„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Buddhizmus inspirálta ház merész színekkel

Buddhista alapelvek szerint kialakított otthon volt a négy tagú család vágya, olyan helyet akartak, ahol lehet pihenni, utazásokat tervezni és a jógát gyakorolni.

A 33 BY építészei 170 négyzetméteres alapterülettel rendelkező házat terveztek; olyan elemekkel, mint a márvány, fa, a réz és az anyagok textilekkel való együttműködése lehetővé teszi, hogy a természet és az ember által létrehozott dolgok között játékosan megjelenjen az esztétika. A kültéren a kék medence mellett egy buddhista maszkot láthatunk vasból és a szélén álló Konfucius szobrot, ami azonnal elkapja a tekintetet.

wooden-floor-copper-fireplace-relaxed-house


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A nappaliban az egyik falat márvány borítja, mellette türkiz kanapé terül el. A kanapé segít megnyújtani és behatárolni a teret, előtte fekete fal látható TV-vel és bronz tároló felülettel. A helyiség úgy van kialakítva, hogy az L alakú kanapéról mind a TV-t, mind a teraszt és a medencét, illetve a háta mögött található konyhát is lehet látni. Az ehhez kapcsolódó folyosóról nyílik a hálószoba, amire kicsit más színvilág jellemző és érdekes dekorációt kínál a könnyed vasráccsal és a tükörrel amiben visszatükröződik a folyosó. Nézzen körül velünk ebben az érdekes házban!

forrás:home-designing.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb