„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

A világ legnagyobb hídja olcsóbb, mint a Margit Híd felújítása

A világ legnagyobb hídjának felépítése 8 milliárddal került kevesebbe, mint a Margit híd felújítása.

Valami nálunk nem működik ezek szerint tökéletesen, hiszen nem kellett újat tervezni, engedélyeztetni, valamint építeni. Az Amerikaiak új szerkezetből is legalább háromszor felépítették volna a Dunát átívelő hidunkat.

Öt és fél éves építkezés után elkészült a Hoover-híd, Amerika legújabb turistalátványossága, és sok szempontból a világ egyik legnagyobb hídja, igazi mérnöki-építészeti bravúr.

A híd a Colorado folyó felett ível át egy kanyonban, a vízfelszín felett több mint 300 méterrel. A híd hossza: 580 méter. Mellette van a világ leghíresebb vízierőműve, ami a fél amerikai nyugati part számára termeli az áramot.

Az építkezés 2005-ben kezdődött el, a teljes költségvetés az új autópályavonalak kiépítésével 240 millió dolláros költségvetést kapott, ebből a híd megépítésére 114 millió (22,5 milliárd forint).

Csak érdekességként a Margit Híd felújítása 30 milliárd forintba kerülhet, ha addig nem emelkednek az árak.

A hídszerkezet acélból és betonból készült. 1200 munkás és 300 mérnök dolgozott ötéven keresztül.A tervek és az előkészítés 4 évvel előzte meg a kivitelezés elkezdését.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Napi 17-20 ezer járműre becsülik a forgalmát, egyrészt mert a Phoenix és Las Vegas közti utat 100 kilométerrel rövidíti le, másrészt azért, mert  egyedülálló kilátás nyílik róla a Hoover-gátra és a több száz méteres mélységben, a kanyon aljánfolyó Coloradóra.

A gát miatt Hoover-hídként nevezik köznyelven, a híd hivatalos neve Mike O’Callaghan – Pat Tillman Memorial Bridge. Névadói Nevada állam hetvenes évekbeli kormányzója, illetve Arizona állam nemzeti hőse, az amerikai focista sztár, aki feladta a karrierjét, hogy jelentkezzen a hadseregbe, és 2004-ben meghalt Afganisztánban.

A megnyitó novemberben lesz. A hídon gyalogosforgalom is lesz, ahonnan gyönyörű panoráma nyílik.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb