„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A világ első és legmagasabb előregyártott felhőkarcolói Szingapúrban kerülnek megépítésre

Az ADDP építészeti stúdió egy 56 emeletes felhőkarcoló párt tervezett Szingapúrban, amelyet előregyártott modulokból építenek majd fel, így azok a világ legmagasabb előregyártott épületei lesznek.

Avenue South Residences néven futó sokemeletes lakótornyokat egy szingapúri meglévő lakótelepen építik majd fel. Az ADDP úgy döntött, hogy a meglévő épületet egy modern megjelenésű szerkezettel állítja szembe, illusztrálva a kontrasztot a múlt és a jövő építészete között.

Mindkét épületet előregyártott PPVC modulok felhasználásával építik fel, amely a stúdió tervei szerint két 200 méter magas felhőkarcolót alkot majd.

Az ADDP becslése szerint az egyes házmodulok mintegy 80% -át az építési telken kívül építik majd össze, vízszigeteléssel, csempézéssel, festéssel, üvegezéssel, szekrényekkel, vízvezetékkel és elektromos árammal ellátva, mielőtt kiszállítanák őket, így a helyszínen már csak összeszerelni kell az egyes modulokat.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A cég szerint ez lehetővé teszi a termelési folyamatok jobb irányítását, egy központi anyag- és logisztikai platformon keresztül. A döntést az előre gyártott modulokról azonban nem önkéntesen hozta meg az építészeti cég, a kormány ugyanis úgy határozott, hogy megköveteli a kivitelezőtől a PPVC technológia alkalmazását a Avenue South Residences építésének helyén, az építőipar termelékenységének növelése és a tervezési és építési folyamatok alapvető megváltoztatása érdekében. Ez azt is jelenti, hogy a munkálatok jelentős része egy telephelyen megy végbe, ellenőrzött gyártási környezetben, ami nem feltétlenül hátrány. Az építészeti cég ezen kívül számos más előnyét is látja az előregyártott technológia alkalmazásának a hagyományos módszerekkel szemben, mint például a por- és zajszennyezést minimalizálása, vagy az építkezés biztonságossága, nem beszélve az átfogóbb minőség-ellenőrzésről, egy magasabb színvonalú végtermék érdekében.

Az előregyártott egységek több mint 1000 lakóegységet fognak tartalmazni, és azokat 16 kilátó terasszal és két nagyobb közös terasszal egészítik ki a 19. és 36. emeleten. Ami a formatervezést illeti, a két különálló 56 emelet magas ikertornyot tiszta elegancia és éles vonalak jellemzik majd. A projekt előreláthatólag 2026-ban fejeződik be.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb