A Squid Game sorozat építészete a gyermekkori ártatlanság elvesztését szimbolizálja

A Squid Game nem csak a Netflix legnagyobb nem angol nyelvű műsora a világon – ez a csatorna legnézettebb műsora is (és ha még nem láttad, figyelmeztetés: kisebb spoilerek következnek). Hwang Dong-hyuk rendező vadul népszerű disztópikus sorozata egy 456 eladósodott emberből álló csoportot mutat be, akik önként versenyeznek a 45,6 milliárd won (kb. 38 millió dollár) nyereményért, azzal a tudattal, hogy ha veszítenek, meghalnak. A dél-koreai sorozat drámai módon értelmezi a tömeges társadalmi versengést, mint nagy tétekkel járó játékot, amelyben csak egy győztes van, és csak egy túlélő.

A Squid Game cukorkaszínű díszletek gyűjteményével illusztrálja a gyermeki ártatlanság és a kiábrándult romlottság közötti alapvető ellentétet. Az építészet kulcsszerepet játszik a nyomasztó, rettegést keltő hangulat megteremtésében, és minden egyes díszlet egy-egy új érzelmet vagy pszichológiai kiváltó okot hoz a versenyzők számára, amelyekkel a kaotikus erőszak közepette meg kell küzdeniük.

Hat klasszikus gyerekjáték, köztük a kötélhúzás és a “piros fény, zöld fény” egy olyan változata, amelyben egy félelmetes, túlméretezett animatronikus baba szerepel, hátborzongató harci arénákban zajlik, amelyek látszólag az emberi élet szakaszait szimbolizálják. Az első olyan, mintha a szabadban játszanánk gyerekkorunkban, a fejünk felett a vidám kék éggel. A második egy karikatúraszerű játszótér, a harmadikban pedig hatalmas, sárga platformok függenek a magasban, sötét háttérrel a levegőben. A negyedik egy hagyományos koreai falut mintáz, sikátorokkal és házakkal, az ötödik pedig egy cirkuszszerű környezetbe helyezi a versenyzőket, üveghíddal és villogó fényekkel. Ha rossz helyre lépnek, az üveg eltörik, és a versenyzők a mélybe zuhannak.

Egy Netflix-interjúban Hwang rendező elmondta, hogy néhány díszlet esetében megpróbálta szimulálni a valódi játszóterek hangulatát, homokkal és mindenféle túlméretezett eszközökkel, amelyek a felnőtt versenyzőket gyerekkori méretükre csökkentik. “A halálos játékok általában rémisztő, szörnyű helyeken játszódnak” – mondta Hwang, ezért ehelyett ő és Chae Kyoung-Sun művészeti vezető megpróbálták a díszleteket “aranyosnak és kedvesnek, nosztalgiát kiváltó helynek” beállítani.

A legdrámaibbak a zavarba ejtő labirintusszerű lépcsőházak, amelyeket a versenyzőknek meg kell mászniuk, hogy eljussanak az egyes játékarénákba. Hwang megjegyzi, hogy a holland művész, M.C. Escher “Relativity” című litográfiájából merített ihletet, de ha építészetrajongó vagy, valószínűleg még szembetűnőbb hasonlóságot fogsz észrevenni. Az élénk színek, a lépcsők és a lépcsőzetes falak szinte pontosan úgy néznek ki, mint Ricardo Bofill spanyol építész La Muralla Roja nevű, valós épületében. A spanyolországi Calpe-ban található, 1973-ban elkészült lakótelep kívülről pirosra van festve, a belső terek merészen kék és lila színekben pompáznak, és mindez az óceánra nyíló kilátás mellett. Bofill alkotása, amely medencékkel és teraszokkal, valamint 50 lakással rendelkezik (amelyek közül néhányat az Airbnb-n kibérelhetsz), messze áll a brutalista építészettől, amely általában disztópikus filmeket és sorozatokat inspirál.

A versenyzők egy óriási tornateremben alszanak, ahol emeletes ágyak vannak a falhoz sorakoztatva, teraszos elrendezésben, ami a római Colosseum kialakítását idézi, különösen, ha a versenyzők szemszögéből nézzük, így ők egyszerre nézők és résztvevők a látványosságban. Az egymásra rakott ágyak azonban egy raktárban tárolt árukra is utalnak, személytelenítve a versenyzőket, valamint a képletes létramászásra, amelyet mindannyiunknak meg kell tennünk ahhoz, hogy a modern társadalomban sikeresek legyünk. Egy másik díszlet, egy rideg fehér váróterem, Zaha Hadid iraki-brit építész íves, teljesen színtelen és űrhajószerű munkáit idézi, mint például a Heydar Aliyev Center az azerbajdzsáni Bakuban.

A nézőknek mindenféle személyes értelmezése van arról, hogy pontosan mit is kritizál a Squid Game: a kapitalizmust, a kommunizmust, a kortárs ázsiai társadalom sztereotipikus versengését, és azt, hogy a legtöbben a mindennapi élet kihívásaiban küzdenek, és lemaradnak, míg egy maroknyi győztes “szintet lép”. Bármit is veszel ki belőle, ezt a sorozatot nem fogod egyhamar elfelejteni.

Forrás: www.dornob.com