„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Esettanulmány

Az F2A Architecture egy tükrös homlokzatú bővítményt épített egy meglévő házhoz

Az F2A Architecture kanadai stúdió tervezte meg a Malinka Gallery projektjét, mely egy sziklás szakadékon lévő magánház bővítését foglalta magában. A meglévő rezidenciát szintén a cég alapítója tervezte és kivitelezte, évekkel ezelőtt.

A ház Naramatában található, az Okanagan-völgy közösségében, a Brit Columbia déli részén. A terület Kanada egyik legnagyobb bortermelő régiója. A 2003-ban épült főépületet Florian Maurer, az F2A Architecture stúdió alapítója tervezte. A ház évekig személyes otthona volt, majd 2015-ben új tulajdonosoknak eladták.

A Latin-Amerikai belső kertes épületek inspirálták a tervezést, így a meglévő Maurer-House egyszintes, önálló építmények triójából áll, amely egy központi kert köré szerveződik. 2018-ban az új tulajdonosok felkérték Maurert, hogy tervezzen egy kis kiegészítést, egy többcélú tér és magán művészeti galéria számára. Az építész elmondása szerint ez egy “trükkös kérés volt”, mivel előtte soha nem tervezte az otthon bővítését, ezért a szokatlan helyszín kihívásokat jelentett, a főépületek ugyanis egy sziklás lejtő szélén épültek, az Okanagan-tóra nézve.

Stúdiójának tagjaival együttműködve Maurer úgy döntött, hogy beépíti az új, alacsony fekvésű épületet a sziklás lejtőbe, hogy ne akadályozza a kilátást. A csapat egy téglalap alakú térfogatot tervezett, amelyet vékony acél oszlopok támasztanak alá. A szerkezethez a csapat acélt, ragasztó laminált fát és szerkezeti hőszigetelt paneleket (SIP) használt. Három homlokzatot rozsdamentes acél panelek borítanak, csakúgy, mint a lapos tetőt, a nyugati és a keleti fal egy része pedig üvegezett. A déli magasságban a csapat rozsdamentes acélburkolatot alakított ki, mely tökéletesen tükrözi az ingatlant körülvevő erdő fáit, így az tökéletesen beolvad a környezetébe.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A bővítmény egy egyágyas vendégszobát tartalmaz betonpadlóval, nyers faoszlopokkal és műalkotásokkal díszített fehér falakkal. Az új épületrészben a festmények mellett a tulajsonosok magángyűjteményünkből több szobrot is kiállítottak.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb