„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A világ első nagyszabású COVID emlékműve, a világjárvány áldozatainak tiszteletére

A Gómez Platero Architectures építészeti cég egy emlékművet tervezett a COVID-19 által érintett személyek tiszteletére. Az Uruguay-ban található emlékmű a remény kifejezésére szolgál a bizonytalan időkben. A COVID-19 világjárvány első nagyszabású emlékműjeként a projekt a “World Memorial to the Pandemic.” nevet kapta, és célja, hogy a gyász és az önreflexió helye legyen, amely környezettudatos és érzelmileg hatásos.

Az emlékmű a tervek alapján egy városi vízpart szélén helyezkedne el, amely egy hosszabb gyalogos sétával elérhető. A szerkezet nagy része előregyártott modulokból áll, ezzel minimalizálva a környezetre gyakorolt ​​hatást. A platform közepén egy nyílt üregen át figyelhetők meg az alatta tomboló óceán hullámai. A nagy, kör alakú szerkezet “érzéki élményt nyújt, amely áthidalja a városi és a természetes világ közötti szakadékot, ideális környezetet teremtve az önelemzéshez”.

Az igazgató és vezető építész, Martín Gómez Platero megjegyezte, hogy: „Az építészet erős eszköz a világ átalakításához. Mindenekelőtt egy olyan kollektív és történelmi valóság, amely apró töredékekből áll, amelyek túlélnek és idővel kultúrává válnak. Ez egy módja annak, hogy megmutassuk, kik vagyunk ezen a bolygón. Az emlékművek megosztott kulturális és érzelmi mérföldköveinket jelzik. Az emlékek ilyen módon történő aktiválására képes emlékmű létrehozásával emlékeztethetjük látogatóinkat – ahogyan a világjárvány is tette -, hogy mi emberi lények vagyunk, a természet alárendeltjei, és nem fordítva.”

Az emlékmű egyszerre legfeljebb 300 látogató fogadására szolgál majd, a jelenlegi társadalmi távolságtartási irányelvek betartásával, lehetővé téve a gyász megosztását a hasonló cipőben járókkal, és szolidaritás pillanatait is.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ahogy a cég megjegyezte, az uruguayi kormánnyal folytatott megbeszélések folyamatban vannak egy adott hely kiválasztására. Becsléseik szerint az emlékmű projekt elindulása után, annak megépítése hat hónapot vesz majd igénybe.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb