Az építészet gyártási lánca: az építőanyagok gyártási módjának fontossága

Az építőipar köztudottan az egyik leg-környezetszennyezőbb iparág a bolygón. Gyakran azonban nehezen tudjuk az építészek és várostervezők szerepét ehhez az iparhoz társítani, elkerülve ezzel a felelősséget, hogy ők is részt vesznek az egyik legveszélyesebb termelési láncban a világon. Ezért feltétlenül hangsúlyozni kell annak fontosságát, hogy ne csak a projektekben felhasznált anyagokat, hanem az érintett gyártási rendszereket is megkérdőjelezzük.

Az építőipart a világ egyik legfontosabb gazdasági tevékenységének tekintik, ugyanakkor a környezeti károk egyik legnagyobb oka is a természeti erőforrások kihasználása, a tájkép megváltozása és a hulladékképződés miatt, többek között. Mivel ez egy globális áru- és ellátási lánc, az érintett folyamatok az egész világot érintik társadalmi és kulturális szinten is. Az termelési lánc az erőforrások összegyűjtésének és javakká alakításának folyamatát takarja. Az építőipar termelési lánca azonban meglehetősen heterogén. Egyszerűen fogalmazva, a nyersanyagok, például fa és ásványi anyagok, azok kitermelésével kezdődik. A feldolgozó vállalatok ezután módosítják ezeket az alapanyagokat, hogy új köztes vagy egy végtermékeket hozzanak létre, például vasat, amely alumíniumból vagy acélból lesz, majd ablakkeretek, betonacélok és más fémszerkezetek előállítására szolgálnak. Ezeket az árukat addig értékesítik, amíg el nem érik a végső fogyasztót az építkezésen.

Tehát e lánc teljes kiterjedésének megértéséhez alapvető fontosságú, hogy nyomon lehessen követni az anyag lefolyását a kitermeléstől az építőipari felhasználásig. Az építőipar felelős a világ összes alapanyagának 40-75% -áért, beleértve az acél és alumínium előállításához felhasznált vasércet is. Brazília az egyik legnagyobb vasércgyártó, és 2021-ben ez az anyag adta Brazília teljes exportjának 1,64%-át, becsült értéke csupán 2021 januárjától júliusig 2,6 milliárd dollárt tett ki, ezzel a 13.termék az ország teljes exportjának rangsorában.

Az anyag nagy részét Kínába és az Egyesült Államokba exportálják, míg az ország termelésének csaknem fele Hollandiába, Dél-Koreába, Japánba, Szingapúrba, Mexikóba, stb. érkezik. Brazília az egyik legnagyobb nyersvas gyártó is, amelyet a talajból nyernek ki, vasúton szállítanak egy kikötőbe, ahol egy hajóra teszik, majd többek között Kínába exportálják. Kínában ezt az anyagot hozzáadják a vashoz, amelyet szintén ott nyernek ki, és acéllá alakítják az építéshez, amelyet aztán a magas épületek és felhőkarcolók építésére használnak, amelyek nagy városokat alkotnak, mint például Sanghaj. Ez az utazás nagyon költséghatékony, de pusztító következményekkel jár.

A bányászat számos környezeti és társadalmi hatást okoz, amint arról mind az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége, valamint a Mapa de Conflitos (térképi konfliktusok) szervezet is beszámol. A Mapa de Conflictos szervezet olyan helyszínekről számol be, amelyek környezeti kockázatokkal és az iparágak által okozott hatásokkal kapcsolatos jelentéseket írják le. Annak ellenére, hogy a vas csak egy példa, nagyon feltűnő helyzetet tár fel. Egyrészt a vas elengedhetetlen erőforrás a városok és a legmodernebb technológiák fejlődéséhez, másrészt viszont komoly környezeti és társadalmi hatásokat okoz, amelyek egész földeket és közösségeket elpusztíthatnak. Ez a konfliktus messze túlmutat az építőipar ellátási láncolatán, így a hatóságok bevonását igényli a károk ellenőrzésére és visszaszorítására.

Ugyanakkor fontos megérteni az építészek szerepét ebben a forgatókönyvben. Az áruházlánc végső fogyasztójaként az építészeknek lehetőségük van arra, hogy előmozdítsák és ösztönözzék az átalakulást ezekben a folyamatokban. Az építésznek kritikusnak kell lennie ezzel a rendszerrel szemben, és más építési módokat, más anyagokat és megoldásokat kell keresnie projektjeihez. A népi ismeretek és a helyi anyagok alkalmazása során túl kell lépnünk az esztétikán és technikákon, és figyelembe kell vennünk a teljes gyártási folyamatot: a kitermelést, a szállítást és az anyagok átalakítási folyamatait.

Forrás: www.archdaily.com