rubelli számára, és bemutatta új Louis Vuitton üzleteit Londonban és Szöulban.

Óramutató járásával megegyezően, balról: Ken Fulk, Tiffany Brooks, India Mahdavi, Robin Standefer and Stephen Alesch, and Axel Vervoordt. / Kenzi Inouye illusztrációja

Ken Fulk

A San Franciscói és New Yorki székhellyel rendelkező Ken Fulk az innovátorok, mint Sean Parker, Veronica Beard, Kevin Systrom és Pharrell Williams választott tervezőjévé vált, akik mindegyike értékeli Fulk élénk, fantáziadús stílusát. (A Bay Area otthona, amelyet Michael és Xochi Birch tech pár számára tervezett, jelenleg potenciálisan 35 millió dolláros rekordot tart a piacon.) Fulk felel az ország legbuzgóbb (és a leginkább Instagrammozható) forró pontjainak terveiért is, ideértve a Leo Osztriga Bárját, a Felix Roasting Co.-t és a St. Joseph Művészeti Társaság - a Fulk tagsági klubbja és kulturális központja egy felújított katolikus templomban helyezkedik el. Következő lépésként San Francisco három Michelin csillagos Saison étterme felújítása, valamint a The Newbury Boston szálloda tetőtéri vendéglőjének kialakítása áll.

Justina Blakeney

Justina Blakeney, L. A. tervezője eklektikus, zöld növényeket kedvelő stílusát forró trendé és virágzó üzletévé alakította 1,2 millió Instagram követővel. 2009-ben kezdte meg a tervezői blogját, a Jungalow-t, és azóta megírta a New York Times bestsellerét, az Új bohémiákat; online üzletet indított és számos együttműködésben is részt vett olyan márkákkal, mint az Anthropologie, a Band-Aid, a Target és a Loloi Rugs. Legutóbbi projektje az általa tervezett és készített, limitált kiadású ruházati sorozata, a We Wild.

Emily Henderson

Emily Henderson tervező a következő szintre helyezte Amerika stílusjátékát, az ország egész területén segített könyvespolcokat, a koktél asztalokat és kandallókat átalakítani. Nagy szakmai áttörése a HGTV Design Star ötödik évadjának megnyerése volt, majd az azt követően megjelenő műsor, a Secrets From a Stylist, amelynek két évadja lett kiadva. Tervezési “know-how” ötleteket oszt meg a dedikált rajongókkal a népszerű blogjában és Instagram- hírcsatornájában, ahol több mint 835 000 követője van. A 2015. évben kiadott könyve, a Stílus: Titkok a szobák elrendezéséhez, az asztallapoktól a könyvespolcokig, a New York Times bestsellere volt. Sajat belsőépítészeti vállalkozásának vezetése mellett Henderson a Target otthoni stílus rovatának szakértője.

Jonathan Adler

Mióta a keramikus 1993-ban debütált a Barney-n, Jonathan Adler színt és humort vitt az otthonokba, világszerte. Gyorsan kibővítette üzleti tevékenységét a kerámián túl, mindent megtervezve, a párnáktól és a bútoroktól kezdve a világítótestekig és a szőnyegekig. Adler tervezőstúdiója alakította ki a Parker Palm Springs és az Eau Palm Beach belső tereit, emellett magánlakásokat és modellakásokat is tervezett. Sokféle vonalat kiadott keze alól, beleértve a “Now House” márkáját az Amazonon; kollekció a kannabisz életmód társasággal, a “Higher Standards”; valamint partnerség a Kravettel, a H&M Home-val és a Shade Store-val.

Roman & Williams

Robin Standefer és Stephen Alesch a terméktervezésről a belsőépítészetre szakosodott át, ügyfelei között említhetve Hollywood legnagyobb csillagait- köztük Ben Stillert, Kate Hudsont és Gwyneth Paltrowot. A Roman és Williams mögött meghúzódó innovatív tervezők állnak a század eddigi legizgalmasabb éttermeinek és szállodáinak kialakításáért, például az Ace Hotel New York, a Chicago Athletic Association és a Le Coucou felelősek. 2017 decemberében a duó megnyitotta a Roman and Williams Guild-t, egy kiskereskedelmi koncepciót, amely magában foglalja a La Mercerie kávézót és Emily Thompson Flowers előőreit. A Standefer és Alesch nemrégiben adtak ki kollekciót Mr. Porter online kereskedés számára, és a Metropolitan Museum of Art múzeumában található brit galéria újjátervezését várhatóan ebben az évben mutatják be.

India Mahdavi

A The New Yorker „színvirtuózusként” és „a tökéletes kromatikus csúcs birtokosaként” írja le a tervezőt. India Mahdavi építész és tervező híres csodálatos, telített tereiről és szeszélyes stílusáról, Japánban, Los Angelesben. Ő alkotta meg a tökéletesen rózsaszínű belső teret  a Londonban található Sketch Galéria - a világ leginkább Instagramozott étterme számára. Mahdavi 1999-ben nyitotta meg formatervező stúdióját, néhány évvel később debütált bútorkollekciójával és bemutatótermével, majd 2011-ben megnyitotta a Petits Objets üzletét, amely élénk kerámia dekorációkat, világítótesteket és egyéb kiegészítőket kínál. Dolgozott együtt  Bisazza-tól Louis Vuiton-ig Nespresso-ig. , és a magánlakások is tervezett ügyfelei számára. 

Tiffany Brooks

A Chicagói székhelyű Tiffany Brooks a karrierjét a csúcskategóriás lakóingatlan-építés és a színpadépítés területén kezdte meg, de 2007-ben teljes egészében a belsőépítészet területén folytatta tevékenységét. Ügyfelei között több magas profilú üzletembert és publikus személyt tudhat. 

Axel Vervoordt

A belga tervező és kereskedő Axel Vervoordt vállalata első tervezési projektje, a középkori házak Antwerpenben történő restaurálása volt 50 évvel ezelőtt, és azóta ismertté vált minimalista belső tereivel, valamint a művészeti és régiségi szakértésével. Időtlen, mégis modern stílusa számos híres ügyfelet vonzott, köztük Kim Kardashian és Kanye West, Robert De Niro és Calvin Klein. Cégének Antwerpeni központja és galériája az Albert Csatorna egykori szeszfőzde és malátakomplexumában található, amelyben apartmanok és egy étterem is van. A hongkongi galériája 2014-ben nyitotta meg kapuit. A tervező nemrég adta át a németországi Purs szálloda belső tereit, és Rizzolival kiadta ötödik könyvét, a Portrék a belső terekről.

Óramutató járásával megegyezően balról: Michael S. Smith, Thom Filicia, Jacques Grange, Kathryn M. Ireland, Vicky Charles, and Thomas O’Brien. /Kenzi Inouye illusztrációja

Kathryn M. Ireland

A brit születésű Kathryn M. Írországi színésznő, divattervező és filmkészítő volt kezdeti karrierjében. De messze a legsikeresebb szerepe a belsőépítész és a szövettervező volt. Globális ihletésű szövetét a világ legnagyobb  bemutatótermeiben található meg,ügyfelei között tudhatja a következőket: Steve Martin, Julia Louis-Dreyfus és David Mamet. A los Angeles-i székhelyű designer szintén kiadott hat könyvet, és megjelent a Bravo Million Dollar Decorators oldalán is. 2018-ban elindította a The Perfect Room internetes tervezési platformot, amelyben Írországi és más származású vezető tervezők, például Martyn Lawrence Bullard, Suzanne Kasler és Jeffrey Bilhuber kész szoba dizájnjai vásárolhatók meg.

Thom Filicia

Thom Filicia nagy névvé vált, mint a Queer Eye for the Straight Guy tervezőszakértője. Azóta könyvein keresztül tovább folytatja csiszolt stílusának hirdetését, együtt dolgozott olyan márkákkal, mint a Delta Airlines, az American Express és a Radio City Music Hall; és legújabb Bravo TV-műsorában is megjelent, a Carson Kressley, a "Get a Room with Carson & Thom" című műsorban szerepel. A tervező a Parish-Hadley-ben és más felső kategóriás cégeknél, olyan ügyfelekkel dolgozott, mint Tina Fey és Jennifer Lopez. Saját tervezésű bútorokkal, szövetekkel és kiegészítőkkel is rendelkezik, amelyek megtalálhatók a Sedgwick & Brattle-ben, a New York-i Design Center szakkiállításán.

Jacques Grange

A neves francia belsőépítész, Jacques Grange az 1970-es évek óta emlékezetes projekteken dolgozik. Az évek során sok neves megrendelője akadt, beleértve Yves Saint Laurent-t, Valentino-t, Monacói Caroline hercegnőt és François Pinault-t. Olyan szállodák elegáns belső tereit készítette el, mint a New York-i Mark, a Ford Ford Coppola Palazzo Margherita Dél-Olaszországban, a Hotel Mamá Mallorcán, és legutóbb a Cheval Blanc a St. Barts-ban.

Thomas O'Brien

Amikor 1992-ben meg alapította az Aero formatervezési stúdióját és üzletét, Thomas O’Brien sikeresen melegséget hozott mai modern stílusban. Boltja, amely hosszú ideje a SoHo-ból a New York-i Design Centerbe költözött 2016-ban, az ízléses vásárlók kedvence lett, ideértve a tervezőket is. 2005-ben debütált a Target című Vintage Modern sorozatán, amely nevét és klasszikus stílusát hozta hatalmas közönség elé. Három könyv szerzője, O’Brien kollekciói a Century Furniture, a Waterworks, a Visual Comfort, a Patterson Flynn Martin, Reed és Barton, valamint a Groundworks neves vállalatoknál is megjelentek.

Vicky Charles

Miután 20 évet töltött a Soho House esztétikájának kialakításán, Vicky Charles tervező 2016-ban kezdte el felépíteni a Charles & Co.-t Julia Corden partnerével. Mindössze három év alatt a cég már kidolgozta az Atlanti-óceán mindkét oldalán található ügyféllistáját, ideértve David és Victoria Beckham, George és Amal Clooney, Ashton Kutcher és Mila Kunis, valamint Keri Russell és Matthew Rhys.

Michael S. Smith

Michael S. Smith kifinomult projektjei közel három évtizeden keresztül uralták a design magazinok borítóit. Az ügyfelek listájával, amely minden “hatalmi szereplőt” magában foglal, a politikától (Obama) a médiáig (Rupert Murdoch) és a nyilvános szórakoztatásig (Shonda Rhimes), a kaliforniai natív és öt könyv szerzője termékcsaládjában klasszikus és modern keverékeket ötvöz. Jasper kollekciója, amely a világ minden táján neves bemutatótermekben található, tapétákat, szöveteket, bútorokat és világítást foglal magában. A designer saját Jasper bemutatóterme Nyugat-Hollywoodban a fő látványterve Los Angelesnek, több mint 30 gyártó kurátus gyűjteményével.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

'Fel a tetejéhez' gomb