„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Jogszabályok

Az építés kivitelezésre vonatkozó legfontosabb jogszabályok

Családi ház építéssel kapcsolatos kérdések

Családiházépítés árajánlatkérés

Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi árlapot, valamint feltölteni az alaprajzot és a rendelkezésre álló terveket.
Amennyiben rendelkezik talajmechanikai vizsgálattal vagy geodéziai felméréssel, kérjük, azt is csatolja.

Az árajánlat készítése minden kötelezettségtől mentes, és természetesen ingyenes. A Kp Sales House Kft. munkatársa 1 héten belül elkészíti a személyre szabott ajánlatot családi házára, majd e-mailben és telefonon is felveszi Önnel a kapcsolatot.

Munkatársaink acélszerkezetes, faszerkezetes, valamint STEICO rétegragasztott szerkezetű ökoházra is árajánlatot készítenek, amelyhez egy körülbelül 100 oldalas részletes műszaki tartalmat is biztosítunk.

Ha Ön nem rendelkezik saját tervekkel, 10 fős professzionális építészmérnök tervezőcsapatunk áll rendelkezésére. Amennyiben velünk építtet, a piaci árnál akár 40%-kal kedvezőbb tervezési díjat biztosítunk. Tervezőink minden esetben figyelembe veszik az Ön igényeit, felkészülnek a helyi építési szabályokból, betartják a TÉKA rendeleteit, és ennek alapján készítik el a terveket. Az összes engedélyezéssel kapcsolatos feladatot átvállaljuk, így Önnek ezzel nem kell foglalkoznia.

Kp Sales House Kft. szakemberei immár 27 éve építenek kiemelten energiatakarékos készházakat. Vállalkozásunk a legmagasabb pénzügyi AAA GOLD minősítéssel rendelkezik, valamint tagja a MAKÉSZ-nek és az ÉVOSZ-nak, továbbá büszkék vagyunk a MAKÉSZ védjegyre is, amely garantálja a minőséget és a megbízhatóságot és hazánkban jelenleg 12 készházas cég rendelkezik ezzel a dokumentummal.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


9 people found this faq useful.

Készház vagy téglaház, esetleg könnyűszerkezetes ház?

készház azt jelenti, hogy a ház fő szerkezeti elemei – falak, födémek és tetőszerkezetek – előre üzemi körülmények között készülnek el, majd a helyszínen kerülnek összeépítésre. Ez gyors, precíz és ellenőrzött minőségű kivitelezést biztosít.

könnyűszerkezetes ház kifejezés eredetileg az épület tömegére utalt, manapság leggyakrabban a SIP paneles házakra értik. A legtöbb SIP panel két réteg OSB lap közé ragasztott polisztirolból áll, belül gipszkarton borítással, kívül pedig további polisztirol szigeteléssel. Ez valóban könnyű szerkezet, amely jó hőszigetelő, de nincs számottevő hőtároló kapacitása, statikai stabilitása gyengébb és a hangszigetelése sem elegendő.

Ezzel szemben a PuzzleHome készházak tömege legalább 2–3-szor nagyobb, mint egy SIP paneles házé és közel azonos a modern falazóblokkokból épített házak tömegével. A hőtároló képességet nem önmagában a súly, hanem a tömeg és a fajsúly szorzata határozza meg. Ezért egy könnyített, lyukacsos falazat jóval gyengébben teljesít, míg a természetes, tömör szerkezet kiváló hőtárolást biztosít.

A modern falazóblokkoknál a hőszigetelés javítása érdekében a tömörséget feláldozták, így gyakran már egyszintes házaknál is beton pilléreket kell alkalmazni, amelyek jelentős hőhidakat okoznak, drasztikusan csökkentve a hőszigetelést.

PuzzleHome készházak – legyen szó STEICO ragasztott faszerkezetrőlacélszerkezetről vagy kenderházról – a mai hőtechnikai előírásokat 100%-ban túlteljesítik. Hőtároló tömeg tekintetében a Német Készház Szövetség 10–12 órás ajánlását 50%-kal meghaladjuk, köszönhetően a természetes, nehéz szigetelőanyagoknak, amelyek egészségesek, kiváló hőtároló képességgel rendelkeznek, és kiemelkedő hangszigetelést is biztosítanak.

Alapozásnál a talajcsavaros, fenntartható alap és hőszigetelt födémpanel hőhídmentes, környezetkímélő megoldást kínál: nem kell a humuszt elhordani, és nem szükséges tonnányi betont a telekre szállítani.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Külön előny, hogy a PuzzleHome készházak megfelelő telek és daruzhatóság esetén akár moduláris módon is kiszállíthatók. Ilyenkor a falakat, a födémet és a tetőt egységekként szállítjuk: például egy 100 m²-es ház akár 4 modulban, két kamionnal a helyszínre vihető, ahol egy héten belül kulcsrakész állapotban átadható. Ehhez azonban elengedhetetlen a felsővezeték-mentes kert és udvar, valamint olyan telek, amely kamionnal és daruval is biztonságosan megközelíthető.

Rendszerünkben nincsen kőzetgyapot, polisztirol, PUR-hab, PIR-hab és semmilyen káros festék vagy vakolat. Diszperziós festék helyett belül hazai vályogfestéket és mészfestéket használunk, kívül pedig mészvakolatot, amely antibakteriális és légáteresztő.

Nemcsak az számít, hogy mit eszik és iszik, hanem az is, hogy milyen levegőt lélegez be otthonában és milyen anyagok veszik körül nap, mint nap. A természetes anyagokból épített PuzzleHome készházakkal megelőzhető a beteg épület szindróma, amelyet a WHO már az 1980-as évek óta nyilvántart és amely számos betegség forrása lehet.

Jöjjön el cégünk készház gyárába Tökölre és nézze meg a technológiáinkat és tapasztalja meg a különbséget a készház és a könnyűszerkezetes ház között! Keresse kollégáinkat az elérhetőségeinken!


9 people found this faq useful.

Látogasson el a készház gyárunkba Tökölre

Látogasson el tököli készház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a modern családi ház gyártás és készház építés legkorszerűbb folyamatait.

Bemutatjuk Önnek az acélszerkezetes és favázas CNC-vezérelt fal- és tetőalkatrész-gyártást, valamint a 6 injektorfejes automata szigetelésbefújó géppel végzett hőszigetelés-befújást.

Megtekintheti természetes kender, farost és cellulóz szigeteléseinket, továbbá a Naturheld és STEICO táblás szigeteléseket, amelyekből raktárkészletről, vagy rövid határidővel házhoz szállítással szolgáljuk ki ügyfeleinket akkor is, ha nem velünk építkeznek.

Bemutatótermünkben élőben láthatja a formaldehidmentes falburkolatokat, valamint a Thermowood hőkezelt fal- és padlóburkolatokat. Emellett a készház bemutatóteremben kiállítottuk a Németh-fa prémium nyílászáróit is – ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat –, amelyeket meg is rendelhet kiszállítással és szakszerű beépítéssel együtt.

Külön figyelmet érdemel a Biokay természetes mész- és magyar vályogvakolatok bemutató helyisége. Megismerheti a fürdőszobai vályogvakolatokat, dekoratív vályog- és mészvakolatokat, valamint nappali díszítő megoldásokat és szakértő kollégáinktól részletes tájékoztatást kaphat a meszes- és vályog alapú rendszerek egészségi, esztétikai és tartóssági előnyeiről.

Szakértő ügyfélreferenseink minden kérdésére választ adnak: a telekválasztástól kezdve a tervezésen át, egészen a családi ház gyártásáig és építéséig, beleértve a felhasznált technológiákat és anyagokat is, mely Önnek teljesen kötelezettségmentes és ingyenes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

⚠️ Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk, kérjük, előzetesen jelentkezzen be telefonon vagy e-mailben. Így kizárólag Önnel foglalkozunk, bejelentkezés nélkül azonban előfordulhat, hogy 1–2 órát is várakoznia kell.

Hitelességünket erősíti, hogy vállalkozásunk az ÉVOSZ és a MAKÉSZ tagja, továbbá büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája. Pénzügyi stabilitásunkat a világ legnagyobb cégminősítője, a Dun & Bradstreet igazolta, amikor cégünket a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítéssel értékelte. Ezt a szintet Magyarországon a vállalkozások mindössze 1,4%-a éri el, az építőiparban pedig ez az arány 1% alatti – így Ön biztos lehet abban, hogy családi házát megbízható, stabil partner építi.


10 people found this faq useful.

Miért az acélszerkezetes készházat válasszam?

Az acélszerkezetes prémium készházainkat PuzzleHome acélszerkezetes családiház néven gyártjuk és forgalmazzuk.

  • A mi acélszerkezetes készházaink kiemelkednek a méretpontosságukkal, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést, gyakorlatilag 2-3 mm pontossággal dolgozunk egy 10 méteres hosszúságú épületszerkezet esetében.
  • Az acélszerkezetünk a gépjárműiparban használt, tűzihorganyzott szerkezeti acélból készül, amely korlátlanul újrahasznosítható, így hulladék nem keletkezik.
  • Ez a szerkezet méretpontos, vetemedésmentes és a fával szemben nagy előnye, hogy nincs kártevője, ezért nem igényel semmilyen vegyszeres kezelést a védelemhez.
  • Cégünk egyedülálló módon az acélszerkezetes készházakhoz sem polisztirol szigetelést használ, hanem farost szigeteléssel oldjuk meg a külső- és belső hőszigetelést, beleértve a födém szigetelését is.
  • A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  • Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  • A STEICO farost alapú szigetelő anyagokat a Német Épületbiológiai Intézet ajánlja, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes eredetű.
  • A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  • Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  • Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  • A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  • A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  • A ház 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  • A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  • A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  • A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  • Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  • Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  • A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat garantálja a maximális pontosságot az elemek gyártásától a helyszíni szerelésig.
  • Alapesetben VEKA vagy Salamander 5 rétegű műanyag profilból készült nyílászárókat építünk be, amelyek 3 rétegű, argon gázzal töltött üvegezéssel biztosítják a kiváló hő- és hangszigetelést.
  • Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
  • Ezért acélszerkezetes készházaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek, fenntarthatóak, és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

👉 Két hátrányt azonban fontos megemlíteni a favázas STEICO BIO rendszerhez képest:

  • Az üzemi előreszerelés nehézkesebb, ezért az acélszerkezetes falakat általában csak egyoldali palánkolással szállítjuk, a második oldali palánkolást a helyszínen helyezzük fel.
  • A szerkezet mérhetően minimálisan hőhidasabb, így azonos szigetelés mellett kb. 10%-kal magasabb a hőveszteség az épületben.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken, és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


8 people found this faq useful.

Miért a Steico BIO családiház építést válasszam?

  1. A Steico BIO építési rendszer kiemelkedik a méretpontosságával, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést.
  2. A masszív, nehéz szerkezet és a természetes anyagok – mint a kender, farost és cellulóz – hatalmas hőtároló tömeget biztosítanak.
  3. A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  4. Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  5. A STEICO anyagok a Német Épületbiológiai Intézet által ajánlott szerkezetek, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes anyagokból készül.
  6. A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  7. Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  8. Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  9. A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  10. A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  11. A szerkezet 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  12. A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  13. Az anyagok természetes eredetűek, így környezetbarát és fenntartható építési megoldást kínálnak.
  14. A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  15. A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  16. Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  17. Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  18. A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat a szerkezet szerelésétől a hőszigetelés befújásáig garantálja a maximális pontosságot.
  19. A házakhoz ultra prémium, Németh-Fa nyílászárókat építünk be, amelyek kiemelkedő minőséget és esztétikát nyújtanak.
  20. A szerkezet lehetővé teszi, hogy később akár 3000 mm-es nyílások is szabadon kialakíthatóak legyenek, így a terek rugalmasan alakíthatók.
  21. Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.

Tehát a Steico BIO családi házaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek és fenntarthatóak és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

9 people found this faq useful.

Ügyfélreferenseink elérhetősége


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!



8 people found this faq useful.

Családi ház építés költsége

Erre a kérdésre nincs egyetlen, mindenre érvényes válasz.
Az ár számos tényezőtől függ:

  • milyen szerkezetből épül a ház,
  • milyen hőszigetelést, gépészetet és nyílászárókat választunk,
  • milyen burkolatok és beltéri ajtók kerülnek beépítésre,
  • lesz-e redőny vagy más árnyékolás,
  • milyen alapozási megoldást alkalmazunk: talajcsavar és födémpanel fenntartható módon, vagy hagyományos sávalap / lemezalap,
  • milyen a telek adottsága: milyen a talaj és hol található a talajvíz, sík vagy lejtős a terep, daruzható-e a helyszín, van-e felsővezeték, illetve aszfaltos vagy földút vezet-e oda, agyagos, kavicsos, talajvizes a terület,
  • milyen funkcióra készül az épület: családi házként vagy nyaralóként,
  • milyen készültségi fokban szeretné a házat megrendelni?

Milyen készültségi fokban kéri a megrendelő a családi ház építést?

  • Vázszerkezet: falak és tetőszerkezet felállítása (acél, STEICO vagy hossztoldott fenyő).
  • Külső kulcsrakész: kívül teljesen kész, ablakokkal, vakolattal, párkányokkal, fedéssel és szigeteléssel.
  • Félkész / emelt szintű félkész: belül szigetelések, kartonozások elkészülnek, de még nincs burkolás, gépészet, villanyszerelés.
  • Kulcsrakész: teljesen befejezett, költözhető ház.

Mi többféle családiház építési technológiát kínálunk:

Egy fontos dolog van, hogy a felépülő ház nem tartalmazhat káros anyagot az egészségünkre, tehát kenderből, fából, acélszerkezetből építünk vázszerkezetet, farost szigeteléssel, kender szigetelésekkel hőszigeteltünk, mészfestékekkel és vályogfestékekkel festünk!

  • 🏡 STEICO rétegragasztott bio ház
  • 🏡 Acélszerkezetes ökologikus ház
  • 🏡 Pajtaház
  • 🏡 A-Frame ház
  • 🏡 Kenderház

    Éppen ezért minden projekt egyedi, és az ár is csak személyre szabottan határozható meg. Aki fejből egy pillanat alatt négyzetméter árakat tud adni, azt a céget felejtse el.

Tájékoztató árak 2025. szeptemberi szerződéskötés esetén:

  • Vázszerkezet: 100.000 Ft/m² alatt elérhető, CNC-s gyártással, gyártmánytervezéssel, helyszínre szállítással, daruzással és szereléssel együtt.
  • Kulcsrakész családi ház: 650–750.000 Ft/m², hőszivattyúval, 35 cm hőszigeteléssel (fal, padló, mennyezet), prémium ablakokkal, 12.000 Ft-os burkolatokkal, nagy toló-erkélyajtóval és hővisszanyerős szellőztető rendszerrel, 150 ezer forintos beltéri ajtókkal, 450 ezer forintos bejárati ajtóval kalkulálva
  • Külső kulcsrakész és félkész állapot: egyedi árazással készül.

Természetesen, ha a ház nagy része üvegből készül, zsaluziák kerülnek beépítésre és 20-30 ezer forintos burkolatok készülnek, akkor az árak is változnak.

👉 Fontos tudni, hogy a 400.000 Ft/m² árak a családi házépítésben 4 évvel ezelőtt voltak reálisak. Aki ma 400–500 ezer Ft-ért kínál házat, az vagy nem lesz energiatakarékos, vagy nem felel meg a követelményeknek, rosszabb esetben sosem készül el.

Minden házat a telek adottságai, a talajmechanika, a terv összetettsége és a megközelíthetőség alapján árazzuk egyedileg. Az árajánlat készítés nálunk ingyenes és kötelezettségmentes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

🏡 A bemutatótermünkben megtekinthető a gyártás és szerelés folyamata. Ügyfélreferenseink minden információt megadnak a telekválasztástól kezdve a tervezésen, hatósági egyeztetésen és hitelezésen át egészen a kulcsrakész átadásig.

Ha Önnek fontos, hogy egy egészséges, energiatakarékos és fenntartható háza legyen egy minősített, védjegyes vállalkozástól, keresse kollégáinkat időpont-egyeztetés miatt és jöjjön el egy ingyenes családi házépítési tanácsadásra.


6 people found this faq useful.

TÖRVÉNYEK:

1997. évi LXXVIII. törvény
az épített környezet alakításáról és védelméről

Összefoglaló: A törvény hatálya kiterjed az épített környezet alakítása és védelme érdekében a településrendezés, a településtervezés, az építmények, építési munkák, építési tevékenységek építési előírásaira, az építészeti-műszaki tervezésre, a kivitelezésre, az építési termékek, anyagok, szerkezetek, berendezések, módszerek minőségi követelményeire, épített környezet esztétikus, emberhez méltó kialakítására, építészeti örökség védelmére, települések zöldfelületeihez kapcsolódó tevékenységekre. Sajátos építményfajták és műemlékvédelem alatt álló épületek esetén a rájuk vonatkozó törvényekkel együtt alkalmazandó. A kivitelezés tekintetében az irányadó fejezetek az építés, az építésügyi hatósági ellenőrzések, és az építésfelügyeleti hatóság, amelyek tartalmazzák a kivitelezésre vonatkozóan a legfontosabb iránymutatásokat.

1993. évi XCIII. törvény
a munkavédelemről

Összefoglaló: A törvény hatálya kiterjed minden szervezett munkavégzésre függetlenül attól, hogy ez milyen szervezeti vagy tulajdoni formában történik. A törvény rendelkezik az államot, a munkáltatót és a munkavállalót érintő munkavédelmi felelősségről, a munkavégzés tárgyi feltételeiről, a munkavédelem intézményi hátteréről.

KORMÁNY RENDELETEK:

176/2008. (VI. 30.) Kormány rendelet
az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról

Összefoglaló: A rendeletet néhány kivétellel (1. § 2. és 3. bekezdése rendelkezik erről) az előírt légállapot, illetve komfortállapot biztosítására energiát használó épület energetikai jellemzőinek tanúsítására alkalmazandó.

291/2007. (X. 31.) Kormány rendelet
az építésfelügyeleti tevékenységről

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésére irányuló bejelentéssel kapcsolatos eljárásra, a kivitelezés elvégzése során felhasznált építési célú termékek, építési módszerek, eljárások használatának, valamint az építményekkel kapcsolatos országos szakmai követelményekben, szabványokban, jogszabályokban és más építésügyi előírásokban megfogalmazott követelmények teljesülésének ellenőrzésére, résztvevőinek ellenőrzésére, és végzésével kapcsolatban megindult hatósági eljárások lefolytatására. A sajátos építményfajtákkal és felvonóval, mozgólépcsővel és mozgójárdával kapcsolatos építésfelügyeleti ellenőrzésekre és hatósági eljárásokra néhány kivételtől eltekintve alkalmazandó. A rendelet összefoglalja az építésfelügyeleti hatóság illetékességi területéről, a hatósági ellenőrzésről, a hatósághoz kötődő bejelentési kötelezettségről és a felügyeleti intézkedésekről szóló legfontosabb információkat.

290/2007. (X. 31.) Kormány rendelet
az építőipari kivitelezési tevékenységről, az építési naplóról és a kivitelezési dokumentáció tartalmáról

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed az építőipari kivitelezési tevékenység folytatására, az építőipari kivitelezési tevékenységben részt vevő építtető, beruházás lebonyolító, tervező, tervellenőr, kivitelező, felelős műszaki vezető, tervezői művezető, és építési műszaki ellenőr feladataira, az építési és felmérési napló vezetésére, a kivitelezési dokumentáció tartalmi követelményeire, a tervellenőrzésre, az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésének bejelentésével kapcsolatos adatszolgáltatásra, és az építőipari kivitelezési tevékenység befejezésével kapcsolatos eljárásokra. A kivitelezési dokumentációra vonatkozó előírást a sajátos építményfajtákra és műemlékekre csak abban az esetben kell alkalmazni, ha erről más jogszabály másként nem rendelkezik. A kivitelezési tevékenységhez kötődő adatszolgáltatásra vonatkozó előírás nem érvényes az atomenergia alkalmazására szolgáló, a nemzetbiztonsági, a honvédelmi és katonai célú építményekre.

255/2007. (X. 4.) Kormány rendelet
az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról

Összefoglaló: A rendelet hatálya az építésügy körébe tartozó tevékenységekkel összefüggő hatósági tevékenységeket szolgáló nyilvántartások vezetésére terjed ki. A rendelet szabályai alkalmazandóak a sajátos építményfajtákkal, valamint a műemlékekkel összefüggő nyilvántartásokra és az azokból történő adatszolgáltatásokra, abban az esetben, ha más kapcsolódó jogszabály ezzel ellentétesen nem rendelkezik. A rendelet hatálya nem terjed ki a vízgazdálkodási, a honvédelmi, a katonai és a nemzetbiztonsági sajátos építményfajtákkal összefüggő nyilvántartásokra és adatszolgáltatásokra.

343/2006. (XII. 23.) Kormány rendelet
az építésügyi és az építésfelügyeleti hatóságok kijelöléséről és működési feltételeiről

Összefoglaló: A rendelet szabályozza az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok tevékenységi körét, a szakmai háttérre vonatkozó előírásokat. A kapcsolódó mellékletek tartalmazzák az első- és másodfokú hatóságok területi vetületére vonatkozó információkat.

245/2006. (XII. 5.) Kormány rendelet
az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól

Összefoglaló: A rendeletet az építményekkel kapcsolatos építésügyi bírság megállapítására és megfizetésére kell alkalmazni. Az építésügyi hatóság építésrendészeti eljárás keretében meghatározott szabálytalan építési tevékenység esetében építésügyi bírsággal sújtja az építtetőt.

244/2006. (XII. 5.) Kormány rendelet
az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól

Összefoglaló: A rendelet az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlására vonatkozó jogosultság megállapítására, megújítására, valamint az építési műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők névjegyzékének vezetésére alkalmazandó.

238/2005. (X. 25.) Kormány rendelet
az építésfelügyeleti bírságról

Összefoglaló: A jogszabály rendelkezik a bírság mértékéről, a bírság befizetéséről, a bírságot kiszabó intézményről, továbbá a mellékletben bemutatja a kiszabható összegek maximumát, a bírság alanyaira bontottan és az építmény értéke alapján. A melléklet tartalmazza még az építésfelügyeleti bírság adatlapját.

218/1999. (XII. 28.) Kormány rendelet
az egyes szabálysértésekről

Összefoglaló: A jogszabály összefoglalja az építésügyhöz tartozó főbb jogsértéseket.

113/1998. (VI. 10.) Kormány rendelet
a felvonók és a mozgólépcsők építésügyi hatósági engedélyezéséről, üzemeltetéséről, ellenőrzéséről és az ellenőrökről

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed az építmények részét képező, azokba állandó jelleggel beépített minden felvonóra és mozgólépcsőre, ellenben nem terjed ki hatálya a bányaműveléshez szükséges, a robbanásveszélyes térben működő, továbbá a gyártási sorba beépített, a nukleáris létesítményekben lévő felvonókra és mozgólépcsőkre. A rendelet szabályozza az építésügyi hatósági engedélyezés, a kötelezettségek, az ellenőrzések, az üzemeltetés és a nyilvántartás főbb pontjait.

253/1997.(XII.20.) Kormány rendelet
az országos településrendezési és építési követelményekről

Összefoglaló: A jogszabály összefoglalja a területhasznosítás összes követelményét, részletezi az egyes eszközök tartalmi és egyéb elvárásait. Többek között összegzi az építmények elhelyezéséhez szükséges kritériumokat. Az egyes eszközök szabályozásához szükséges fogalmakat és a kapcsolódó térképi megjelenítéshez jelkulcsot is hozzárendel a rendelet.

MINISZTERI RENDELETEK:

37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet
az építésügyi hatósági eljárásokról, valamint a telekalakítási és az építészeti-műszaki dokumentációk tartalmáról

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed (1. § 2. bekezdésben felsoroltak kivételével) az építési munkával, az építményekkel, az építési tevékenységgel kapcsolatos építésügyi hatósági eljárásra, továbbá az építésügyi hatósági eljárás lefolytatásához szükséges telekalakítási és építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi követelményére.

20/2004. (X. 28.) KvVM rendelet
a vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól

Összefoglaló: A vízügyi építményfajtáknál kizárólagosan használt építési termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetekhez kötődően kijelölt intézmény, ill. bizottság felépítéséről, tevékenységéről rendelkezik a jogszabály.

3/2003.(I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet
az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed valamennyi építési termékre, annak gyártójára, forgalmazójára, importálójára, továbbforgalmazójára, belföldi felhasználójára, továbbá az ezekből létrehozott építmények építtetőjére, tervezőjére és kivitelezőjére, valamint az építési termékek műszaki specifikációját jóváhagyó, a megfelelőség igazolás során közreműködő vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetekre, az építményeket engedélyező, az építésfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hatóságokra, továbbá vámszervezetekre. A rendelet szabályozza az építési termékek alkalmazásának megfelelőség igazoláshoz kötését, a megfelelőség igazolási eljárás alapjait, az építőipari műszaki engedély tartalmát.

4/2002. (II. 20.) SzCsM-EüM együttes rendelet
az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed a munkavédelmi törvény 87. §-ának 5. pontjában meghatározott azon munkahelyekre, amelyek építési munkahelynek minősülnek, és ahol szervezett munkavégzés keretében külön jogszabály szerinti építmény létesül, vagy építési tevékenység valósul meg. A jogszabály meghatározza a munkáltató és a munkavállaló felelősségi körét, továbbá egy új szereplőt (koordinátor) is beemel a munkavédelem megfelelő szintű alkalmazása érdekében.

47/1997. (XII. 29.) KTM rendelet
az építésügyi és a műemlékvédelmi hatósági ellenőrzés részletes szakmai szabályairól

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed egyes építmények, építményrészek, épületegyüttesek építési munkáira, valamint az arra vonatkozó jogszabályok, engedélyek és hatósági előírások megtartására, illetve az építmények állapotára és rendeltetésszerű használatára, valamint az építési telkek állapotára. A rendelet részletezi azokat az építményeket, amelyekre a jogszabály nem vonatkozik. A hatósági ellenőrzések részletes tartalmán túl megállapítja, hogy mely hatóságok látják el az ellenőrző hatóság szerepét.

46/1997.(XII.29.) KTM rendelet 2. sz. melléklete
az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos hatósági engedélyezési eljárásokról

Összefoglaló: A rendelet hatálya az 1. § 2. bekezdésében foglaltak kivételével kiterjed minden építmény, építményrész, épületegyüttes építési munkáira, valamint az arra vonatkozó jogszabályok, engedélyek és hatósági előírások megtartására, továbbá az építmények állapotára és rendeltetésszerű használatára, valamint az építési telkek állapotára. A jogszabály rendelkezik a hatóságok feladatköréről és az ellenőrzés tartalmi elemeiről.

11/1985. (VI. 22.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-BkM együttes rendelet
egyes épületszerkezetek és azok létrehozásánál felhasználásra kerülő termékek kötelező alkalmassági idejéről

Összefoglaló: A rendelet hatálya kiterjed a lakóépületeket, a pihenés célját szolgáló épületeket, személygépkocsi tárolókat, igazgatási és irodaépületeket, szociális, egészségvédelmi, művelődési és oktatási épületeket, valamint ellátó és szolgáltató épületeket alkotó helyszínen készített vagy előregyártott szerkezetekre és berendezésekre és azok létrehozásánál felhasznált egyes termékekre és anyagokra. Az ideiglenes jellegű épületeket alkotó, valamint az építési kísérletezési szerződés alapján kivitelezett épületeket alkotó épületszerkezetekre és termékekre. A mellékletben felsorolja az épületszerkezetekre vonatkozó kötelező alkalmassági időt.

forrás:
CompLex Jogtár


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. szertném kérdezni hogy a ház épités estén mennyi az a méter amit el kell, hagynia két ház közt.köszönöm válaszát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

'Fel a tetejéhez' gomb