„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építési tanácsadás

A kövek szerepe a sziklakertben

A kövek mindig csak eszközök a cél elérésében, de ez a lelke építményünknek.

Feladatuk a rézsű megfogása, díszítés,.illetve a hőmérsékleti és nedvességviszonyok szabályozása. Emellett csak kevéssé szabad a földből kiemelkedniük, viszont a legkedvezőbb felületüket kell mutatniuk. Nagyon sok függ attól, hogy milyen tájon fekszik a kert, hogy milyen kő található a környéken.
A sziklakertbe sokféle követ lehet beépíteni, mégis a legjobb, ha elsősorban a helyi adottságok figyelembevételével és csak ezek után válogatnunk az egyéni ízlésünknek megfelelően.
Néhány alpesi növény csak akkor érzi jól magát, ha a kövek lyukacsaiba helyezik őket, ezért erre is legyünk tekintettel a kövek kiválasztásánál.
Ezenkívül tartsuk szemünk előtt azt az alapszabályt, hogy a sziklakert csak egyféle kőből állhat. A sziklakert nem geológiai gyűjtemény. Nincs csúnyább látvány, mint a különböző helyekről származó, különféle típusú, egyenként talán szép, de együtt mégis bántó kőtömeg.
A sziklakertbe kerülő kövek beszerzésének nincs egyedüli üdvözítő módja. Mindenesetre egyértelműen elítélendő, sőt törvénybe ütköző eljárás, ha a környékről egyszerűen összeszedjük a köveket.
A legjobb, ha keresünk egy közeli kőbányát, megnézzük, milyen fajta követ fejtenek, és ha megfelel az igényeinknek, megrendeljük a szükséges mennyiséget.

Érdemes a legközelebbi beszerzési forrást megkeresni, mert a költségek tetemes részét, amit a kövek megvételére fordítunk, a szállítási költség fogja kitenni.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Természetesen nincs az ország minden részén kőbánya. Ilyen esetben a legegyszerűbb a szaknévsorban kikeresni a kőforgalmazókat és az ott található vállalkozások közül néhánytól árumintát és árajánlatot kérni.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb