„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Az Osztrák bankok sem adnak már a magyaroknak jelzáloghitelt

A hitelkiváltás kivételével deviza alapú kölcsönt ma gyakorlatilag nem lehet felvenni.

Ráadásul míg korábban osztrák bankoktól is olcsón lehetett ilyen jellegű kölcsönhöz jutni, addig mára ez a megoldás is lehetetlenné vált.
A hazai bankok a szigorítások miatt már nem nyújtanak deviza alapú lakáshiteleket, pedig ügyfeleik máig vevők lennének az ilyen jellegű kölcsönökre – ezek ugyanis még mindig kedvezőbbek lehetnének a forinthiteleknél, még akkor is, ha figyelembe vesszük az árfolyamok elmozdulását. Most ráadásul még arra sincs lehetőségük a lakásvásárlóknak, hogy külföldi hitelintézettől jussanak devizakölcsönhöz, hiszen jelzálogjogot – a hitelkiváltás kivételével – ma már csak forintban lehet bejegyeztetni a tulajdoni lapra.

Emiatt szinte teljesen leállt a hitelturizmus is, pedig korábban nagy keletje volt az osztrák hiteleknek – a leállás azonban csak részben magyarázható hazai szigorítással, hiszen az osztrák pénzügyi felügyelet már tavasszal fölszólította az ausztriai bankokat, hogy ne nyújtsanak hitelt a kelet-európai térségbe. Innen tulajdonképpen már csak egy lépés volt a hazai tilalom, amely végképp meggátolta, hogy magánszemélyek magyarországi ingatlanokra a hazainál alacsonyabb – de az ausztriainál magasabb – kamatra jelzáloghitelt vegyenek föl.

Nagyon sok pénzügyi tanácsadó és ügyvéd foglalkozott Osztrák lakáshitelek közvetítésével az eddigi időszakban. A bankok főként dunántúl és Budapest térségét finanszírozta.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az eddigi Osztrák hiteleknél a bankok drágábban adták a hitelkamatát mint a saját országbéli állampolgárainak. Ennek ellenére nem vizsgálták a kezdetekben a jövedelmet sem.

Sajnos az Osztrák hitelek megszünésének fő oka nem csak a magyar állam intézkedés hatása volt, mivel rengeteg hitel dölt be Magyarországon. Sok magyar állímpolgár úgy gondolta, hogy egy Osztrák bank nem tudja majd a jogait itthon érvényesíteni. Ez hasonlatos a szocpolcsalók esetéhez, azért mert az országban van párszáz, vagy ezer gazember, így azokat is megbüntették a megszüntetésével, akik soha semmi törvényellenest nem csináltak.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb